December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Tűrünk és kussolunk

A harmincéves érettségi találkozónkon egy méltatlankodó, egymás szavába vágó, felháborodott beszélgetés hangjai jöttek át a szomszéd asztaltól. Valamilyen gimnáziumi sérelemről volt szó. Hogy mit tettek velünk a tanárok meg az igazgatóság meg egyáltalán. Nem nagyon figyeltem, mert kicsit sem érdekelt, a mai napig nem tudtam pontosan, miért. Nem szokásom megmaradni a zsigeri benyomások szintjén, de az a pöfögés annyira nem jutott el hozzám, hogy elemezni kezdjem az okokat, amiért az én osztálytársaim elitje sértve érzi magát. Huszonheten érettségiztünk, huszonhetünket vették föl valamilyen felsőoktatási intézménybe – ez még olyan eminens gimnáziumban sem természetes, amilyen az Apáczai volt akkor (állítólag máig az).

Ebből a huszonhétből különvált néhány kitűnő tanuló, külön klikket képeztek, és azt hiszem, lenézték a többieket. Azért nem tudom bizonyosan, mert az ilyesmi már akkor sem érte el az ingerküszöbömet. Azt tudtam, hogy az ő szemükben én voltam a százkilencven centis basszus hangú, aki után döglenek a csajok, és aki nyilván nem túl okos, mert nem kitűnő tanuló – nem nagyon közlekedtünk egymással, akkor jöttek hozzám, ha valakiknek konfliktusa támadt valakikkel, és valakiket meg kellett védeni valakikkel szemben. Egyszóval féltek tőlem, mert tudták, hogy a sok budai meg lipótvárosi urifiúval ellentétben én a nyolcadik kerületben lakom, és irigyeltek, mert úgy tudták, minden nap másik lánnyal megyek el az iskolából (nem volt igaz, nem is láthattak ilyet, akkor még nem létezett a koedukáció, és bár jártak lányok az épületbe, ők az első emeleten meg a harmadikon voltak elzárva tőlünk, másik kapun is közlekedtek). Ráadásul volt egy osztálytársunk – ő is az elitklub tagja -, aki általános iskolába is velem járt a Horváth Mihály térre (azt ma Fazekasnak hívják), ő elterjesztette, hogy én ’56 októberében eltűntem, és már többé nem is láttak az iskolában, naná, hogy nem tiszta a dolog.

Tényleg nem tudom, min húzták föl magukat 1991-ben, csak azt, hogy ez akkor történt először. Mozgalmi dalokat énekelő, tiszta és illedelmes KISz-tagok voltunk 1957-től ’61-ig, azután meg 25 évig nem is hallottunk egymásról, akkor jöttünk össze az első érettségi találkozóra. Még akkor is illedelmesek voltunk. Minden rendben volt. Pedig mégsem. Ha ’91-ben előjöttek a sérelmek, akkor valami korábban sem volt rendben. Akkor az Apáczai elitklubja miért nem szólt? A hajdani általános iskolai osztálytársam azon a találkozón már vitézül megkérdezte, hová tűntem el ’56 őszén. Azt mondtam, szanatóriumban voltam. Most már nyugodtan beszélhetsz róla, tudjuk, hogy lecsuktak, azt is tudjuk, hogy statáriálisan halálra ítéltek, mi történt. Nem fontos, nincs mondanivalóm. Megsértődtek.

Tűrtünk és kussoltunk. Mármint a nemzedékem. Jó, én nem, engem befogadtak a prolik és cigányok, én velük együtt mentem neki ávósnak és ruszkinak, alig tudva valamit a történtek lényegéről, és ez a düh akkor is megmaradt bennem, amikor már régen vége volt mindennek – megölték a barátaimat, azóta is értük állok bosszút, a Jóskáért, aki belökött a Harminckettesek szobra mögé, de ő már csak deréktól fölfelé érkezett utánam, a többit elvitte a T34-es löveggolyó, a Gigerli Gyuriért, akinek egy sorozat perforálta a tüdejét, és nagyon sokáig haldoklott az ölemben meg az összes, azóta is lenézett és kizsigerelt szerencsétlenért, akik azóta sem tudják, mi történik velük és miért van minden úgy, ahogyan van, csak érzik, hogy ez így nincs jól. Tűrünk és kussolunk. A mindenkitől egyforma távolságot tartó(?) momentum nevű, ostoba és alapjában véve érthetetlenül gyáva ifjú formáció, ennek a kornak az esszenciális szégyene, és velük együtt az iskolások és egyetemisták. Nem tudom, mit látnak a világból, csak azt tudom, hogy ép érzékű, emberi tulajdonságokat legalább nyomokban bíró élőlény ezt a csúti bimbasit, ezt a beteg gazembert nem láthatja másnak, mint ami, egy országot megnyomorító beteg gazembernek. Ha az iskolások nem tesznek semmit, nem fog történni semmi, a sok gusztustalan, puhagerincű politikus csak fekély az ország testén. Az a tizenegy ember, akik valamilyen grémiumot alkotnak mostanában, nekem nagyon rokonszenves, de csak gittegylet, amíg az iskolások nem mozdulnak. Amíg azt várják, hogy abba a korba öregedjenek, amikor már majd mutogathatnak hátrafelé.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.