Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Legyen már elég ebből a baromságból!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A mai napon újabb Soros-ellenes gyűlés tartottak, ezúttal a budapesti Bálnában. A Megyei Jogú Városok Szövetsége Szita Károly vezetésével már délelőtt megkezdte a riogatást. A találkozó érdemi mondanivalójáról nincs nagyon értelme beszélni, hisz azon kívül hogy Soros, semmi más nem történt. Elmondták azt, amit előtte a gyűlöletkeltéssel egybekötött országjáráson is megtettek százszor, ezerszer. A történet ennyi lett volna, ha a momentumos Berg Dániel és csapata meg nem jelenik, fejükön Soros maszkokkal huhogva, mint egy csapat farsangot ünneplő óvodás.

A kérdés szerintem az: mit is akart ezzel a szánalmas huhogással a magát a fiatalok érdekeit képviselőnek beállító párt? Mit kívántak elérni azzal, hogy kretének módjára, papírmaszkokkal megjelennek egy fideszes rendezvényen? Értem én, hogy harcolni kell a gyűlöletkeltés és a hazugságok terjesztése ellen, de biztos hogy ezt így kell? Mert ha ők képviselik a fiatal generáció magyarországi választóit, akkor valahol nagyon eltévedtek. A szánalmas produkcióra nem még egy attól is szánalmasabbal kéne reagálni, mert azzal csak egy szintre kerülnek azzal, ami ellen küzdenek.

És igen, valóban egy nem zártkörűként meghirdetett rendezvényt később mégis regisztrációhoz kötöttek – mint azt megtették korábban is oly sokszor – a Momentum mégis meglepődött. Igen, kidobták őket és ez valóban felháborító. Azonban az, hogy a Momentum célja valószínűsíthetően pontosan ez volt, hiteltelenné teszi az egészet. Lehet politikai akciókat szervezni, melyek felhívják a figyelmet konkrét problémákra, antidemokratikus cselekedetekre, azonban ezeket okosan, átgondoltan kellene megtenni, nem kisiskolás módjára.

A Momentum a korábbi Nolimpiás sikerein felbuzdulva hatalmas álmokat dédelgetett. A senkivel össze nem fogó, saját jelölteket és miniszterelnök-jelöltet állító párt azonban sikeresen a két szék közé zuhant. Ezt pedig a népszerűségük változása is pontosan tükrözi. Az emberek egyre nagyobb számban pártolnak el tőlük, ugyanis a magyar fiataloknak – ha már őket célozták meg elsősorban – nem egy újabb, magát mindenkinél jobbnak gondoló pártra, hanem egy kompromisszumkész, okosan gondolkodó, európai értékeket képviselő pártra van szüksége. Nem egy újabb politikai bohócra, aki beáll a párttámogatások kasszája előtt kígyózó sorok egyikébe.

Mint ahogy az Együtt állandó gyerekes füttyögése, vagy épp Simicska századik Orbán egy geci felirata, ez sem fogja előremozdítani az ellenzéki pártok népszerűségét. Legyen már elég ebből a baromságból! A választás már a nyakunkon van, alternatíva viszont még mindig nincs. Azzal, hogy a Momentum újra bebizonyította, a Fidesz egy diktatórikus módszerektől sem visszariadó, Európa-ellenes párt, még nem vagyunk beljebb. Ettől, 3 hónappal a választások előtt, már bőven több kell.

Ha az ellenzéki pártoknak valóban csak ennyire futja, akkor megint minket, szavazókat sikerült borzasztó helyzetbe hozni. Noha a Fidesszel szemben több tucat ellenzéki párt van – ezzel pedig a lehetőség is adott az úgynevezett válogatásra –, ezek közül egyik sem testesíti meg azt, amire a szavazók valóban vágynak. Nem véletlen, hogy így pár hónappal a választások előtt a bizonytalanok tábora a legnagyobb. Ezzel a szánalmas Momentum-akcióval pedig csak további okot adtak arra, hogy ez a tábor továbbra is döntésképtelen legyen.

Kedves ellenzéki pártok! Egyszer ebben a büdös életben, fogjatok már végre össze valami olyanért, amiért a lakosság döntő többsége könyörög nektek. Egyszer az életben képviseljétek már a népakaratot és ne a saját, kicsinyes ideológiátokat. Három hónapotok van, hogy befejezzétek ezt a sehova nem vezető cicaharcot és lehetőséget adjatok arra, hogy véget érjen az orbánizmus mindent tönkretévő időszaka. Ha ez nem sikerül, az elkövetkezendő évek rombolásáért ugyanúgy felelősök lesztek, mint ahogy a Fidesz. Három hónap múlva kiderül, kik azok, akik valóban fontosak a számotokra. Mi, a választók, vagy a ti önös érdekeitek.