Harrach Péter, a mindig komoly kereszténydemokrata politikus ma délelőtt igét hirdetett. Miután a gyermekéhezést és a szegénységet úgy nagy általánosságban sikerült megszüntetni – az új KSH számítási módszernek köszönhetően – úgy Harrach véleménye szerint minden társadalmi réteg helyzete javult Magyarországon. Kész, ha ezt maga a KDNP frakcióvezető mondja, akkor biztosan igaz, mert hát eddig sem hazudtak soha, hisz ők mélykeresztények. Lássuk mit is mondott pontosan.
Minden társadalmi réteg helyzete javult az elmúlt években Magyarországon – mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus kiemelte: a szegénység kockázata csökkent, és egy nemzetközi felmérés szerint a magyarok 84 százaléka optimistán tekint 2018-ra. Ebből a szempontból kedvezőbb helyzetben van Magyarország mint Franciaország, Olaszország vagy Belgium – jegyezte meg.
Abban már rögtön az elején egyet kell értsek vele, hogy volt olyan társadalmi réteg, melynek helyzete valóban sokat javult az elmúlt években. Ez a társadalmi réteg pedig a felső tízezer, a magyarországi oligarcha réteg, mely az elmúlt években, a magyarok adóforintjait ellopva vált milliárdossá. Ez az a társadalmi réteg, melynek szinte a teljes politikai “elit” a tagja. Ők azok, akik VIP páholyokból nézik, ahogy a több milliárd adóforintból kitömött Felcsút sokadszorra is vereséget szenved minden arra tévedő vendégcsapattól.
Hogy ezen kívül melyik másik társadalmi rétegre gondolhatott a keresztényi szeretet szószólója, az számomra rejtély, hisz elég csak a KSH adatait megnézni ahhoz, hogy lássuk, ez mennyire nem igaz. A nyugdíjasok, a középkorúak, de még a gyermekek is rosszabb helyzetben vannak, mint voltak évekkel ezelőtt. A szegénység továbbra is százak, ezrek életét követeli évről évre. Idősek fagynak meg saját otthonaikban, mert nyugdíjuk már arra sem elég, hogy befűtsék a lakásukat. Családok, ahol szülőknek dönteniük kell, megveszik-e a szükséges gyógyszereket az elhatalmasodó rákkal szemben, vagy pedig meleg ételt adnak a gyermekeiknek.
Péter, kurvára nem javult idehaza a helyzet, akármit is hiszel te. A te hited ugyanis nem segít azokon, akik továbbra is képtelenek kitörni a szegénységből, mert a legközelebbi munkahely 100 km-es távolságban van. Sem azokon, akik az ünnepek alkalmával családostul mennek a Blaha Lujza térre, na nem turistáskodni, hanem meleg ételért. Az általatok oly nagy elánnal osztogatott tojást, krumplit és tűzifát sem véletlenül kapkodják el percek alatt. Az emberek nem kapzsik, kedves Péter, hanem éhesek.
Tekintsünk csak rá a fenti, KSH által kiadott táblázatra és nézzük meg a hihetetlen helyzetjavulást. Jah, hogy ilyet keresve is alig találunk? Pedig ez a valóság, kedves barátaim. A foglalkoztatottak szegénységi aránya 2010-ben 6.2% volt, mely szám 2016-ban már 10.2%-ra emelkedett. Na de biztos más társadalmi réteg helyzete javult, ez pedig csak egy kis fiaskó. Lássuk a nyugdíjasok helyzetét, akiket olyan nagyon szeret a kormány. 2010-ben a nyugdíjas lakosság 4.6%-a élt relatív jövedelmi szegénységben, mely szám 2016-ra elérte a 9.1%-ot! Tehát majdnem kétszer annyi nyugdíjas él ma relatív szegénységben mint az Orbán-kormány hatalomra kerülésekor.
Sorolhatnánk még az adatokat, de szerintem mindenki, aki nem a parlament falai között éli vidám kis életét, pontosan tisztában van az ország jelenlegi helyzetével. A családjában, de legalábbis a rokonai között is vannak olyanok, akik minden nap azzal küzdenek, hogy egy élhető jövő lehetőségét biztosítsák gyermekeik és unokáik számára.
Harrach Péter, a sok baromság mellett kitért arra is, hogy egy felmérés szerint, a magyarok 84%-a optimistán tekint a 2018-as évre. Persze hogy optimistán tekint, te keresztények gyöngye, mert nem hiszik, hogy a jelenlegi helyzettől is lehet még rosszabb. Optimisták, hogy a választások képesek lehetnek változtatni az ország helyzetén, az ő életükön. Hiszik, hogy egy esetleges kormányváltás véget vethet az ország kifosztásának, a demokrácia lerombolásának. Hisznek egy élhető jövő lehetőségében és abban, hogy végre eltakarodtok a bús francba.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.