December 24,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Bent vagyunk a susnyásban

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„… mindegy is. Foglalkozzunk a brigádnaplóval. Hogy kezdjünk el egy brigádnaplót? Megvan: Isten nevében kezdem el…” (Hofi Géza)

A „Szalonna” és jó néhány más ellenzéki újság írói csak álldogálnak a pusztában, és kiáltják bele a szavakat. Most én is visszaállok. Igaz, régen írtam már, csak gyűltek bennem a gondolatok. Az alábbi sorok ezeknek a felgyűlt mondanivalóknak egy része. Kicsit nehéz ez nekem, mert már kritizáltam az embereket, és a reakció az volt, amit vártam. Elolvasták az írásom, majd egy részük gondolkodóba esett. Nem a tartalmat nézte, hanem csak egy dolog járt a fejében: „Most ezen megsértődjek, vagy ne?”. Van, aki a sértődést választotta, s e sértődöttségének hangot is adott egy „Bazd meg, azt hiszed te jobb vagy?” kisesszé formájában.

Nem. Nem vagyok jobb. Sőt. Egyre rosszabb leszek. Egyre nehezebb káromkodás, anyázás nélkül hozzászólnom. Egyre nehezebb emlékeztetni magam arra, hogy a békesség, és a megbeszélés híve vagyok. Fogott rajtam is az új turáni átok. Vagy a régi? Ezért is választottam egy Hofi Géza idézetet, annak ellenére, hogy én nem „Isten nevében” akartam a cikkem elkezdeni. Nem tudtam, hogy tegyem. Nem akarom azt mondani, hogy „nem akarok megbántani senkit”. Ez marhaság. Még ha nem is akarok, lesz, aki megbántódik, s ahelyett hogy magába nézne, inkább kicsit köpköd…

Vágjunk is bele (új ablakban megnyitva olvasható lesz – szerk):

1

Kezdjük a fenti montázzsal. Adva van egy kormányellenes csoport, ahol a fenti, kék háttérrel szedett szösszenetet tette közzé valaki. Ezt megosztották egy másik csoportban. Körülötte a reakciók. Elolvasva a hozzászólásokat: tényleg itt tartunk? „Én Orbán ellenesebb vagyok, mint te!”. Óvodás színvonal.  Egyre több kérdés bukkan fel. Miért a magánnyugdíjat elvesztők menjenek utcára? Miért a hitelkárosultak menjenek utcára? Miért a nyugdíjasok menjenek utcára? És tényleg: mindenki mástól várja, hogy kikaparja a gesztenyét, miközben a pártokat ostorozza, hogy „nem fognak össze”. Hát hogy a búbánatba fogjanak össze, ha nép azon fele sem egységes, akik az Orbán Viktor vezette kormány lelépését akarják. Bizalmatlanság, félelem, gyanakvás. Ennél több nincs az emberekben.

Mire is legyen? Mióta Orbán Viktor megjelent, csak a széthúzás van. Senki sem akar gondolkodni. Ha még is, akkor a gondolatait csak ráerőltetné a másikra. Meghallgatni a másikat, esetleg még kompromisszumot is kötni? Azt nem. Isten ments. Még a végén nem az lesz, amit az egyén akar, ezért dögöljön meg a szomszéd tehene is. Van az, mikor rákényszerülünk arra, hogy meghallgassuk, elolvassuk mások szavait (új ablakban megnyitva olvasható lesz – szerk):

2
Hát igen. Rögtön ott a kétkedés, sőt a legegyszerűbb hazugsággal vádolni azt, aki a fenti viszonylag sok megosztást megélt posztot közzétette. Szeretném azt hinni, hogy ezen írás hatására, pontosan egy héttel később jelent meg egy cikk, majd tegnap egy másik.

Megint csak kérdéseim vannak. Az, aki fentebb lehazugozta a posztolót, vagy az, aki kétségbe vonta a szavait, írt egy bocsánatkérést? Ha ezt nem tette meg, legalább magába szállt egy cseppet, és elgondolkodott? Az illető egy ember a sok közül, akinek van egy barátja, aki beteg. Mint ahogy ő is írja, a panasza csak abban a csoportban jelent meg. Ez már elég, hogy kétségbe vonják a szavait? Megkérdőjelezzék a története igazságát? Megannyi kérdés.

Régebben olvastam egy mondatot: „Nem szabad lenézni Orbán Viktort, és a bandáját”. Így van. A maga nemében zseniális, amit tettek. Még jobban megosztottak egy amúgy is megosztott népet. Családokat tettek tönkre a vallási, és politikai dogmáikkal. Felszámolták a józan észt, elültették a gyűlölet magvait, s addig öntözték, amíg egy áthatolhatatlan, ágas-bogas, tüskés bokor nem nőtt belőle. Gyűlölködünk, miközben kiröhögjük a kormány Soros György elleni kampányát. Két röhögést közt pedig leköpjük azt is, aki valójában a mi oldalunkon áll. Szóval: bent vagyunk a susnyásban.

Ezek vagyunk mi magyarok, a turáni átok hordozói:

  • Kiket nem érdekelnek a magánnyugdíj-pénztári tagok pénzének elsíbolása?A nyugdíjasokat nem, és azokat, akik nem adták, őket nem.
  • Kiket nem érdekelnek a hitelesek? Azokat nem, akiknek nincs hitel tartozása.
  • Kiket nem érdekelnek a nyugdíjasok? A mostani dolgozókat nem, hiszen ők már nem kapnak nyugdíjat.
  • Kiket nem érdekelnek a cigányok? Sokakat nem, mert őket gyermekkortól kezdve a zsigeri gyűlöletre hangolták ellenük.
  • Kiket érdekelnek a kilakoltatottak? Azokat nem, akiknek fedél van a feje felett.
  • És kiket nem érdekelnek a menekültek, mert bár nem terroristák, de „barbár” szokásaik vannak?

Volt egy cikkem itt a „Szalonnán”, de lusta vagyok megkeresni a linket. Elég annyi, hogy polgárháborút emlegettem benne. A véleményem nem változott, az lesz a vége. Én megpróbálok tenni ellene.

Január 19.-én lesz egy tüntetés. Én elmegyek. Nem csak a diákok igazáért megyek el. „Elviszem magammal” a volt manyup-tagok, a devizahitelesek igazát.

A nyugdíjasok nyugodt öregkorhoz kapcsolódó követelését.

A mozgássérültek, vakok, fogyatékosok emberhez méltó életbe vetett álmát.

A kórházi ápolónők, és ápolók, a tűzoltók, mentősök béremelési, és jó munkabeosztáshoz való igényét.

A tanárok szabad oktatáshoz, tisztességes bérezéshez fűzött kérését.

A cigányság sorsának pozitív alakulásába vetett hitet.

A hajléktalanok megsegítésének, és a társadalomba való visszajuttatásának reményét.

Elmegyek a munkások bérigénye, a vállalkozók terheinek csökkentése miatt is, de még azokért a magyarokért is, akik külföldre mentek, és onnan osztják az észt.

Csalódtam már embertársaimban. Mentem már miattuk, magamra maradtam. Rossz érzés volt, de tudom milyen az, mikor cserbenhagyok valakit, és ő utána mégis bízik bennem. Most is megyek. Nem várok hálát, nem várok köszönetet. Ellenben biztos kapok köpködést. Segítek kikaparni azt a nyomorult gesztenyét. Aztán majd ülünk a tűz körül, sütögetjük a gesztenyét, és közösen megesszük. Mert számomra így helyes.

Singing Jungle

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.