Szeptember 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A tulajdon életüket képtelenek irányítani, de mindenki máséba bele akarnak ugatni

Holnap éjfélkor véget ér az esztendő. Ha soha máskor, ilyenkor legalább érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkodni. Végignézni, hogy honnan indultunk, hová indultunk és ehhez képest merre tartunk. Mások nevében most sem tudok, de nem is akarok nyilatkozni, a sajátomban azonban minden gond nélkül.

Fiatal – nagyon fiatal – felnőttként éltem meg a régi rendszer széthullását. Még hónapokkal előbb is örök, sziklaszilárd és megingathatatlan volt a szovjet blokk. Mint egy mozdíthatatlan, fekete sírkő. Aztán szinte percek alatt mállott szét, hullott darabjaira és sodort magával mindent, amit addig változtathatatlannak gondoltam.

Amit maga után hagyott, az egyszerre volt halálosan félelmetes és reményekkel teli. A pusztítás nyomán nem kopár föld maradt, hanem sarjadó remények, lehetőségek. És valami, ami addig nem volt. Felelősség. Többé nem egy láthatatlan központból mondta meg egy láthatatlan száj, hogy hová mehetek, mit csinálhatok, hol fogok dolgozni, mennyit fogok keresni, hol, hová és mennyi időre léphetem át az országhatárt, mennyi pénzem lehet. Rajtam múlt, hogy tudok-e alkalmazkodni a változásokhoz, képes vagyok-e élni a megnyíló lehetőségekkel, megtalálom-e a számomra megfelelőt és képes vagyok-e felvállalni a döntéseim következményeit.

Szerintem itt, ezen a ponton basztuk el. Az éppen aktuális kormányok sora és mi, polgárok. Közösen. A kormányok azért, mert nem gondoskodtak arról, hogy az embereknek elmagyarázzák, mi történik, mik a jogaik és mik a kötelességeik. Ahogy azt sem feszegették, hogy egy kormánynak mik a jogai és mik a kötelességei. Mi pedig nem követeltük tőlük ezt a tudást és főleg nem követeltük meg a valódi változást. Végignéztük a szabadrablás különféle formáit. Nem volt igazán megrázó, hiszen soha nem érezhettük a magunkénak a közvagyont, ezért a hiánya sem volt kézzel fogható.

Sokan nem tudtak mit kezdeni a szabadsággal. A szabadság felelősség, döntések sora és minden döntésnek következményei vannak. Néha nagyon súlyos következményei. Ennyire nem volt fontos a demokrácia. Sokan nem is értették, mire való és nem értik ma sem.

Így jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Európaiság helyett a nemzeti büszkeségbe kapaszkodó, nemzeti sorskérdéseket üvöltve gyászoló, a múltba forduló, a múltat átíró, ok nélkül rátarti, mindenkit lenéző, mindenkitől és mindentől rettegő, megosztott, akaratnélküli, széthulló országban élünk. Az erős vezetőbe kapaszkodó, megoldást tőle váró, gyáva, gyenge, ostoba kisebbség kikiáltotta magát többségnek és dönteni akarnak a mi jövőnkről. Pontosabban nem ők akarnak dönteni, hiszen a saját jövőjükről sem tudnak dönteni. Azt akarják, hogy az erős vezető, a hazug élősködő döntsön. Mindenről és mindenkiről.

Erdélyt siratjuk és Trianont, nemzeti dohányboltban vesszük a nemzeti pálinkát és elég a szekta erőszakossága, a vallás bódító hazugságai. Nem kell a szabadság, nem kell a függetlenség, a demokrácia, a nyitott határok. Nem kell Európa, mert ezek az egypárt rendszerben szocializálódott, felülről irányított szerencsétlenek ketrecben akarnak élni, ahol születtek és felnőttek, ahol otthon érzik magukat, ahol biztonságban vannak. És azt akarják, hogy mindenki ott éljen velük, mert bár a tulajdon életüket képtelenek irányítani, mindenki máséba bele akarnak ugatni.

Boldogan lefetyelik a hazugságokat, parancsra ugranak neki mindennek, ami eltér a diktatúrában megszokottól. Nincs igényük a jobbra, a másra, nem vágynak a szabad levegőre, nem akarnak megismerni más dolgokat és más népeket. Gyűlölni akarnak, rettegni akarnak, a vezető lábához akarnak bújni, hogy onnan üvöltsék világgá, mennyire erősek. Ezért a hamis biztonságérzetért nincs túl nagy ár. Sem a külföldre menekülő százezrek, sem az itthon maradt, de távozni készülő másik százezrek. Az újraosztott közvagyon, amiből éppen a köz maradt ki, a kifosztott ország, az egyre leplezetlenebb kormányzati fenyegetések, a magánkézbe és az egyházhoz átjátszott milliárdos vagyonok, az ország élhetetlenné tétele sem túl nagy ár azért, hogy a ketrecen belül lehessenek és oda ránthassanak mindenkit maguk körül.

Az új év, az új tavasz mindenképpen változást fog hozni. Akkor is, ha nem akarjuk és akkor is, ha semmit nem teszünk a változásért. Nem kerülhető el, mert nem maradhat így, ahogy most van. Ahhoz, hogy a szétrabolt milliárdok, földek, kastélyok, pozíciók, előjogok biztonságban legyenek, be kell fejezni a diktatúra kiépítését. A vallási fundamentalisták, a hatalomnak alárendelt, azt elvtelenül, mindenben kiszolgáló rendszerek átalakítását be kell fejezni. Be kell zárni a társadalmat a tudatlanság, tájékozatlanság, igénytelenség, tehetetlenség, jövőtlenség, félelem büdös óljába, mert egy diktatúra más módon nem tartható fenn. Ehhez elég lesz a szektások buzgalma, a gyávák hallgatása, az érdektelenek távolmaradása.

Ha nem ez történik, ha elég ember képes megérteni, hogy rajta múlik, az ő egy szavazatán múlik és ha elég ember érti meg, hogy igenis, van választása, talán utoljára az ő kezében van a sorsa, akkor változás lesz. Mégpedig pusztító változás, mert a társadalom talaját behálózó, azt kiszipolyozó gazt csak erővel lehet kitépni. A mélyre nyúló gyökereivel együtt. Mindenhonnan, minden kis zugból ki kell irtani, különben ismét elszaporodik. Ha ez sikerül, akkor leszünk valahol ott, ahol közel harminc évvel ezelőtt voltunk. A normalitás kapujában. És elkezdhetjük bejárni azt az utat, amit választunk magunknak.

Más lesz annyiban, hogy sokkal nehezebb lesz. Számtalan elszalasztott, soha nem pótolható lehetőség örökre elveszett, több áldozatot kell hoznunk, mint akkor kellett volna, ha együtt indulunk a többiekkel. Magunkra maradtunk, de még mindig van választásunk. Az új év tavasza meg fogja mutatni, hogy valójában mit akar a többség. Megtartani a kormányt és az ellenzéket, bezárni a ketrec ajtaját és a büdösből pislogni irigyen kifelé, vagy elzavarni a méltatlanokat, szétrúgni a korlátokat és elindulni a rohadtul hosszú és nehéz úton ami a valódi életbe vezet.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!