December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

DÜHÖNGŐ


Jogos önvédelem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tudom, elfoglaltak a választási kampánnyal.

Mennek háztól házig, ott akarnak lenni a piacokon a répa és a hagymakupacok között, a parkolókban és mindenhol.

Azért, hogy elérjenek minket, hogy szólhassanak az emberekhez.

Lenne egy javaslatom.

A magam nevében, de talán mások nevében is.

Azok nevében, akiket nem fognak megtalálni, akiket nem képesek elérni, meggyőzni főleg nem.

De azért mégis inkább a magam nevében írok, mert azt biztosan tudom, én mit gondolok.

Azt gondolom, vannak kormánypárt-hívők és vannak ellenzék-hívők.

Ezen csoportok tagjainak száma nagyjából állandó.

A kötődés nem politikai, hanem sokkal inkább vallási jellegű.

Bármit tesz a rajongott vezér (mindkét oldalon), a hívek azt helyesnek és jónak látják.

Tehát őket nem kell meggyőzni, már régen meggyőzték önmagukat.

De szerintem többen vagyunk ebben az országban, akik nem tudunk, nem is akarunk ilyen módon tekinteni a politikára.

Például én, a senki.

De én is itt élek, ez a hazám.

Én is fogok szavazni.

Kérem, győzzenek meg engem!

Nekem nincs igényem arra, hogy az otthonomban vegzáljanak. Sem a piacon, sem az utcán, sem máshol.

Szoktam gondolkodni és semmi jót nem látok, ha elképzelem a közeli jövőt.

Ha a választásokat a mostani kormánypárt nyeri, akkor nincs miről beszélni.

Sanszos, nem is lehet majd miről beszélni, legfeljebb dicshimnuszokat zengeni, kötelező jelleggel.

Ha az ellenzék győz, akkor sem oldódott meg semmi.

Meg fog bénulni az ország, az új kormány tehetetlen lesz.

Centiről centire haladva próbálják majd megváltoztatni a rossz berendezkedést.

Nincs húsz évem arra, hogy ezt kivárjam.

Nem akarom, hogy ismét házhoz hozzák Bejrútot. Mert ez be fog következni, ha a Fidesz ellenzékbe kényszerül.

Engem akkor tudnának meggyőzni, ha teljes körű vizsgálatot, számonkérést és valós felelősségre vonást hirdetnének.

Önmagukkal kezdve.

A hibákkal, bűnökkel való szembenézés ugyanis nem a gyengeség, hanem az erő jele.

Tisztítsák meg önmagukat, pártjaikat a régen hurcolt, mindenki által ismert bűnöktől, a bűnösöket vonják felelősségre.

Bizony, én is ismerem, más is ismeri a három László nevét. Máté, Boldvai, Puch.

Történjenek meg az elszámoltatások, először kerítésen belül!

Nekem az nem elég, hogy Simon Gábor mögül kiállnak, miután lebukott.

Számomra az nem elfogadható, hogy már nem tartozik a párthoz.

Ez gyávaság, nem pedig megoldás.

Aztán álljanak elém, hogy lássam, megtisztultak.

Ha ez megtörtént, minden alapjuk meglesz arra, amit tenniük kell.

Szisztematikusan, minden részletre kiterjedően fel kell tárni, ki kell vizsgálni és felelősségre kell vonni mindazokat, akik a hatalommal visszaélve, vagy a hatalom árnyékában meghúzódva anyagi, erkölcsi kárt okoztak ennek az országnak.

El kell számoltatni a bűnösöket, az ő rokonaikat, ismerőseiket. Mindenkit és minden fedő vállalkozást, amely a vagyon kimentésére szolgált.

Erre van mód. Kell, hogy legyen. Ha nincs, teremtsék meg!

Nem szabad, hogy egyetlen alkalmatlan, korrupt hivatalnok, egyetlen háttérben megbújó haszonleső a helyén maradhasson.

El kell számoltatni a mindenki által ismert, felmérhetetlen vagyonra szert tett árnyakat, mert az ő anyagi lehetőségeiket kihasználva továbbra is a mostani hatalom akarata érvényesülne.

Ez nem boszorkányüldözés.

Jogos elvárás.

Jogos önvédelem.

Látni akarom az Önök programját, amely így kezdődik.

Azt a programot, amely a szegénység felszámolásával, a gyermekek, sérültek, kiszolgáltatottak védelmével, a nyugdíjrendszer reformjával, az egészségügy, az oktatás talpra állításával folytatódik.

Azt a programot, amely leépíti a bürokráciát, megnyirbálja az állam túlhatalmát, visszahelyezi a fékeket, visszaállítja a demokráciát.

Programot akarok látni arról, hogyan fogják beindítani a gazdaságot, mire költik a pénzünket.

Ha ez a program megszületik, ha vállalják és felelősséggel kijelentik, hogy nem a hatalom megszerzése, nem a következő négy év megkaparintása, hanem az ország tényleges szolgálata a céljuk, meg tudják  mozdítani a most elérhetetlen választókat.

Akkor nem kell az utcán leszólítani senkit, nem kellenek óriásplakátok, hirdetések.

Ez a program gyorsabban terjedne el az országban, mint a futótűz.

Én, a magam részéről ezt várom az ellenzéktől.

Ebben képes lennék hinni és ezért hajlandó lennék tenni.

Győzzenek hát meg engem.

A senkit.

Mindenkit.

(2014. 02. 19)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.