Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Levél a Jézuskának

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Ha enni adok a szegényeknek, azt mondják, szent vagyok;

ha felvetem a kérdést, miért nincs mit enniük a szegényeknek,

akkor azt mondják, kommunista vagyok.”

Hélder Pessoa Cämara püspök

Olinda és Recife érseke Brazilia

Kedves Jézuska!

Alulírott Kovács Pisti 3. c osztályos tanuló fájó szívvel azt kérem tőled, hogy saját jól felfogott érdekedben az idén karácsonykor ne szülessél meg nálunk. De ha nem tudod elsumákolni a megszületést, akkor legalább kérdezd meg a Kertész Ákost, miként is megy az etnikai alapú menedékjog kérés. A politikai menedékkérésről majd később ejtsünk szót. A tanító néni mindig a lelkünkre köti, hogy ügyeljünk a szép fogalmazásra, ezért én most először tényleg, magamhoz képest cizelláltan, (míg el nem kap az ideg, mert akkor olyan hiperaktív leszek, mint a pártkatonák trafikosztás előtt), azt tudom fogalmazni, hogy itten minálunk, no meg főleg a mi falunkban nem előnyös zsidónak születni. Sőt manapság általában és konkrétan nagyon meg kell válogatni a születés helyét. Bár ebben eltérő vélemények vannak, aminek a taglalásába most annyira nem kéne belebonyolódni. Különben is, Isten szeme mindent lát! Erre mondja az én nagyapám, akiről a nagyanyám váltig állítja, hogy Istentagadó, és a mocskos szája miatt majd jól megveri az Isten, mire a nagyapám fülig érő szájjal tromfol, hogy a lepcses szádtól nagyobb Isten csapása számomra nem létezik.

Szóval az Isten látásélessége, kiváltképpen meg a nézőpontja témát illetően a tatám azt vallja, hogy felülnézetből az Úr biztosan örömét leli a gyarapodásban, de alulnézetből nem annyira szerencsés, hogy a pap bácsitól több gyerek lett a faluban, mint amennyi malac az inszeminátor szorgoskodását követően. Merthogy biztos teccik tudni az iskolánkat, meg az öregek otthonának nevezett szegényházat a papnak adta valami zsidópénzen külföldön kiokosított Két Harmad nevű fejes, akiért a mama esténként a sublóton lévő feszület előtt térdelve imádkozik, a tata meg a kocsma előtt térdelve –no jó, néha fekve is- szidja, mint Mózes azt a bizonyos csipkebokrot, ami úgy megszívatta, hogy módosult tudatállapotba került.

Bár minden földi dologról tudsz, azért azt sem árt tisztázni, hogy a 3.c nem azt jelenti ám, hogy három cigány van az osztályban.  Mert itt integrált az oktatás. Az a. osztályban a kőgazdag párttagok, a b –ben a személyzetük szaporulata jár. Ez tehát eddig két homogén osztály digitális táblával. Mi c. –sek vagyunk a legtöbben, kréta sincs, és az a pohár büdös tej integrál bennünket, amit a választások előtt kaptunk a cigányokkal együtt. Az én anyukámat és az apukámat a demokrácia kirendelte kényszermunkára. Ettől mi kiváltképpen végképpen tökéletesen integrálódtunk a cigányságba, mert a tata szerint az unijó gulág építésre nem perkálja ám a lóvét csak stadion, meg templom csinálásra. Mert mind a két épületben a tömeg birka módra lesi hogy kilopják a szemit, amit azért szó szerint elég nehéz elképzelni, de hát állítólag pont ezért kell itt mindenkinek demokratikusan olyan vallásosnak lenni, amit a parlament választ.

Szóval, na, nem kertelek tovább kedves Jézuska; halmozottan hátrányos helyzetűnek tetszene most nálunk lenni ebben a kötelezően keresztény országban. Mert a zsidó származás se nagyon turulos, de az aztán vérciki, hogy mióta demokratikusan kötelező a hit- és erkölcstan, azóta a nagy magyar Klébersberg bácsi örömére minden gyerek kívülről fúja nem csak a tízparancsolatot, hanem a bibliát is. Abból meg egyértelműen kiolvasható, hogy a felnőtt, 33 éves korára szuverén módon gondolkodni képes Jézus, a szegények gyámolítója lett a teremtett világ első kommunistája, mi több, két évezrede övé az egyes számú tagkönyv abban a nemzetközi pártban, aminek a jelszava: „Világ proletárjai egyesüljetek a globális tőke uralma alatt!”. Most azután látod Jézuska, hogy nem a levegőbe beszélek. Persze kapkodni nem kell. A Szent Inkvizíció utódszervezeteként létrehozott Kommunizmuskutató Intézet olyan lassan és pontatlanul dolgozik, hogy mire a kommunistázásban hozzád visszaérnek, járási székhely lesz Budapest a kommunista Kínai Népköztársaságban és a közpénzen imádságosra tuningolt agyú kutatók zabot hegyeznek Tibetben.

Utóirat: Ezt direkt nem előre írtam, hogy izgalmasabb legyen a levelem, mert azért pontosan te se tudhatod, hogy melyik Kovács gyerek óv téged ilyen körültekintően. Kedves Jézuska, én nem ám az az istentagadó, liberális, ateista Kovács Pisti vagyok a néhai szdsz választási plakátjáról. De nem is az a laposra vert bokszoló, aki tapétaként díszeleg a harciasan ágáló kis köpcös mögött a tévében. Én az az álszent farizeusok által szőtt hamisított torinói lepellel takart, létező/éhező százezer Kovács Pistik egyike vagyok, aki tavaly karácsonyra csak egy kibaszott, szar, uraktól levetett, nyomógombos kártyás mobilt kértem Tőled és bár láttad, hogy szívlapáttal szórják a suskát az importmagyar csókosoknak, azért lazán beszoptad az államadósság, meg uniós korlát dumát, és elhajtottál a bánatba. De látod, én nem haragszom, sőt. Te se haragudjál ránk, hanem szólítsd magadhoz ezt a nyakunkon ülő mocskos bandát (akik miatt a nagyapám szerint ez a kis határok közé szorult nyomorult magyar nép a nap minden percében a zsarnok temploma és papja nélkül is áldoz). Ha megteszed, akkor az én nagyszüleim megint smárolásra használják a szájukat, én meg ebből az akaratlan gyakorlati szemléltetésből legalább lopva elleshetek valami jó ütős technikát, és akkor legalább a szexuális felvilágosítás tantárgyból nem bukok meg.

Kelt; Magyarország, 2014. december 15.

Dícsértessék…

Kovács Pisti

tanuló, a harmadik c osztályból

Utóirat 2.0: Amíg aludtál csoda történt a faluban! Az önkormányzati tulajdonban lévő óvodát – amit a tatámék szocialista brigádja a tőled tanult önzetlenségtől és szolidaritástól vezérelve az előző diktatúra idején, társadalmi munkában a kommunista szombatokon épített a magyar államegyház kegyura az éjszaka államosította, és se perc alatt ezt is a papnak adta. Na, mit szólsz hozzá? Tudsz te ilyen gyorsan keresztény értéket teremteni?

K.P.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.