Szeptember 24,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A becsületes nemzeti magyar emberpolgári ízlés józan határának csimborasszói

Visszavonná a Quimby Dunaújvárosért-díját Cserna Gábor polgármester.

Nem szeretem a lerágott csontokat csócsálni – márpedig ha valamit lerágtak az elmúlt napokban, hát ezt rendesen, atyavilág: de muszáj, annyira nagystílű, léleknemesítő, pazar ügy. Még novemberben őszintézett egyet a polgármester úr a közgyűlésben, időről időre megteszi, nincs ebben semmi meglepő – ezúttal épp arról beszélt, hogy egyesek – nyilván nem akar példákat említeni, de szóval mondjuk, nem példaként persze, egy másodperccel később, csak úgy, hát a Quimby, satöbbi, satöbbi – “ma már nem feltétlenül igazán méltóak a címre,” azaz a Dunaújvárosért-díjra. Amit a Quimby 2012-ben kapott meg, épp Cserna Gábortól. Most visszavenné szegény, de nem teszi, mert… azt nem illik. Márpedig az illendőség ebben a közegben mindenek felett áll, ez, azt hiszem, közismert tény, kár is lenne vitatni.

Valahogyan – én, meglehet, tévedek, de azt gondolom – és valamiért jelezni kellett, hogy sajnálattal vegyes undorral vesszük tudomásul, mi, kifinomultabb ízlésű dunaújvárosi magyar nemzeti múze polgárok és keményen dolgozó kisemberek, hogy egy városunkhoz (egyelőre még) köthető csoportosulás, különösképpen a zenekar frontembere, magáról megfeledkezve olyan megnyilvánulásokra ragadtatja magát, amelyek túlmennek a becsületes nemzeti magyar emberpolgári ízlés józan határának csimborasszóin. Mint például a v.király. 26.10-nél, nehogy megnézzétek. Inkább ki se mondom, milyen király, olyan csúf. Csomó trágársággal. Meg minden.

Amúgy is baj van a Quimbyvel. Sok. Nem tudom pontosan, mi, de sok van. Velük. Én egyébként, most beszéljünk komolyan egy kicsit, én pont nem vagyok quimbys. Nem is voltam. Történelmileg így alakult. Az eszemmel mindig is tudtam, naná, hogy nagyon jó, erős zene, igazából a szövegekkel se volt semmi bajom, a varázsló Tibit, a szertelen Líviuszt, meg a világ legjobb és legszerényebb emberét és basszusgitárosát, Fefét, akivel a Corsóban szoktam összefutni, vagy harminc éve ismerem… szóval elvileg minden okom meglett volna rá, hogy ők legyenek a kedvenceim, de… valahogy nem lettek. Elsősorban, azt hiszem, pont a Tibi miatt. Valahogy, és tényleg nem tudom jól elmondani, még eléggé az elején, rárakódott, mint a guánó, rátekeredett, mint a lián valami modorosság, valami olyan elég mache, egyszersmind sztárságos izé, ami engem jó messzire eltolt tőlük. Valószínű, hogy igazából még csak nem is a Tibi tehetett róla: arra gondolok, neki ilyennek kellett lennie ahhoz, hogy egyáltalán eljuthassanak oda, ahol most vannak.

És aztán, egy pár éve, egyszer csak hallottam valahol őket, és rájöttem, hogy valahol sikerült leraknia azt a számomra oly taszító csomagot. Mellesleg kábé ugyanakkor történt, szóval jó sok éve, hogy egyszer felhívtak a próbateremből, a Tibi volt épp, és közölte, hogy a véleményemre lenne szükségük, ki vagyunk hangosítva, hogy a teljes zenekar halljon. Meghívták őket valami zártkörű városi akármire, amin nagyjából az úgynevezett krém lesz jelen, nyomniuk kéne pár számot, a gázsi rendben – mit gondolok, elvállalják-e vagy sem? Köpni-nyelni nem tudtam, nem nagyon értettem, miért hozzám fordultak, de mindegy, bárhogy volt, végtére is én azt mondtam, hogy biztosan nem vállalnám, kábé semennyiért – beszélgettünk még egy kiadósat, és aztán, ha jól emlékszem, nem is jöttek. És ott volt még a tusványosi botrány tavalyelőtt vagy hogy – a méretes felzúdulást szerintem nagyon is jól, következetesen és nyugodtan kezelték, olyannyira, hogy a végére én is úgy gondoltam, semmi gond azzal a bulival. És azóta valahogy egyre jobban kedvelem az egyre jobban beérő, mind letisztultabb Tibit – már-már úgy vagyok, hogy egyszer összekapom magam, és megnézek egy bulit velük valahol, aztán dumáljunk. Mondjuk itthon, tartok tőle, már aligha lesz rá módom – a tradicionális karácsonyi Quimby-koncertnek, amely egyfajta társadalmi esemény is volt, szerintem kapáltak.

Cserna Gábor szépen sarkig nyitotta a tulipános pofonládát a példálózással – nyilván nem tud róla, de a neten elég szépen osztották, azt kell mondanom, nem is alaptalanul. A legszebb legyintést ököllel viszont épp Kiss Tibi vitte be állcsúcsra, amikor közölte, ők szívesen visszaadják a csalódott polgármesternek a díjat, ha már annyira méltatlanok rá, ők majd túlélik valahogy – a vele járó 200 ezer forintot viszont sajnos nem áll módjukban utalni, mivel azt 2012-ben nem vették fel: itt hagyták, azzal, hogy abból a pénzből egy fiatal, helyi zenekart támogassa a város. (Mondjuk felhívhattak volna ez előtt a döntés előtt is: akár előre is elmondhattam volna annak a fiatal helyi zenekarnak az összeállítását, amelyik majd szétcincálja ezt az amúgy is orbitális összeget… spongyát rá…) Tibi még – csudálatosképp beelőzve a Varangyki miniszterelnököt, lmf – boldog karácsonyt kívánt, hiába, világéletében úriember volt.

Most, zárásképpen még egy dologra lennék kíváncsi: ki lehet a Quimby mellett a szintén példaként nem említett satöbbi, satöbbi, aki hasonlóképpen méltatlan lett a díjra? Tibi apukája, Kiss Kálmán (2009)? Esetleg Pleidell János (2005), Móder Rezső (2011), Kercsó Árpád (1999), Supola Zoltán (2001)? Netán Szántó Péter (2014), Torontáli Anna néni (2015), vagy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (2013)? Reméljük, egy szép napon erre a kínzó kérdésre is fény derül: teszem azt, polgármesterünk egy újabb közlékeny hangulatú napján…

Boda András 

https://www.facebook.com/hetlovet

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!