Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: Két generáció hiányzik lassan Magyarországról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves Szalonna!

2016 májusban már leközöltétek egy vendégírásomat, ami egy külföldre szakadt magyarról szólt! Köszönöm még egyszer, mert az akkori írásom terápiás célokat szolgált!

Most ismét úgy érzem, írnom kell a tegnap estét követően és remélem, nem zavarlak Benneteket így, karácsonyra készülődve!

Történt ugyanis, hogy Édesanyám érkezett a dublini reptérre, hogy velünk töltse a karácsonyi ünnepeket. Édesanyám tavaly óta nyugdíjas, így elég sokat ingázik a két ország között. Az én családom is szétszakadt, hiszen Édesapám évek óta velünk él itt Írországban, mint bentlakásos nevelő a majdnem 8 éves fiunk mellett. Annak idején nem bíztuk a fiút az ír magánóvodára 6 hónapos korában, amikor én visszamentem GYES után dolgozni.

Sokan kérdezik hogy, Édesanyám miért nem él velünk, de maradjunk annyiban: neki fontos, hogy meglátogathassa Magyarországon a szülei sírját.

Visszakanyarodva az eredeti témához, tehát mint egy szétszakadt család egyik fele, vártam a nagyon fontos másikra. És mint mindig, ha a dublini reptér várócsarnokában állok, a kedvenc játékomat játszottam, miszerint „szúrd ki a magyart a tömegben”! Ez a saját magam által kreált játék abból áll, hogy ránézésre megállapítom, hogy a kifelé szállingózó utasok közül ki a magyar. A feladat ellenőrzése pedig az, hogy a mentális megállapítás után lenézek az utas kezére és elégedetten nyugtázom ha Ferihegyről származó vámmentes vásárlós szatyra van. Ha nincs nála táska, akkor is előbb-utóbb felhangzik egy „na megjöttem” csatakiáltás a várakozó rokonok, vagy barátok felé, biztos ami biztos alapon.

A tegnap esti játékomat több tényező zavarta meg. Egyrészt a mentális megállapítás előtti pillanatokat 6-8 éves forma gyerekek rohangálása, akik a kifelé igyekvő utasok felé repültek, „Nagyi” és „Nagypapi” kiáltásokkal, lelőve ezzel a játékom poénját. A másik meglepő jelenség az utazóközönség kora volt. Még soha ennyi idős embert nem láttam egyszerre a reptéren! Semelyik reptéren, pedig már jó pár tízezer megtett mérföld van mögöttem!

Ekkor jöttem rá, hogy a Dublinba érkező budapesti repülő szinte csak elszakadt nagyszülőket hozott! Nagyszülőket, akik bőröndben, szatyrokban és hátizsákokban hozták a szaloncukrot, túró Rudit, csigatésztát,
gyulai kolbászt és a Pick szalámit és magukat, hogy családok lehessenek együtt a szeretet ünnepen!

A leginkább egy nagyon idős, kendős néni hatott meg, akit tolószékkel gurítottak ki a váróba, ahol a dédunokája, egy 16 éves forma kislány dublini akcentussal beszélt angollal köszönte meg a segítő srácnak, hogy kihozta a repülőről a dédit! Az idős hogy egy ütött-kopott bőröndöt szorongatott és csak elképzelni tudtam, ahogy a kis nyugdíjából próbált ajándékot és elemózsiát venni, hogy megtöltse azt!

Nemsokára feltűnt az én Édesanyám is a tömegben aki szinten állig felpakolva érkezik ilyenkor, hogy a magyarországi GDP 1%-át elhozza otthoni finomságok formájában.

Ilyenkor lehet örülni Édesanyának és minden csemegének, de tegnap másra sem tudtam gondolni mint arra, hogy két generáció hiányzik lassan Magyarországról.

A gyerekek és az unokák, akik várják a rokonokat a dublini, stockholmi, londoni vagy frankfurti reptéren vagy bárhol máshol a világban.

Ez egy nemzet tragédiája, amit valószínűleg soha nem fog kiheverni. Bőröndökbe zárt fájdalommal, szétszakadt családokkal és keserédes szaloncukorral együtt.

Polonkai Petra

Carlow, Írország

adomany-1