Kedves Szalonna!
2016 májusban már leközöltétek egy vendégírásomat, ami egy külföldre szakadt magyarról szólt! Köszönöm még egyszer, mert az akkori írásom terápiás célokat szolgált!
Most ismét úgy érzem, írnom kell a tegnap estét követően és remélem, nem zavarlak Benneteket így, karácsonyra készülődve!
Történt ugyanis, hogy Édesanyám érkezett a dublini reptérre, hogy velünk töltse a karácsonyi ünnepeket. Édesanyám tavaly óta nyugdíjas, így elég sokat ingázik a két ország között. Az én családom is szétszakadt, hiszen Édesapám évek óta velünk él itt Írországban, mint bentlakásos nevelő a majdnem 8 éves fiunk mellett. Annak idején nem bíztuk a fiút az ír magánóvodára 6 hónapos korában, amikor én visszamentem GYES után dolgozni.
Sokan kérdezik hogy, Édesanyám miért nem él velünk, de maradjunk annyiban: neki fontos, hogy meglátogathassa Magyarországon a szülei sírját.
Visszakanyarodva az eredeti témához, tehát mint egy szétszakadt család egyik fele, vártam a nagyon fontos másikra. És mint mindig, ha a dublini reptér várócsarnokában állok, a kedvenc játékomat játszottam, miszerint „szúrd ki a magyart a tömegben”! Ez a saját magam által kreált játék abból áll, hogy ránézésre megállapítom, hogy a kifelé szállingózó utasok közül ki a magyar. A feladat ellenőrzése pedig az, hogy a mentális megállapítás után lenézek az utas kezére és elégedetten nyugtázom ha Ferihegyről származó vámmentes vásárlós szatyra van. Ha nincs nála táska, akkor is előbb-utóbb felhangzik egy „na megjöttem” csatakiáltás a várakozó rokonok, vagy barátok felé, biztos ami biztos alapon.
A tegnap esti játékomat több tényező zavarta meg. Egyrészt a mentális megállapítás előtti pillanatokat 6-8 éves forma gyerekek rohangálása, akik a kifelé igyekvő utasok felé repültek, „Nagyi” és „Nagypapi” kiáltásokkal, lelőve ezzel a játékom poénját. A másik meglepő jelenség az utazóközönség kora volt. Még soha ennyi idős embert nem láttam egyszerre a reptéren! Semelyik reptéren, pedig már jó pár tízezer megtett mérföld van mögöttem!
Ekkor jöttem rá, hogy a Dublinba érkező budapesti repülő szinte csak elszakadt nagyszülőket hozott! Nagyszülőket, akik bőröndben, szatyrokban és hátizsákokban hozták a szaloncukrot, túró Rudit, csigatésztát,
gyulai kolbászt és a Pick szalámit és magukat, hogy családok lehessenek együtt a szeretet ünnepen!
A leginkább egy nagyon idős, kendős néni hatott meg, akit tolószékkel gurítottak ki a váróba, ahol a dédunokája, egy 16 éves forma kislány dublini akcentussal beszélt angollal köszönte meg a segítő srácnak, hogy kihozta a repülőről a dédit! Az idős hogy egy ütött-kopott bőröndöt szorongatott és csak elképzelni tudtam, ahogy a kis nyugdíjából próbált ajándékot és elemózsiát venni, hogy megtöltse azt!
Nemsokára feltűnt az én Édesanyám is a tömegben aki szinten állig felpakolva érkezik ilyenkor, hogy a magyarországi GDP 1%-át elhozza otthoni finomságok formájában.
Ilyenkor lehet örülni Édesanyának és minden csemegének, de tegnap másra sem tudtam gondolni mint arra, hogy két generáció hiányzik lassan Magyarországról.
A gyerekek és az unokák, akik várják a rokonokat a dublini, stockholmi, londoni vagy frankfurti reptéren vagy bárhol máshol a világban.
Ez egy nemzet tragédiája, amit valószínűleg soha nem fog kiheverni. Bőröndökbe zárt fájdalommal, szétszakadt családokkal és keserédes szaloncukorral együtt.
Polonkai Petra
Carlow, Írország
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!