Augusztus 23,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

KLASSZIKUSOK


Tízezer magyar gyermek

A: Rettenetes. De ne törődj vele, mert mindezen nem lehet változtatni.
B: Nem lehet változtatni? Hisz ez még rettenetesebb!
(Egy beszélgetésből.)

A szürkeruhás fiatalember
mindenkin szeretne segíteni.
Nyolc éve dolgozik a kerületi
előljáróságon: türelemmel
hallgatja az idegen panaszokat;
segít, bár tudja, hogy nem sokat,
mert az ötvenezer magyar gyerek
közt – mondja ő maga is –
tízezer van, akinek
megváltás volna a
menhelyek irtózata is.
A szürkeruhás fiatalember
nem proletár.
Nem szabad, hát nem politizál,
csak ép haza-húzza a szíve.
Fogalmazó úr, – ez a címe.
Külön szobája van neki,
s ha reggel bemegy a hivatalba,
a kapualjban előtte a szolga
kalapját mélyen megemeli.

A fiatalember asztalához ül.
Tegnapestére gondol, és örül,
ahogy egészségéhez illik,
nőnek, emléknek, utazásnak,
pár kellemes várakozásnak,
a napnak, amelyre ablaka nyílik,
baráti levélnek,
s hogy emberek élnek
és ő is él, s ha undok is
ez a szoba, s ha nem sok is
a fizetése: van annyi friss
erő benne, hogy a gondokat
legyűrje, és remélheti,
hogy jó sora is lesz, ha nem feledi
a gyakorlati szempontokat.

Ez a fiatalember már sokat
tanult, s tudja, hogy mit jelent
a Rend;
úgy látja, hogy a Rend-Ellenesség
okoz minden bajt és zavart:
rossz ösztönök, rossz nevelés.
Bukott lányoknak gyakran kénytelen
elmondani: „Tessék
vigyázni legközelebb, hogy a gyermek
ne szülessék törvénytelen…”
S vigasztal, tapintatosan, és
a referátumok adatai között
lelket kap lelkétől ez a szó:
„sorsüldözött”,
s gyomor és nyomor összerímel
beszédében valami papi színnel,
papi jóakarattal: az állami jóság
gép-papja ő, a hatóság.

És a szürkeruhás fiatalember előtt
akták hevernek, egész rakomány.
Üres levegőszemeivel
gyakran benéz az ablakán
a közönyös Züllés, amely
földagad kint az utcán (pedig
milyen gyámoltalan!) egész
az emeleti ablakokig…
A lassu-lassu Pusztulás,
lézengve (légnemü óriás,
kinek minden porcikája egész)
szanaszét a városban: szívesen
megpihenteti egy-egy részletét
nála, hiszen másutt sehol
nem törődnek vele, de itt
meghallgatják s elkönyvelik…
Sűrűn küldözgeti hírnökeit
a Betegség és a Halál is,
többnyire nőket, vétkezőket,
piciny szájaknak kéregetőket, –
a Betegség és a Halál, aki
törvényeket
kér, és irkál szörnyű kérvényeket
ide, a remény tornácaiba,
az égbe, a lenti piszokból,
pincékből és külvárosokból.

S a szürkeruhás fiatalember,
aki sohasem akar és sohasem mer
túllátni azon, hogy Ez A Rend
az ügymeneten kívül mit jelent
és mit tart fenn és mit teremt
és az életben hogy rímelteti
a pénzt a gyomorral,
a bűnt a nyomorral:
a szürkeruhás fogalmazó
több mint polgári szeretettel
bajlódik a proligyerekekkel,
mert derék ember a maga helyén
s Szent Péter volna, ha parancsokat
más adna néki, az isten, vagy én.
De néha, mikor egyedül marad
aktáival és emlékeivel,
amiket nyolc év alatt
szerzett, és látja, hogy áll a Rend, és
csak az a rend, hogy legyen Jelentés,
és mint hullám hullám után,
új szám jön minden szám után
s ő semmit sem változtatott
s nem intézett el igazán,
mert ömlik a szó, a tanács, a vezércikk,
és egy sem akarja az alapokat
kicserélni; szeretne segíteni, érzik,
de fixfizetéses jóakarat
marad valamennyi; a rendelet, ankét,
gyermeknap, áldozat, egyesület
mind-mind tehetetlen, s néha, ha van pénz
az sem vas-törvény, csak szeretet,
s nem kötelező: és iszonyu lassan
épűl az igazság s gyors az idő,
épűl az Egész, de az iszonyu harcban
mindig magárahagyatva nő
új frontba az új katona, a modern kor
munkáshada, ágyútöltelék,
s minden húsz magyar évben elvész
a Legnagyobb Új Nemzedék:

a szürkeruhás fiatalember,
aki – hálisten – sose volt proletár
s legfeljebb fölfele politizál,
megborzad csöndesen
s érzi, amit máskor sohasem,
érzi vagy sejti: Ez A Sok
Papír, mely nyöszörög és dadog
és nem fogy el: a Távollevők
üdvözült seregei előtt
őtőle is kérdi E Sok Írás
és sok sírás, ajtónyitás,
hogy meghaljon vagy éljen-e
az ötvenezerből Magyarország
tízezer koldus gyermeke.
Ilyenkor a fogalmazó meghajol
valami idegen isten előtt,
s mint cellábazárt néma őrült,
ki csak dühöng s ajtót nem lel sehol:
mellében futkos és ugat
egy új, vad, állati sikoly.

(Pesti Napló, 1927. április 17.)

Szabó Lőrinc

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS