Kellemesszép vasárnap estét kívánok a kedves és drága olvasóknak! Meg az összes se nem kedves, se nem drága, se nem jóarcnak is, aki abban leli szórakozását, hogy elvből odahányik minden olyan virtuális felületre, ahol nem a fennálló rezsimet szopkodják kétpofára. Aztán miután odahányt valamit, aminek lehetőleg semmihez semmi köze, ami nem hogy nem érv, de még trollkodásnak is gyenge, ellenben személyeskedő és sértegető, váratlanul eltűnik, mert ő jól beszólt és részéről le van zárva az ügy.
Azt hiszem, konkrétan ezeknek az embereknek az abszolút többségéről mesélt a narancsültetvény vasárnapi ügyeletes bohóca, akinek a Párt feladatba adta, hogy ma se hagyja veszni a NEM LÉTEZŐ!!!!! Soros-terv ügyét. Ma a félrevezetésügyi szerencsétlent Tuzson Bencének hívták, ő felel a kormányzati kommunikációért. Mondjuk, tökmindegy. Lehetett volna Dömötör, Rétvári, vagy akár Novák Katalin is, egyiknek sincs egy önálló gondolata se, úgyhogy. A lényeg, hogy dolgozzák ők felfele a nemzeti konzultációs íveket, amelyekből annyi van, hogy alig tudják megszámolni. Akkora nagy siker ez az egész, hogy nem fogjuk elhinni:
a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre.
A 2,3 millióból másfél millió ívet már feldolgoztak, és ezeknek több mint 99 százaléka érvényes is volt. És képzeljék el, hogy mindenre nemet mondtak a derék magyarok, amit a kormány Soros György nyakába varrt és amivel Soros terveként házal. A derék magyarok nem akarják, hogy Soros évente egymillió bevándorlót telepítsen Európába, hogy lebontsa a kerítést, hogy állandó kvóta szerint ossza szét a bevándorlókat, hogy fejenként 9 millió forintot fizettessen ki az állammal ezeknek az embereknek a támogatásaként. Jó, nem sorolom.
Várom a butaság elsöprő többsége által hozott döntés következményeit. Remélem, legalábbis az érvénytelen népszavazáshoz hasonló következményekkel fog járni a népnemzeti butítás eme szégyenteljes mozzanata is. Akkor ha ezen is túl vagyunk, békén hagynak már a picsába, vagy folytatódik tovább minden egy újabb gyászmenettel? Jó, hülyeséget kérdeztem, nyilván csak most kezdődik. Az ínyenceknek egyébként feltétlenül ajánlom a Fidesz egyik leghűségesebb kitartottjának szereplését a Republikon Intézet színpadán. G. Fodor 888 Századvég Gáborról van szó, aki a Van-e soros terv? témában ült le beszélgetni Tóth Csabával, az intézet stratégiai igazgatójával. Szerintem méltatlanul kis nyilvánosságot kapott az egy órás összecsapás, pedig több mint tanulságos. Nem azért, mert a nyomorult egy órán át izzad, mint a ló, hanem mert amiket mond… ó, anyám. Majd ha annyi időm lesz valaha az életben, ezt megírom. Kórdokumentum. Csillag Ádám videója ITT érhető el.
Egyébiránt ma volt/van az emberi jogok világnapja. Tudom, nem a rezsicsökkentéssel, vagy az össznépi gyűlölködéssel mérhető esemény ez, ebből kifolyólag nem is találtam nyomát a Fidesz egyetlen közérdekű felületén sem, ahol újabban szokás megemlékezni a különféle világnapokról annak függvényében, hogy aktuálisan kinek lehet csontig benyalni. Fogyatékkal élők, idősek, fasztuggya. Nos, az emberi jogokkal még véletlenül sem hozza hírba magát az államnak pártja. Handabandák ezek, tudjuk jól, szóra sem érdemesek.
Igaz, ma nem osztottak krumplit, nem tetováltatták magukat karácsonyfadíszekre, tojástartókra és csokoládékra sem. Ellenben kiderült, hogy Pestszentimre-Pestszentlőrinc fideszes kerületi képviselője, a maximálisan névtelen Kucsák László nem csupán egy 2018-as kalendáriumot baszkodott tele a saját fényképével, de a bónusz-keresztrejtvénynek is ő a megfejtése. Na? Ezt csinálja valaki utánuk.
Ellenben itt egy hír, ami sok mindent, kábé mindent megmagyaráz: a lettek után a magyarokat zavarja legkevésbé a korrupció egy friss európai uniós kutatás szerint. A megkérdezettek kétharmada tartja elfogadhatónak, hogy kenőpénz fejében jut hozzá közszolgáltatásokhoz. Akkor jóvanakkor.
A nap kommentje legyen Józseftől, aki az üssük, vagy ne üssük a gyereket kérdésben fejtette ki álláspontját:
Minden gyerekre mért ütés bárhol is csattanjon, az nem más mint a szülő nevelési kudarca. ennyi.
Meg Gábortól is:
A verés a szülő kudarca.
Szégyen, hogy ez 2017-ben még egyáltalán vita tárgya.
Valami hasonlót gondolok én is a magyar kormány megszámlálhatatlan propagandahadjáratáról. Minden újabb és újabb egész pályás letámadás a kormányzás kudarcának bizonyítéka. És ezzel szerintem mindent megbeszéltünk, holnap új hét kezdődik, meg jön a tavasz meg a nyár állítólag, úgyhogy fejfájásmentes, eredményes szép hetet mindenkinek. Csókpuszi!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.