December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Lehullt a lepel Szél Bernadettről

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét! Ma sem keltünk fel hiába, mert így legalább le tudunk feküdni. A mára választott cuki fotó egyáltalán nem a véletlen műve. Innen is üdvözlöm Pócs János képviselő urat, aki immár beverekedte magát a nemzetközi sajtóba. Hiába, Magyarországon nagyot mennek a gázszerelők mostanság. De így legalább értem, hogy miért kell hónapokig várni egy rendes szakemberre. Sok a pályaelhagyó.

A Postán is hasonló lehet a helyzet, merthogy nem kézbesítik ki a leveleket. A Posta persze tagadja, cáfolja és kikéri magának. Mármint hogy ez központi utasítás lenne. Merthogy a postásoknak joguk van eldönteni, hogy a levelet viszik ki, vagy egy értesítést arról, hogy van egy levele, tessék szépen befáradni érte a postahivatalba. Szerencsére a csomagokkal nem ez a helyzet. Szerkesztőségileg feladtunk egy csomagot egy távoli – majdnem 20 kilométerre lévő – címre és alig két hét alatt oda is ért! Tadam! Megy ez, mint az ágybapisilés.

És kész, vége, Szél Bernadett lebukott! Az Origo kiderítette, hogy már 16 éves korában Soros-ösztöndíjat nyert !!!!!!!!!!!!!!!!!!!%%%%%%%%%%%§§§§§§

És aztán is mindig Soros álláspontjának megfelelően nyomta a gombot. A parlamentben. És a Parlamentben is. Hát mi ez, ha nem tökéletes bizonyítéka annak, hogy izé van! Bele se merek gondolni, hogy akkor mi lesz, amikor az Origo azt is kideríti, hogy Orbán Viktor és a fél Fidesz-vezérkar is Soros-ösztöndíjas volt. Sőt, Orbán Viktort jó ideig Soros György fizette, mert nem nagyon tudtak megélni a kedves feleségével és a frissen született Rasi babával, aki akkoriban még nem állt a saját lábunkon. Szörnyű trauma lesz ez a kormánymédiának. Remélem, a Fidesz biztosít számukra néhány jól képzett pszichiátert, hogy fel tudják majd dolgozni.

Szerintem én most ünnepélyesen elhúzok az ágy irányába, ezt javaslom mindenkinek. Reggelre meg kiderül, hogy úszni kell-e a piacra, vagy elővehetjük a szánkót. A nap kommentje Ferenctől:

Kongó nem afrikai probléma!

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.