NEHAZUGGY

Nem akarom megérni azt a világot, amikor a rengeteg sok Orbánra nem jut egyetlen Iványi Gábor sem

Molnár Bálint | 2017. December 7, Csütörtök | 16:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

… az embernek normálisnak kell maradnia. És inkább el kell viselni, hogy eltapossák, mint örökké bujkálni. Úgysem tudunk úgy elbújni, hogy a hatalom ne találjon meg. Nevetségessé válunk, amikor megpróbáljuk kicselezni a hatalmat, mert az pontosan tudja, kik azok, akiket üldöz, és addig fogja aljas módon csűrni-csavarni a maga jogszabályait, amíg meg nem találja a módját, hogy tönkretegyen minket. Akkor meg addig is szabad emberként, felemelt fejjel kell tenni a dolgunkat.

Nem létezik olyan szörnyűséges kor, amikor belül ne lehetne békét teremteni. És ebbe belefér az is, hogy kicsavarják az ember kezéből egyik-másik fontos ügyét. De ettől nem omlunk össze, hanem valahogyan kivárjuk, amíg majd ők összeomlanak. És akkor újrakezdjük, újra fogjuk építeni, amit most eltapostak.

Békét kell teremteni, annak minden buktatójával együtt, ahhoz, hogy kibontakozzanak jó ügyek. Mert ilyenkor csak túlélni tudunk, vagy vigasztalni, vagy szökni. Nem normális állapot ez, ahogyan az sem, hogy valaki újabb és újabb ellenségeket keres.

Sosem szabad azt hinni, hogy önmagunk megadásával lehet túlélni, s hogy ezzel ki lehet cselezni az ördögi hatalmat. (…) az embernek igenis bele kell mondani a társadalom és a hatalom arcába, hogy itt visszaélnek a jogalkotás ethoszával! Ki kell mondani, hogy csalással jutnak hatalomra, hogy a másféle hangok elhallgattatásával manipulálják az embereket, s hogy ez bűn! (…) A szó nem lebecsülendő dolog. (…) A szó, még a gyenge hang is, egy adott időszakban igenis megrengeti a némaságban vagy a csak saját hangja által betöltött űrben előretörő hatalmat. Akármilyen gyenge kis ellentétes hang, ami az igazság nevében szólal meg, fényt nyit arra (…), hogy a lelkiismeretüket elérje.

Ki kell mondani, hogy súlyos szegénység van. Akkor is, ha nekik nem tetszik ezt hallani. (…) El kell mondani, hogy ami itt történik, az bűn, az szégyellni való dolog! És ha ezért bosszút állnak, akkor meg kell találni egy másik oldalról az utat. Nem kell félni, mert a Jóisten emeletekkel magasabban lakozik, és nevet ezeken, akik lába zsámolya alatt istenkednek. Nem kell félni tőlük, mert megölhetnek, de nem árthatnak nekünk. Rengeteg eszközük van, hogy tönkretegyék és eltapossák azt, aki ellenük szegül, de nincs minden eszköz a kezükben. Éppen ezért nem is lehet velük elvtelen együttműködéseket vállalni.

Távolról sem vagyok vallásos, de kimondhatatlanul tisztelem Iványi Gábor lelkészt, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Alapítvány vezetőjét. Nem csak a fenti gondolataiért (mindenkinek ajánlom a 168 órában megjelent, vele készült teljes interjút), hanem főleg azért, amilyen méltósággal viseli azt a nem mindennapi mészárosmunkát, amit vele szemben a hatalom megenged magának. Orbán Viktor kegyelméből.

Tisztelem azért a hihetetlen mennyiségű és minőségű, alázatos karitatív tevékenységért, amit az állam helyett magára vállalt. Tisztelem azért, mert az általa vezetett kis egyház – amelytől Orbán Viktor főúri óhaja szerint 2012-ben vonták meg egyházi státuszt, amely nem részesülhet az egyházaknak felajánlható 1% adóból, amely az oktatási feladatokért járó normatív támogatásnak is csupán a felét kapja – ebben a gyomorforgató ellenszélben is bátran, felemelt fővel teszi a dolgát.

Amikor Iványi Gábort és a hozzá hasonlókat rugdossa a hatalom, és amikor ehhez a rugdosáshoz ökölbe szorult aggyal csatlakozik a félelemre idomított, rongyosra hülyített szekértábor, akkor fontos leírni újra meg újra: Iványi Gábor alapítványa és egyháza az ország 120 településén működtet óvodákat, iskolákat, 5 idősek otthonát, számtalan hajléktalan szállót, népkonyhát, családok átmeneti otthonát és egy szegénykórházat is. Nem adófizetői pénzek csilliárdjaiból, nem a tao-féle, törvényesen és átláthatatlanul elharácsolt összegekhez mérhető fenenagy állami támogatásokból, és nem is a barnanyelvű lefetyelőművészek milliós nagyságrendű fizetéseit legalább alulról súroló kormányzati jóérzésből.

Nehezített pályán, a magyar állammal szemben kismillió megnyert perrel a háta mögött, az emberség egyetlen és mindenek felett álló alaptörvényével felvértezve teszi a dolgát. És nem fáradt bele a napi ellehetetlenítésbe és azt üzeni, hogy a legsötétebb, háborús időkben is van esély békét teremteni, mert vannak jó ügyek, amelyeknek ki kell bontakozniuk, amelyek csak akkor tudnak kibontakozni, ha belül béke van.

Azt mondja, hogy nem adhatjuk meg magunkat, nem félhetünk, és akármilyen jelentéktelennek is tűnik a hangunk, azt hallatnunk kell. Mert az igazság azoknak az oldalán áll, akik kimondják, hogy ami itt történik körülöttünk, az nem normális, az bűn. Aki hazudik arról, hogy szegénység van, aki állandóan ellenségeket keres és talál, aki csal, hazudik, manipulál, meghurcol és megpróbál elhallgattatni mindenki mást, aki nem ő, az bűnt követ el.

Többek között azért írtam ezt le ide, mert igazság szerint éppen tele van a tököm azzal a rinyával, ami időnként felbugyog a cikkeink alatt. Hogy gumicsont, hogy nincs értelme, hogy és akkor mi van, és hogy de bezzeg. És Iványi Gábor (akihez képest én valóban egy senki vagyok) azt mondja nekem, hogy a szavakat nem szabad lebecsülni. Hát soha jobbkor nem jöhetett volna ez a megerősítés. Mert ha Iványi Gábor annyi megaláztatás és ellehetetlenítési kísérlet után még mindig nem rinyál, hanem teszi a dolgát, ahogy eddig is, akkor legyen már ez a példa és ne a rezignált önsajnálat, hogy úgyis minden hiábavaló.

Nem mellékesen: ezt az alább látható fiatalembert Iványi Gábor keresztelte. Ennek a fiatalembernek az édes jó apja mindent elkövet azért, hogy Iványi Gábor feladja a küzdelmet ördögi hatalmával szemben. Én nem akarom megérni azt a világot, amikor a rengeteg sok Orbán Viktorra nem jut egyetlen Iványi Gábor sem.

És azt végképp nem szeretném megérni, amikor egyesek az államilag elismert egyházak közösből támogatott nemzeti szertartásának fogják nevezni azt, hogy egy láthatóan sérült lelkű egyén – aki akkorra már örökösödés útján érdemelte ki az ország első embere címet – élő adásban, a színpadon halottakat támaszt fel, miközben ördögöt űz és leprásokat gyógyít.

Félelmetes? Az. Hát éppen ezért meg kell próbálnunk normálisnak megmaradni, nem feladni, akkor is, ha az elmebaj és a szándékos hatalmi rombolás megállíthatatlannak tűnik. Isten éltesse Iványi Gábort, akinek köszönöm, hogy naponta példát mutat abból, hogyan kell ezt jól csinálni. adomany-1

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!