December 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Az örökség

Születésedkor kaptad. Apád-anyád neked őrizte meg, ők is születésükkor kapták. Most a tiéd. Hurcolod magaddal mindenhová. Gondosan becsomagoltad, hogy ne rongálódjon, meg ne sérüljön.

És nem sérült. Pedig már rálépett a soha fel nem épült kommunizmus, beleakadt a szögesdrót fémtüskéje, rázuhant a vasfüggöny, rádőlt a berlini fal. Mindent kibírt. Viszed magaddal mindenhová, ez a legnagyobb kincsed. Jobban óvod, mint önmagadat, mint a saját épségedet, egészségedet. Veled volt az iskolában, ott volt nálad, amikor először szerelmes voltál, ott volt a nászéjszakán és amikor az első munkahelyeden tanultad az életet.

Ott volt, amikor nézted az orosz csapatok kivonulását, amikor ünnepelted a szabadságot, amikor a szemerkélő esőben a többiekkel együtt hallgattad az Örömódát. Nálad volt, amikor ismerkedni kezdtél az adó fogalmával és amikor megismerted a munkanélküliséget.

A zsebedben őrizgetted, amikor tanultad a demokráciát, amikor megértetted, hogy bátran elmondhatod a véleményedet és nem kell többé félned tőle, hogy ki hallja meg. Ott lapult a markodban akkor is, amikor rácsodálkoztál arra, hogy nem csak egy párt van, nem kötelező arra az egyre szavazni, hanem bárki másra is lehet és nem visznek börtönbe érte.

Nálad volt akkor is, amikor nagy reményekkel elkezdted építeni a jövődet. Tanultál, dolgoztál, vállalkoztál, gürcöltél és tudtad: rajtad múlik. Ott volt az esküvődön, a gyerekek születésekor. De nálad volt apád temetésén és akkor, amikor anyád ágya mellett virrasztottál és bár soha nem voltál vallásos, imádkoztál, hogy ne szenvedjen tovább. Mert túl késő volt minden. Későn lett meg a szövettan, a vizsgálatok, várni kellett a kezelésre és akkor már mindegy volt. Nem maradt semmi, csak az üvöltő fájdalom. Aztán egy urna, apád urnája mellet.

A markodban szorongattad, amikor elbuktad a vállalkozásodat, mert az önkormányzati képviselő süldő lánya ki akarta próbálni a szárnyait és éppen az útjában álltál. A kabátod alatt mentetted ki a végrehajtók elől, a lakásból, ami immár nem volt a tiéd. Vitted magaddal az állásinterjúkra és érezted az éles széleit a bőrödön, amikor egy jóakaród elárulta: hiába erőlködsz, nem fogsz munkát kapni. A fiúk mindenhol elérnek és utánad is nyúlnak. Nem kellett volna pofáznod.

Ott lapult a zsebedben akkor is, amikor végignézted, hogyan épül újra a kerítés. Amikor ismét megtanultál félni, amikor százszor meggondoltad, miről lehet nyilvánosan beszélni és miről nem, amikor felfogtad, hogy elbuktál. Nincs tovább.

A kezedben szorongattad, amikor a gyerekeid csomagolni kezdtek. Nézted, ahogy a bőröndök telnek. Minden becsomagolt pulóver, minden papírba csavart apró, gyermekkori emlék lehasított egy darabot a szívedből. Végül nem maradt más a polcon, mint a fényképek helyén a négyszögletes folt, pár elkopott ruha és a rommá rágott cumi. Azt hitted, réges-régen elveszett, most mégis előkerült valahonnan a szekrény mélyéről. Tudtad, ez a legdrágább kincsed.

Elkísérted a gyerekeidet a repülőtérre és úgy tettél, mint aki nagyon vidám és minden a legnagyobb rendben van. Ameddig a beszállásra vártatok, a kezedbe akadt. Elővetted. Odaadtad nekik. Elvették és kérdezték, mi van benne? Nem tudod, soha nem bontottad ki. A szüleid sem bontották ki, ők is a szüleiktől kapták régen. Te most tovább adod nekik, mert őket illeti.

Nem tették zsebre. A fiatalok bátorságával tépték le a rongyosra kopott csomagolást és felpattintották a megfakult kis doboz tetejét. Nevetve mutatták, mit rejt az egykor díszes, ma már inkább ócska kis doboz. Egy megsárgult lapot, rajta kézírással: Neked már jobb lesz. Ezt hurcoltad, mindenki ezt hurcolta generációk óta, adták tovább szülők a gyerekeknek. Most te a te gyerekeidnek.

Megszólalt a hangosbemondó, megkezdődött a beszállás, hamarosan felszáll a gép. Búcsúzóul, az ölelésnél a kezedbe nyomták a kopott kis dobozt. Nekik nem kell, mondták. Fel kellett volna bontanod. Már régen fel kellett volna bontanod.

Amikor a felszálló gép a távolba veszett, lehajtott fejjel indultál a kijárat felé. Egy pillanatra megtorpantál a szemetes mellett, majd előhúztad a zsebedből és bedobtad a banánhéj és az üres üdítős flakon mellé. adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.