Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A háború után a romokból kellett újjáépíteni az országot. De akkor legalább voltak romok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegyük fel, hogy ugrunk egyet az időben. Nem sokat, mondjuk egy évet. Orbán Viktor nagy álma teljesült, ismét ő élet és halál ura. Győztek, megtartották a hatalmat. Pontosabban ő győzött, ő tartotta meg a hatalmat.

Az uniós források kifutnak, saját gazdaságunk éppen úgy nem lesz, mint ahogy most sincs. Mitől is lenne? A belső lehetőségeket letarolják a saját emberei. A magyar vállalkozók – akik nem a Mészáros-Orbán-Tiborcz-Vajna-Garancsi és hasonlóan jónevű családokba születtek – legfeljebb az alvállalkozó alvállalkozójának alvállalkozói lehetnek. Azok, akik ténylegesen elvégzik a munkát és akik a végén vagy megkapják a pénzüket, vagy nem. Ez a rendszer nem most épült ki, minden kormánynak voltak oligarchái és strómanjai. Az oligarchák mindig ott csüngenek az aktuális kormány – és az ország – ütőerén, az ő személyük nem nagyon változik. A strómanok elhasználódnak, szemétre kerülnek, jön helyettük másik.

A rendszer nem most épült ki, de most vált teljessé. A kormánynak nevezett érdekközösség lefölözi a belső piacokat, átcsatornázza az uniós forrásokat, saját tulajdonként kezeli az államkassza bevételeit. Az összes megtermelt jövedelem felét. Mert majdnem ennyit fizetünk be adók, járulékok és ilyen-olyan jogcímen kivetett sarcok formájában. És fizetünk ismét, amikor vásárolunk, amikor használjuk a mi pénzünkből megépített utakat, amikor igénybe veszünk egy szolgáltatást, amikor tankolunk, amikor öröklünk, amikor vagyont szerzünk, vagy csak feladunk egy levelet a postán. Adók, díjak, illetékek. A megtermelt jövedelmünk töredéke marad a munkavállalónál.

Az uniós pénzekből nem az infrastruktúra, az oktatás, a kutatás, az egészségügy fejlődik. A kórházakban nincs szakember, sok helyen nincs fűtés, nincsenek megfelelő eszközök, sokszor még lázmérő sincs. Van, ahol patkányok potyognak a plafonból, máshol leszakad a műtő mennyezete, osztályokat kell bezárni az orvoshiány miatt. Van néhány kiemelten kezelt egészségügyi intézmény, ahol újak a berendezések, a helyén van a mennyezet, csillog-villog minden. Ezeket mutogatják, a többit letagadják.

A vállalkozásokat nem belföldön, hanem külföldön ösztönzik, nekünk maradnak a kínai útépítők, orosz atomerőmű-építők, koreai, indiai, német összeszerelő üzemek és a harc az unióval. Harc azért, hogy az üzletek polcain ugyanaz a lekvár, befőtt legyen, mint az osztrák üzlet polcain. Holott nálunk is megterem(ne) a gyümölcs, a zöldség. A magyar vállalkozó is tudna lekvárt főzni, uborkát savanyítani, csokoládét készíteni, almát, barackot, epret termelni. De nem tud, mert a földek a strómanoknak kellenek, az uniós támogatás akkor is jár, ha csak tyúkhúr terem. Nem kellenek a málnaültetvények, a barackfák, a szilvások. A forráshiányos, végletekig lepusztított vidék pedig nem képes önállóan a saját lábára állni. A vidéken élő, mezőgazdasággal foglalkozó emberek örülnek, ha egy-egy évet nem veszteséggel zárnak. Nincs pénzük hűtőházat építeni, sem tárolót, feldolgozót, csomagolót. A rengeteg – sok esetben teljesen felesleges – engedélyt megszerezni sincs pénzük, az agyatlan előírások szerint felépíteni, berendezni sincs.

Nem csak nekik, másnak sincs. Ha egy ember – nő, vagy férfi, idős, vagy fiatal – szeretne – legalább részben – megélni mondjuk abból, hogy naponta süt húsz tepsi hókiflit és azt eladja cukrászdáknak, éttermeknek, vagy fogyasztóknak, nem teheti meg. Szüksége van először is papírra – nem, nem elég, hogy isteni hókiflit süt -, aztán engedélyekre, külön épületre, felszerelésekre, mifrancra. Nem, nem sütheti a saját konyhájában. Ha mindezen túl van – mert pont volt pár felesleges milliója, amit erre költhetett – kiváltja a vállalkozóit és még bőven nem keres egyetlen fillért sem, de már ezerfelé adózik. Előre.

Nincs kimozdulás a holtpontról. Szándék sincs arra, hogy önálló, működő vállalkozások jöjjenek létre, hogy stabil egzisztenciák épüljenek ki. A lerablás, ellehetetlenítés jobb alattvalókat termel. Az egzisztenciálisan kiszolgáltatott ember a napi megélhetéssel van elfoglalva, nem a politizálással. Nem érdekli a demokrácia, mert a gyerek kinőtte a cipőjét. Szarik a szólás szabadságára, mert a daganatos apjának még öt hónapot kell várnia a kezelésre. Látja a kórház penészes falait, de nem mer szólni, mert megharagszik a doktor úr és legközelebb is hozzá kell menni. Tudja, hogy a gyereke hülyeségeket tanul az iskolában, de nem szól, mert mi van, ha meghúzzák a gyereket bosszúból?

Így csordogál szépen az életünk. Sehonnan sehová. Még csordogál, mert még csordogál az uniós pénz. Aztán az elapad. Marad Orbán korlátlan hatalma. A pártkatonákkal megtömött minisztériumok. A semmihez sem értő csinovnyikok.

Ahogy fogy majd a pénz, úgy telnek meg az utcák szeméttel. Az oligarchákat továbbra is etetni kell, a saját strómanokat is tömni kell. Elkezdik kidobálni a felesleges súlyokat. Először a propagandistákat, mert már nem lesz szükség a hazug cikkekre. A milliárdokat felemésztő pártmédia feleslegessé válik, hiszen nem kell már meggyőzni senkit semmiről. A hatalom peremén csimpaszkodó megélhetésieket is lerugdossák, mert nincs forrás a táplálásukra, feleslegesek. Akik már eleve lecsúsztak, azokkal nincs gond. Segítség, szociális ellátás nélkül hamar kipusztulnak.

Aki még időben megtehette, az elment az országból. Akik maradtak, azok nem képesek kitermelni a mohó hatalom igényeit, de még az egészségügy, vagy a nyugdíjrendszer fenntartásához szükséges forrásokat sem. Az Unió már távoli emlék. A valóság Putyin, de az ő számára is értéktelenné vált az ország. Az uniós tagság nélkül csak egy falusi birtok lett Magyarország. Nem szövetséges. Soha nem is volt az. Mindezek ellenére a paksi hitelt törleszteni kell. A kínai hitelt törleszteni kell. A letelepedési kötvények árát vissza kell fizetni. Az államkötvényeket vissza kell vásárolni.

A háború után a romokból kellett újjáépíteni az országot. De akkor legalább voltak romok. Most még az sem marad.adomany-1

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.