December 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Várja a csodát. Meg a postást, hogy mikor hozza a következő Erzsébet-utalványt

Az ország jelenlegi helyzetében, állapotában olyan, mint egy rezervátum. Orbán és az „elitje” középkori állapotokat, jobbágysorsot, úri kiváltságokat épít ki, ezt akarja majd a következő években „konzerválni”. Mert kér még 4 évet, ugye. Ha kell, majd a kerítés is körbeér, meg a fejekben épített falak is, és végleg beszűkül számunkra a világ. Írni, olvasni, számolni még tudunk, de már nem sokáig, mert minek? Nekünk nem kell, nem szabad gondolkodni, csak vegetálni, robotolni. A többit megoldja majd pártunk és kormányunk helyettünk.

Aki tudott, vagy rákényszerült már rég elment külföldre, vagy épp most húz el, és nemigen jön vissza, amíg ezek a nemzetellenes állapotok meg nem szűnnek. Aki nem tud elmenni koránál, anyagi helyzeténél fogva, az bizony marad és tűr, mert elhiteti önmagával, hogy mást nem tehet a népbutító hatalommal szemben. Öntelt, érzéketlen bohócok ugráltatják a népet és élvezik kiszolgáltatottságunkat. Hazug ígéretekkel traktálnak, hazug eredményeket nyomnak le a torkunkon és elvárják, hogy csodáljuk, féljük őket.

Sajnos így állunk a 21. század második évtizedében, itt Európában, az EU tagjaként. Ez totális képtelenségnek tűnik, és mégis igaz. Egy népet leigáztak „kiválasztottjai” és kisemmizték, lenullázták a polgári Magyarország ígéretével. Ez olyan abszurd, annyira közönséges lenézése, lekezelése egy népnek, hogy az valójában népellenes bűncselekmény a Fidesz-KDNP pártszövetség és az Orbán kormány részéről, amivel kapcsolatban csak Hága hozhat majd ítéletet. Itt egy színjáték zajlik kormányzás címén, a színfalak mögött kamionszámra lopják el a köz pénzét. Az ellenzék meg még mindig nem érti, hogy ez már rég nem egy demokratikus színdarab, ahol demokratikus szerepekkel és szöveggel játszható az előadás.

Lassan beindul a választási roadshow is a semmibe, miközben látszik az a mély, népi apátia, amelyből egyelőre nincs az a csodaszarvas, amely képes lenne kirángatni ezt a népet. Orbán már rég behúzta 2018-as választási győzelmét. Nem a tehetsége és sikerei miatt, mert tehetségtelen a kormányzáshoz, a sikerei meg nettó hazugságok. Hanem egyszerűen azért, mert az ellenfél tehetetlen önnön balfaszságai miatt, a nép meg mély apátiába roskadva évek óta a sebeit nyalogatja az esti tévézés közben, és várja a csodát, meg a postást, hogy mikor hozza a következő Erzsébet-utalványt.

Mindig Európába tartottunk, de furcsamód mindig keletre indultunk. Ebből a káoszból kellene valami új formációnak majd egy demokratikus európai országot építeni, mert a mai formációk erre jól láthatóan képtelenek. Lehetetlen. Nép nélkül nem lehet demokratikus európai országot építeni, ezt bebizonyította az eltelt 27 év. Ahhoz előbb a többségi társadalomnak egy teljesen új, másképp gondolkodásra kellene képesnek lennie. Amíg csak egy szűk kisebbség képes erre, addig ne várjunk változást. A csodák nem léteznek, csak ha megteremtjük magunknak.

Valahol el kellene kezdeni végre jövőt építeni, a jelen aprópénzen eladott túlélése helyett. Magyarország legnagyobb problémája, amit sürgősen meg kellene változtatni, a mindennapokban, a virtuális világban, egyáltalán az élet minden területén zajló gyűlölködés. Ami abból fakad, hogy egyesek másképp mernek gondolkodni, mint mások. Egymást szidjuk azért, mert különböző szemüvegen keresztül szemléljük a világot. Az fel sem merül senkiben, hogy a másképp gondolkodóknak is igaza lehet?

El kellene kezdeni végre megtanulni a vitakultúrát, az ellenkező nézetek tolerálására való hajlamot, a különbözőségek elfogadását, a párbeszédképességet. Aztán a kívülről jött kritikát elfogadni, megvizsgálni igazságtartalmát még akkor is, ha elsőre nem értünk vele egyet. A kritika, a másképp gondolkodás mindig egy lehetőség a dolgok jobbá tételére (mert felhívja a figyelmet, hogy valamit nem feltétlenül helyesen látunk), de csak akkor, ha a reakció a megoldást szolgálja.

A bírálatok megfontolás nélküli elutasítása rossz stratégia. Ha egy ország nem képes az önreflexióra és a korrekcióra, akkor elveszíti az alkalmazkodó képességét, és lemarad a versenyben. Magyarországot velejéig átszőtte az egymás utálata. No, meg a korrupció. Nincs terület, amit alapjaiban ne határozna meg. A korrupt gazdaság, a mindennapi élet nem hatékony, nem fejlődőképes, mert a gazdasági szereplők nem egyenlő feltételekkel versenyeznek egymással, és nagyon kicsi rá az esély, hogy a legjobb nyer. A nem egyenlő feltételek vészesen hátráltatják a fejlődést, mert nem tudáson alapulnak, kizárólag az ismeretség kihasználásán és a kenőpénz nagyságán.

Szóval nagyon az alapoknál kellene kezdeni, amíg végképp nem késő. A korrupció mellé még csatolódik egy adókkal megnyomorított vállalkozói szektor, egy hatalmasra duzzasztott közmunkás réteg, egy több mint 1.5 milliós állami apparátus, egy leamortizált, csontra fogyasztott, kiüresített oktatás, folyamatosan meghamisított sikermutatók, a földek újraosztásával pedig meg egy szétvert mezőgazdaság és vidék is. Tisztán látszik minden statisztikában, hogy folyamatosan csúszik lefelé az ország, és ez már jelentősen érezhető a mindennapokban. Éllovasból lassan minden területen sereghajtói lettünk az Uniónak.

Egyre depressziósabb, ingerlékenyebb a nemzet, egyre inkább csak a túlélésre játszik. A jelen problémáinak megoldása – a jövő élhetőbbé tétele érdekében – elveszett a megélhetésért folyó harcban. Márpedig a siker nem csupán a körülményektől, hanem a hozzáállásunktól függ. Amíg kirekesztjük magunkat a fejlődésből azáltal, hogy ápoljuk a korrupciót, mert könnyebb megoldásnak tartjuk, mint a becsületes megmérettetést, addig a gazdaság lélegeztetőgépen és függőségben marad.

Szóval félre kellene tenni végre a fenenagy magyarkodást, kivagyiságot, az Attila módszert, hogy ne szójjá’ be, mert végignyilazzuk Európát, amúgy is nekünk van igazunk még akkor is, ha nincs. Évszázados berögzült dolgokat kellene kiszórni végre a kukába, megszabadulni végre tőlük, hisz már csak örökségként cipeljük azokat a terheket, amelyek valójában már nem is a mieink. Igen, tudom, ez nem könnyű. Beleívódott a magyarba, mint tinta a papírba. De apránként, lépésről lépésre el kellene kezdeni. Persze ehhez egy normálisan gondolkodó kormány kellene, aki utat mutat. De ha ilyen nincs, akkor egy összefogásra képes nép, aki le akarja rázni magáról, ezt az évszázadok alatt bebetonozott kultúrát, és azt a kormányt, amelyik képtelen jó irányba vezetni az országot.

Az ország többsége látja, érzi, hogy rossz irányba megyünk, mégis hallgat. A mindennapok félelme nagyobb, mint a változásra való hajlam. Ne feledd, addig nem fog változni semmi, amíg benned nincs változás. Sem a ma szegénysége, se a holnap csodavárása nem fog változni. Csak a végtelen kirekesztés és magány lesz az osztályrészünk. Pedig csak azt kellene megérteni, hogy egyedül nem fog menni.

Nincsenek nemzeti ünnepeink, ahol örömmel, felszabadultan ünnepelhetnénk oldalaktól, nézetektől független. Együtt! Már ünnepelni is elfelejtettünk. Elvették a néptől, sunyin, alattomosan lopták el, mert az tömeget, egységet, erős nemzetet jelent. Kisajátította a nagy nemzeti összefogás rendszere. Kordonok mögé zárta, pártünnepekké tette, és mi némán tűrtük. Nem ordítottuk, hogy „ez a miénk, el a kezekkel!”

Szomorúan nézem nemzetemet, folyamatosan amortizálódó országomat, városomat, elnéptelenedő falvainkat, a lecsúszó családokat, az éhezőket és közmunkára, vagy kivándorlásra kényszerülő embereket. Látom a végtelenül kígyózó sorokat így karácsony előtt az ételosztásokon. Látom a demokratikus értékeket apránként leépítő és nap mint nap sárba tipró hatalmat. Azt a közönyt, ami a nép részéről megnyilvánul. A félelmet az alamizsnáért, a kis előnyökért eladott lelkeket.

Ma van Európában egy ország, amely lassan mindenét feladja egy őrültért. Megalkuvó, gyáva szar nemzet lett. Lehetett volna bátor büszke európai, de neki a zsarnokok hatalma és seggnyalása kellett. Orosz, kínai, azeri – és sorolhatnám még milyen – diktátorok seggét nyaló miniszterelnökkel, egy kerti törpével, egy felcsúti „paraszttal” az élen, amelyik lassan kibassza magából az emberi tartást adó utolsó értéket is, a gerincet.

Amikor naponta látom a saját alkotmányát folyamatosan eláruló kormányt, a naponta abban foglaltak sárba tiprását, elszörnyülködök. Milyen alkotmány, vagy – nevezzük fideszül – alaptörvény az, amit naponta ki lehet dobni a kukába, amit naponta meg lehet megtaposni, amelynek előírásait naponta át lehet lépni?

Tudom, hogy elcsépelt, de látva a 7 éve tartó fideszes ámokfutást, látva hová tart ez az ország, Martin Niemöller elhíresült sorai jutnak állandóan az eszembe: „Először a zsidókért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Azután a kommunistákért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Azután a szakszervezetiekért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti. Azután értem jöttek, és nem maradt senki, aki szólhatott volna.”

Milyen utat, milyen jövőt, milyen értékeket adunk az utódok kezébe, hogy majd tovább vigyék a nemzeti lángot?

Miközben naponta eladjuk a lelkünket pár „garasért”, miközben nem létező ellenségektől gyáván rettegünk, miközben látjuk fiataljaink, gyermekeink kivándorlását, nem csinálunk semmit. Gyáván, magalkuvóan gubbasztunk félelmeink falai közt, remélve, hogy valami csoda majd megment bennünket. Nincsenek csodák. A csodák Jézussal meghaltak. Nincs, aki csodát mutasson. Nekünk kellene csodát tenni, de a cselekvéshez túl gyávák vagyunk. Gyávák és megalkuvók. Meddig még?

Ha nem tetszik ami van, miért nem ordítasz? Miért nem cselekszel végre? Miért ülsz rettegve, elméd köré épített falaid mögött? Azt ott a falak mögött nem a valóság. Az ott bent a gyávák világa. A rettegőké. A félelemben élőké. A sötétségben élőké. A fekete 50 árnyalatával. Az élet idekint zajlik. A bátrak a falakon kívül vannak. Szabadon.

Ne feledd, csak egy életed van! És nem jár hozzá „replay” gomb.

Czotter József

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.