November 15,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán plakátokra költi a mi pénzünket, Soros a szegényekre költi a saját pénzét

Miközben tovább folytatódik a kormány napi harca Soros Györggyel és állítólagos katonáival, addig Soros György tovább harcol a szegénység és a szegregáció ellen Magyarországon. Noha ez jó esetben a kormány feladata lenne, hazánk esetében azonban elkél a segítség. A regnáló hatalomnak ugyanis úgy tűnik, továbbra sem érdeke a szegénység elleni harc, hisz annak megoldása nem egy egyszerű feladat. Inkább küzdenek azokkal, akik e valós problémára keresnek megoldást. Ugyanis, ha ezeket a csoportosulásokat sikerül megakadályozni abban, hogy ételt és ruhát osszanak a rászorulóknak, a szegénység és nyomor azonnal a négy fal közé szorul. Oda, ahol azt más nem látja, így szedheti tovább ártatlan áldozatait.

Soros György eddigi munkájának kiterjesztésére vállalkozik, amikor a Nyílt Társdalom Alapítvány több százezer dollár szétosztását tervezi helyi civil szervezetek között. Ez a pénz a Dél-dunántúli, valamint az Észak-alföldi régiókba érkezne, mint azt az abcug.hu riporterének elárulta az egyesület magyarországi szóvivője, Csontos Csaba. A hatékonyság miatt pedig két regionális központot is üzemeltetnének, egyet Pécsen, egyet pedig Debrecenben, ugyanis mint Csontos elmondta:

Felismertük, hogy mélyebbre kell menni a társadalmi gondok kezelésében, és nem lehet Budapestről megmondani, mire van szükség egy ormánsági faluban.

Ez, a kormány által szapult és gyűlölt egyesület előbb rájött arra, hogy a helyi problémákat helyi szinten érdemes kezelni, mint maga a kormány. Az a kormány, mely a vidék problémáját semmisnek tekinti, miközben jól tudja, hogy az ország lakosságának túlnyomó része ott él. A budapesti viszonyok még csak köszönőviszonyban sincsenek az egyes eldugottabb zsákfalvakban tapasztalhatókkal. Olyan problémák vannak vidéken, melyek egy nagyvárosban élő számára sokszor felfoghatatlanok, erre megoldást mégsem kínál a magyar kormány.

Az egyesület által felajánlott pénzre pályázatokat írnak ki, melyek a legfontosabb társadalmi problémák megoldására fordíthatóak. Legyen szó lakhatásról, oktatásról, vagy épp egészségügyről. A két régiós központ nem mint iroda, hanem mint közösségi tér fog funkcionálni, ezzel helyet adva a társadalmi vitáknak és párbeszédnek. Céljuk nem az, hogy egyfajta kiosztórendszerként funkcionáljanak, hanem az, hogy egyes közösségeket párbeszédre, cselekvésre ösztönözzenek. A szervezet, mely eddig inkább volt érdekelt egy-két nagyobb civil szervezet, társaság támogatásában, ezúttal megpróbál helyi szinten is segíteni.

Soros György valós problémák ellen küzd, valós támogatásokkal, miközben a kormány, a mi pénzünkből harcol egy olyan valami ellen, ami nem is létezik. Nincs az a bizottság, vagy testület, mely talált volna bármiféle bizonyítékot egy létező Soros-tervre. Még a saját párttagjuk, Navracsics Tibor is kampányfogásról beszélt. A gond csak annyi, hogy a mi adóforintjainkból néznek minket teljesen hülyének, miközben a vidék romokban. Valami gond csak lehet már idehaza, ha előbb az amerikai külügyminisztérium segítené meg a független vidéki újságírást, majd pedig egy amerikai milliárdos tenné ugyanezt a vidéki szegénységgel.

Lehet Sorost kedvelni, vagy nem kedvelni. Kétség kívül nem szent, de nem is ördög. Lehetséges, hogy ezt az akciót a kormánypárttal szembeni fricskának (is) szánja, de a társadalmi hasznossága megkérdőjelezhetetlen. A leszakadó vidéknek égető szüksége van a segítségre és ez valós segítség. Orbán plakátokra költ, Soros meg erre. Orbán a mi pénzünket költi kampányra, Soros a saját pénzéből jótékonykodik.

Úgy tűnik Sorost jobban érdekli a vidék sorsa, mint Magyarország kormányát. Ő ugyanis a mások ellen vívott szélmalomharcok és értelmetlen viták helyett valóban cselekszik. Tényleges harcot vív a szegénység és szegregáció ellen, miközben a saját kormányunk azzal az Unióval küzd, melynek gazdasági sikereit köszönheti. Az ellen az Unió ellen harcol, mely nélkül ma talán már Ukrajna, vagy Albánia szintjén lennénk. Biztos, hogy Soros itt a probléma? Biztos, hogy ő az, akit ilyen elánnal köpködni akarunk? Érdemes lenne elgondolkodni ezen.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.