December 15,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Legyünk pozitívak! Ne azt nézzük, ami nincs, nézzük azt, amit ígértek

Kétmilliárd forintért költözik a múzeum a Mondbach-kúriába Dunaújvárosban.

Szinte sejtem, mit akartok mondani, nyilván elvállalnátok 1.98 milliárdért, jó, mi tagadás, én is ismerek pár tehertaxist, esténként számolgatok is, hátha tűzközelbe tudok kerülni valahogy, aztán bepályázok és meglátjuk. De persze nem így működik ez, polgártársak. Szakmaiság, tudás, tehetség, feddhetetlenség, csipetnyi szerencse – ez ma Magyarországon a siker receptje, ahogyan naponta tapasztalhatjuk. Lépjünk is tovább.

Megjelent tehát a Magyar Közlönyben a hír, a központi költségvetés közel kétmilliárdot ad erre a rég esedékes, megkérdőjelezhetetlen fontosságú, s azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, minden ízében átgondolt mozgatásra. Kétségtelen, hogy a múzeum mostani, központi fekvésének köszönhető túlságosan magas látogatószám komoly megterhelést jelent a múzeumban őrzött kincsekre, már csak ezért is indokolt az intézmény elköltöztetése.

Minden tamáskodót megnyugtathat ugyanakkor, hogy, amint már említettük is, az egész folyamatot a központi költségvetésből finanszírozza a Párt kormány, tehát nekünk egy fillérünkbe nem kerül. Ráadásul ugyanebből az összegből épül még egy szálloda is, a múzeum mostani épületében, azt hiszem, ezzel végképp eloszlott minden esetleges kétség. Csak halkan jegyzem meg, milyen frappáns lenne, ha mondjuk üzemelne valahol a városban egy szálloda, mert akkor annak a helyére felköltözhetne a Mondbach-kúria, a szálloda meg átköltözhetne a múzeumba, és akkor már végképp nem maradna hátra semmi más, csak hogy – szintén a Modern Városok Program keretében ígérte meg a miniszterelnök még tavaly májusban – a buszpályaudvart (amelyre majd a szintén érkező elektromos üzemű buszok zümmögnek majd be) kiköltöztessék a vasútállomáshoz.

Elárulom azért, hogy én még indokoltnak érezném viszont a vasútállomás beköltöztetését a Római körútra, nem csak azért, mert akkor jobban elférne a buszpályaudvar, de azért is, mert úgy gondolom, a terület kézenfekvő adottságait okosan kihasználva a szerelvények igen könnyen megfordíthatóak lennének, és a mozdonyok számára is gyerekjáték lenne előről hátra kerülni vagy fordítva.

Nemkülönben feljebb hoznám még kicsit a Dunát – sok horgásznak kell ugyanis nap mint nap lebicikliznie vagy leautóznia a partra: könnyen belátható, hogy nagyságrendekkel kényelmesebb lenne, ha mondjuk a Vasmű út padjaira kiüldögélve tudnának hódolni szép szenvedélyüknek. Nem mellékes, hogy ez esetben a gázmotorok hűtését is lényegesen egyszerűbben meg lehetne oldani, továbbá folyamatosan biztosított lenne a szintén e program keretében újra üzembe állítandó élményfürdő vízellátása.

És ha már a 2016-os osztogató körút szóba került, halkan megjegyezném, hogy akkoriban mintha 2.9 milliárdot említett volna nemzetünk igazmondója, de ne szisszenjünk minden vacak 900 millióhoz, legyünk pozitívak, ne azt nézzük, ami nincs, nézzük azt, amit ígértek. Összesen egyébként nagyjából 31 milliárd forintnak tapsolhatott a közönség Orbán Viktor születésnapján. Az 1394/2016-os (VII. 21) kormányhatározat egészen pontos határidőket és felelősöket is megjelölő komoly hivatalos okirat – ha gondoljátok, fussátok át, a magam részéről kétségem sincs, hogy mondjuk 2016 októberéig-novemberéig (a legtöbb határidő, ahogy kivettem, akkori) szinte minden előkészítő munkálat megtörtént abban a pár tucatnyi csodafejlesztésben, amiről szó esett, s az azóta eltelt egy évben nyilván ugyanígy számos fejlesztés már el is indult, maximum én nem jártam arra.

Tényleg nem károgni szeretnék persze, hajrá, nagyszerű fejlesztések, és hajrá mindenkinek, aki tényleg hisz benne, hogy ezek nagy százalékban meg is valósulnak majd – mindazonáltal őszintén reménykedem benne, hogy például a 2020-ra ütemezett útfelújításokat már nem a – teszem azt – Mészáros és Mészáros Útfelújító Zrt. végzi majd el… Sem nálunk, sem máshol.

Boda András

https://www.facebook.com/hetlovet

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.