November 14,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Miféle létformának kell lenni ahhoz, hogy ez felmerüljön valakiben?

Magyarországon 450 000 ember él havi 25 000 forintnál kevesebb jövedelemből. A kevesebb lehet nulla és lehet 24 999 forint, meg ami a kettő között van. Ezt nem Hegedűs Zsuzsa mondta, aki fél kézzel és külföldről idehurcolt csirkével számolta fel a gyermekéhezést.

Havi 25 000 forint (alatt van) sok munkaképtelen, rokkant, tartósan beteg ember jövedelme, miután a hálapénzből egészen jól éldegélő doktorbácsik és doktornénik beülnek a felülvizsgáló bizottságokba és meghozzák a halálos ítéleteket. Lelkifurdalás és gond nélkül. Úgy, hogy többnyire a beteget nem is látják, elég nekik a papír. A papír, amin az vagyon írva, hogy csökkenteni kell a rokkantak számát, mert azok csak élősködnek a nemzet testén, mint a kullancsok. És ezek a lelkiismeretes doktorbácsik és doktornénik – akiknek a diplomáját nagy valószínűséggel a mostani betegek finanszírozták – döntenek szépen.

Egy ilyen orvosi bizottság előtt újra jár a béna, a vak látni kezd, végtagok nőnek ki és megroppant, idegszakadt gerincek egyenesednek daliássá. Ezek a csodát megélt betegek máris az újabb csoda küszöbére jutottak: meg kell élniük 22 800 forintból. Vagy 25 000-ből. Mert munkát továbbra sem kapnak, ugyanis mankóval a kézben nehéz járdát seperni, háromnegyedrészt-vakon varrni, vagy bármi egyebet csinálni. Egy kerekesszékbe került egykori kamionsofőr nem fogja tudni magát átképezni informatikusnak, ahogy a megnyomorodott kezű varrónő sem szinkrontolmácsnak.

Ilyen és hasonló sorsú emberből van az országban majdnem félmillió. Ők nem a szegénységi, hanem az éhenhalási küszöb alatt élnek. Vagyis nem élnek, hanem léteznek valahogy. Azon a szinten, ahol nem telik sem napi egy almára, sem egy levél lázcsillapítóra. Egy nagyvárosnyi embernek.

És tegyük hozzá, hogy azoknak sem sokkal jobb a helyzetük, akik akár 50 000 forint jövedelemhez is hozzájutnak, mert az talán az életbenmaradáshoz elég, máshoz nem.

Őket nevezzük gyűjtőnéven szegényeknek. Ők azok, akik a krisnás ételosztáson már hajnal kettőkor beállnak a sorba, hogy jusson karszalag, jusson egy tál meleg étel és jusson egy csomag élelmiszer, mert abból a kiló lisztből, rizsből, étolajból további egy hónapig élhetnek.

Sok szervezet tart ételosztásokat. Vannak, akik naponta és több helyszínen, vannak, akik alkalmanként. Karácsony körül talán többen, kiemeltebben gondolnak azokra az emberekre, akiknek nem jut étel az asztalára. Számtalan civil összefogásának köszönhetően ilyenkor az ország több városában tudnak enni adni a rászorulóknak.

Ma kerül a debreceni honanyák és honatyák elé a város köztereinek használatáról szóló rendelet módosítása, melyben az inflációra hivatkozva 3 százalékkal megemelni szándékoznak a közterület-használati díjakat, de megadóztatnák a nyomort is. Ugyanis az ételosztást szervező karitatív szervezeteknek naponta négyzetméterenként 35 forint díjat írna elő a rendelet, amennyiben elfogadják. Ez egy kedvezményes, mondhatni baráti ár.

Azért nekem – ha honanya lennék, de nem vagyok – lesülne a képemről a bőr, ha csak eszembe is jutna ilyen előterjesztést benyújtani, de még akkor is lesülne, ha nem borítanám a fejére az asztalt annak, aki ezt kitalálta. Miféle létformának kell lenni ahhoz, hogy ez felmerüljön valakiben? Miért is nem fűtött sátrat, élelmiszeradományt, önkéntes munkát ajánl fel a semennyire nem tisztelt testület? Hogy jut eszükbe egyetlen fillért is elkérni azoktól a szervezetektől, amelyek közadakozásból, számtalan civil segítségével, hihetetlenül sok munkával, a saját szabadidejük feláldozásával enni adnak azoknak az embereknek, akik erre rászorulnak. Akikről nem gondoskodik sem az önkormányzat, sem az állam, sem az egyház, sem senki.

Tudnám javasolni Debrecen városának – és minden olyan településnek, ahol hasonló húzáson törik a fejüket -, hogy egyenesen kötelezzék a rászorulókat, hogy némi pénzt fizessenek az ingyenkajáért. Mondjuk fejenként egy százast. Abból talán összejönne annyi, amennyiből a város vezetése egy kellemes wellness hétvégét eltölthet valahol. Szerintem az is ráférne az arcukra. Simán. Sőt! adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.