Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Jó, ez persze kreténség

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, kukanap! Nem elfelejteni kitolni a szemetet! Különben ránk rohad. Jut is eszembe:

Az elmúlt 30 év legnagyobb iskolafejlesztési programja zajlik Magyarországon – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén szerdán Budapesten. 

Hozzáfűzte: a program keretében csaknem 100 milliárd forint európai uniós és magyar forrásból eddig 526 iskola újult meg, további 45 felújítása pedig hamarosan befejeződik. A következő években 535 iskola korszerűsítése várható, emellett 45 milliárd forintot fordítanak digitális fejlesztésekre.
A miniszter a meghallgatáson hangsúlyozta: 2018-ban újabb öt százalékkal növekednek a felsőoktatási bérek. 2016-ban 15 százalékkal, 2017-ben szintén öt százalékkal nőtt a felsőoktatásban dolgozók bére.
Balog Zoltán megjegyezte: bár voltak hibák és nehézségek, összességében stabilitást hozott az iskolák számára a közoktatás központosítása. (MTI)

Nini, mit leltem:

A kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül, a Nemzeti Iskolafelújítási Program részeként döntött az elmúlt ötven év legnagyobb iskola- és óvodafelújítási programjáról. (2008, augusztus 26.)

Ha jól számolom, most visszafogta magát Balog Zoltán, mert nem licitált rá az előző (előtti) kormány sikerpropagandájára. Amúgy meg az van Zolikám (nekem nem tudja megtiltani egyik házmester sem), hogy a pénz nagy részét az Unió adja és szerintem csak azért nem kisvasutat építetek belőle a mangalicatelepre, mert arra nem ad pénzt az Unió. Az ugyanis úgy van, hogy meg van szabva, mire lehet költeni a támogatást. Ezt most erre kell. Amitől még mindig van egy csomó iskola, ahol nincs fűtés, huzatosak az ablakok, beázik a plafon.

Ami talán még ennél is fontosabb – Zolikám – hogy az iskolafelújítás NEM az oktatásról szól, hanem annak csak az alapvető, tárgyi feltételeiről. Az oktatást kellene villámsebesen megújítani, már persze, ha lenne mit megújítani. Ugyanis Hoffmann tantónéni óta már nem oktatás van, hanem nevelés. Tudom én, hogy sokaknak fel sem tűnt a névváltás, márpedig szerintem súlyos jelentést hordoz. Marhára nem mindegy ugyanis, hogy megtanítom a gyereket arra, miért ne dugdossa be a konnektorba a drótot, vagy ránevelem, hogy nem dughatja be és kész. A nevelés egyfajta drill, az oktatás ezzel szemben a saját ész használatát preferálja.

Az oktatást kinyírtátok, Zolikám! Saját erőből, uniós pénz se kellett hozzá. Hamarosan meglesz a gyümölcse is, amikor majd senkinek nem fog feltűnni sem a te gerinctelenséged, se Kósa Lala korlátozott képességei, se Németh Szilárd sötétsége. Sőt, ti lesztek a szellemi elit. Félek, hogy sokak számára már most is ti vagytok. Elég baj az nekünk.

Még egy kedvenc tegnapról:

Soros György ellenkampánnyal magyarázza a Soros-tervet – reagálás Csontos Csaba, a Nyílt Társadalom Alapítvány szóvivőjének bejelentésére.

Soros György ellenkampányt indít Magyarország és a Nemzeti Konzultáció ellen, mert magyarázni akarja a Soros-tervet. Fenyeget, vádaskodik és letagadja a saját korábbi javaslatait, miszerint évi egymillió migránst kell betelepíteni Európába és kötelező kvótákkal szét kell osztani őket. Soros György immár nyíltan frontális támadást indított hazánk ellen, csak azért, mert mi nem akarunk bevándorló országgá válni. Mindent megér neki, hogy megpróbálja elhallgattatni a magyar embereket, eltakarítsa a Soros-terv útjából a magyar Nemzeti Konzultációt és a bevándorlás ellenes Orbán-kormányt.  Ehhez ellenkampányt is indít, amelyhez beveti majd a Soros-hálózat összes szereplőjét. Magyarországra uszítja az általa pénzelt médiumokat, szervezeteket, a brüsszeli szövetségeseit és a hazai ellenzéket. A hírek szerint magyarországi ügyvédjeit is már magához rendelte, hogy a Magyarország elleni támadás lépéseit megtervezzék.

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 

Kiadó: Fidesz (MTI)

Jó, ez persze kreténség. Ovis duma. Pistike hazudott valamit Ágikáról, erre Ágika elmondta, hogy ő nem ezt mondta, hanem azt, mire Pistike takonyfolyatva visítani kezd, hogy Ágika azért állítja azt, hogy mást mondott, mert el akarja leplezni, hogy nem is mást mondott, hanem azt, amit ő, Pistike mond. Ezen a szinten van jelenleg a kormányzati kommunikáció és ez még csak romlani fog.

Üröm az ürömben (nem elírás, hanem magyar csoda), hogy a Fidesz – ez egy párt, nem pedig a jóisten magyar neve – az Országos Sajtóirodához adta le a közleményét, ahová bárki leadhat ilyesmit. Én is, a Demencia 2000 Legfaszább Párt is és Orbán Ráhel is. Ezeket a közleményeket az MTI nem szokta átvenni. Kivéve ezt a fideszes-dedós vinnyogást, mert ezt átvették. A nagy buzgalomban olyannyira egy az egyben, hogy alatta hagyták az OS sablonszövegét. Vicces fiúk. Csapjunk bele a mai napba.

 
adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.