Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nyírják ki egymást bátran, nagy veszteség nem éri az emberiséget

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, itt a soros kedd. Vagy a Soros, a jó fene sem tudja már ebben a vidám kis diliházban. Jó hír, hogy össze lettünk mikrocenzusozva. Ez olyan mini népszámlálást jelent magyarul, amikor nem szekálnak arcból-arcba, hanem a statisztikai hivatal a maga esze szerint számolja össze, hogy mi a pálya. Miután minden egyes adatunk – a születéstől a halálig – központilag kezelt, túl nagy erőfeszítés nem kellett hozzá szerintem.

Most az a helyzet, hogy az első ilyen népszámláláskát 1870-ben csinálták Magyarországon. Ez a dátum azért fontos, mert kiderült: a 15 év alatti gyermekek aránya 2016-ban volt a legalacsonyabb. Konkrétan 1870 óta a legalacsonyabb. És mielőtt megjön az ügyeletes okos: nincs szó nagy-Magyarországról és semmi hasonlóról. A mindenkori népességhez viszonyított arányról van szó, lélekszámtól függetlenül. Egyszóval az Orbán-kormány demográfiai örömhírei csúsztatásnak tűnnek. Még egyszerűbben: ebben is hazudtak. Semmit nem fordítottak meg, a népességfogyást sem. A jó hír viszont az, hogy ugyan egyre kevesebb a fiatalok aránya a népességen belül, de akik szerencsésen ide születtek, azok egyre szegényebbek. Éljen!

Az Origo tegnap felkapaszkodott a csúcsra. Itt az esti fél címlap (a másik fele sport).origo

A többi propagandaportálon sem jobb a helyzet. A vezető hír természetesen: Soros György megtámadta Magyarországot! Hátélleg. Ha valakiről főműsoridőben, megállás nélkül, folyamatosan hazugságokat állítanak – lényegében erre a hazugságra építve fel a választási kampányt – és ez a valaki tételesen cáfolja a baromságokat, arra tényleg csak azt lehet mondani, hogy megtámadta az országot. Komolyan nincs több ilyen ország, mint ez. Elég baj az nekünk, hogy ez meg pont a mi szülőhelyünk.

Nem tudom, ki hogy viseli ezt a hangyabolyos elmebajt, de én elég nehezen. Oké, Soros az ellenség, akinek köszönhető alapvetően, hogy a Fidesz ma az, ami. Oké, Simicska is ellenség, aki huszonévig Orbán legközelebbi harcostársa volt, együtt építették fel ezt a szemétdombot, amit most élvezhetünk. És oké, a jobbikos tévé volt munkatársa – bizonyos rugdosódós néni – most összeugatott a volt kenyéradó gazdájával a Parlamentben, mert közben átment a PestiSrácok című propagandaoldalhoz. Mert ugye az elvek pont addig tartanak, ameddig fizetést kap érte az illető, amint a másik oldal fizet, abban hisz a jómagyar propagandista. Most pedig valaki anyázott. A PestiSrácok szerint a jobbikos képviselő, a Jobbik szerint László Petra. Én meg úgy vagyok ezzel, hogy leszarom. Nyírják ki egymást bátran, nagy veszteség nem éri az emberiséget.

Tegnap este azzal zárult a napom, hogy törökgáborelemez – Kálmán Olga furmányosan hmmm… mondjuk finoman benyalt az egyrésztmásrészt elemzőnek, amennyiben azt találta mondani, hogy holnap a teljes média azt fogja megírni, hogy mit mondott most törökgáborelemez, holott szerintem a francot se érdekli – aki szerint vagy koalícióra lép valakivel a Fidesz a választás után, vagy nem. Vagy az MSZP lesz a koalíciós partner, vagy nem. Ugorjunk neki a mai napnak. Zene.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.