December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ami egy magyar állampolgár esetében börtönnel büntetendő, törvényellenes cselekedet, az miért nem az egy politikus esetében?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A tegnapi napon robbant a bomba, Soros György válaszolt az őt ért vádakra és noha a kormány által sulykolt Soros-terv minden egyes pontját megcáfolta, ez nem igazán változtatott semmin. Aki elolvasta a cáfolatokat, az eddig sem hitt a kormány uszításának, azok pedig, akik eddig és kiálltak egy nem létező terv ellen, azokat ez a cáfolat sem igazán fogja lázba hozni. Ők hinni akarják, hogy minden jelenlegi gondjukért és bajukért egyszemélyben Soros György a felelős. Hisz azt túl nehéz elfogadni, hogy pont az az ember, aki az ő életük jobbátételére esküdött fel, azonos azzal, aki szétlopja az országot.

A Soros-terv elleni nemzeti konzultációs kampány épp a napokban ér véget, erre pedig a koronát Kövér László házmester tette fel. Őt ugyanis holmi tények nem zökkentették ki az elmeállapotából, ugyanúgy képes volt Soros Györgyről, a magyar embereket megrontó, tönkretévő gonosz milliárdosról értekezni a zsúfolásig megtelt III. kerületi rendezvénysátorban. Az MNO a helyszínen járt, így megörökítésre kerültek a bajuszmester arcpirító állításai.

A konzultáción ott volt Kövér mellett Varga Mihály is, aki rögtön erősen kezdett, amennyiben provokációnak minősítette azt a történetet, miszerint egy vak művészt megrángattak és lesorosbérenceztek idős Fidesz-szimpatizánsok. Provokáció, mert a Fidesz azt mondja, hisz ők a törvényesség négy (?) lábon járó báránykái. Varga Mihály gyorsan körbe is küldött egy levelet az „adatgyűjtők” között, hogy a vak zenész esete gondolkodtasson el mindenkit, és készüljenek fel a hasonló provokációkra. Annál is inkább, hogy az ellenzék ádáz harcot vív a munkájukat becsületesen végzőkkel szemben, ezért „ők ennek ki lesznek téve” – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Ha ilyen történik bárkivel, higgadtsággal, nyugodtsággal, keresztényi türelemmel, felebaráti szeretettel forduljunk embertársaink felé. Tudom, hogy nem könnyű, de meg kell köszönni az értékes szavakat, és távozni onnan a helyszínről, nem kell az illetővel foglalkozni.

Varga Mihály csodálatos köszöntője után következhetett Kövér László, aki jó házigazdához híven azonnal megnevettette idős közönségét. Rögtön elsütött egy, a saját színvonalához mért viccet, miszerint „kedden reggel úgy ébred, hogy ő inkább se nem férfi, se nem nő, hanem egysejtű”. Mondanunk sem kell, hatalmas hahotázás tört ki a közönség soraiban, Kövért pedig ismét büszkeség tölthette el. Volt is miért, persze.

Kövér később Soros György könyvét Hitler Mein Kampf-jához hasonlította, amivel olyan mélyre süllyedt, hogy talán még olajat is talált maga körül. Szerinte ugyanis Soros György, Hitlerrel és Marx-al egyetemben terrorista, viszont szerinte utóbbi két személy menthetőbb, mivel ők legalább valamit ígértek. Hát ki a jóistennek érzi magát Kövér László, hogy ilyen kijelentéseket mer tenni úgy, hogy ő elvileg a parlament házelnöke? Ez már nem szimpla véleménynyilvánítás, hisz több száz ember jelenlétében tette ezt, a Fidesz nevében.

Ami egy magyar állampolgár esetében börtönnel büntetendő, törvényellenes cselekedet, az miért nem az egy politikus esetében? Az uszítás és becsületsértés miért is tekinthető szabad véleménynyilvánításnak? Kövér László nem konzultált, hanem a Fidesz nevű szekta tagjait okította. Nem véleményt nyilvánított, hanem kinyilatkoztatott, miközben egy több millió ember haláláért felelős diktátor könyvét menthetőbbnek tartja, mint Soros Györgyét. Hát hol van a határ? Ha egyáltalán ismeri ezt a fogalmat a Fidesz vezetése.

Magyarországon sem kicsi a manipulációs gépezet. Persze természetesen jelentős mértékben tettünk lépéseket a kiegyensúlyozott sajtó felé …

Mondta ezt az a házelnök, aki a Parlamentből kitilt minden, neki nem tetsző riportert és újságírót. A sajtó kiegyensúlyozása felé tett lépések melyek is? A közpénzből fenntartott újságok pártérdekeket kiszolgáló lejáratókampányai? Esetleg a Migráns1 csatorna megteremtése? Netalántán az ország leglátogatottabb lapjának felvásárlása, majd a kormány szócsövévé tétele? Esetleg a Népszabadság legyilkolása? Kérjük pontosítson, kedves házmester úr! Számunkra fontos az, hogy mi is tisztában legyünk a tényekkel, ugyanis nem szeretnénk felülni semmiféle provokációnak.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.