Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ma Magyarország ugyanazt a rongyos cipőt szaggatja tovább, amit Móricz Zsigmond korában hordott

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vannak a hatalmon lévők, akik azért hazudnak, hogy megtarthassák a hatalmukat. Vannak a hatalomra törők, akik azért hazudnak, hogy megszerezzék a hatalmat. Csak az igaz szavak nem hallatszanak. Mert az örök törvény szerint, a szép szavak nem igazak, és az igaz szavak sosem szépek, ezért aztán csak a szép szavak hallatszanak. 

A napi megélhetési harcban elherdáljuk az életünket. Tettek helyett vágyakozunk és csodákra várunk. Nem vagyunk képesek kiállni magunkért, együttérzést mutatni, csak színlelni. Orbán igazi bűne nem a nép végtelen kizsákmányolása. Nem a generációk elbutítása, az oktatás folyamatos dilettáns leamortizálása révén, de még csak nem is az idióta törvénykezés, a hozzá nem értők alkalmazása. Orbán igazi hazaárulása a nép megosztása: 2002-től folyamatosan és szisztematikusan, saját hatalma visszaszerzése érdekében. Amely mára olyan jó sikerült, hogy aki nincs velük, az saját hazájában ellenség lett.

Persze mondhatnánk, hogy csak azt a népet lehet megosztani, amelyik hagyja magát. De hát a magyar évszázadokon keresztül hagyta magát. Sohasem tudott egységes nemzetként élni. Kiállni egymásért, az igaz ügyért az ország gazdagodása, felemelkedése, egysége érdekében. A különböző oldalak cselekedeteit mindig az önös érdekek vezérelték. Ezért aztán bizonyos szakaszok a magyar történelemben nem is tartottak tovább 30-40 évnél.

Nincs évszázados alkotmányunk. Nincs kialakult demokratikus gondolkodásunk. Igazából még szabadságérzetünk sincs, csak vágyaink. Vágyak és a csodavárás, a hit, hogy majd valaki jön és megment minket. Azt mondjuk, ezer éves történelmünk. Na, de milyen történelem az? Mi van benne, amire büszkék lehetnénk? Talán csak pár ember. Akik képesek voltak másképp gondolkodni. De aztán őket vagy kivégezték, vagy elnyomták, vagy elmentek e honból, vagy halálukkal a munkásságuk nem folytatódott tovább.

Igazából nincs generációkon átívelő tettünk, amelyre büszkék lehetnénk. Ezért aztán igazából nincsenek valós nemzeti ünnepeink sem. Ezért hagytuk, hogy ünnepeinket elvegyék, és politikai pártok önös céljaikra kihasználják. Háborús bűnösöket imádunk, mert sosem voltunk képesek szembenézni saját hibáinkkal, felelősségünkkel. Ebben szocializálódtunk, hogy mi nem is tettünk semmi rosszat, csak mindig belesodródtunk. Minket mindig megvezettek, kihasználtak. Kérdem én, na és miért? Mert hagytuk. Mit tettünk, hogy ne így legyen? Képesek voltunk-e azt mondani, ezt már nem? Képesek voltunk-e összefogni akár csak egyszer is a történelmünkben? Mindig elárultuk magyar a magyart.

Most sincs másképp. Ma Magyarország ugyanazt a rongyos cipőt szaggatja tovább, amit Móricz Zsigmond korában hordott. Aki olvasta az író műveit, tudja, ma ugyanazokat a történeteket megírhatná, csak az évszámot kellene megváltoztatni. Ugyanazok a történések, fent és lent. Acsarkodunk, irigykedünk és elárulunk, lejáratunk, hamis dolgokat hazudunk a másikról, csak hogy felszínen maradjunk. MI. A másik meg jó esetben dögöljön meg. Mert hát nem is magyar. Csak cigány zsidó, balliberális disznó, jobber náci, stb.

Mindig másokat hibáztatunk ahelyett, hogy végre leráznánk magunkról évszázados hazug álcáinkat, megszüntetnénk az okot, ami okozza nyomorúságunkat, és elkezdenénk munkálkodni a jövőnkért itt, MI a jelenben. De nem! Helyette hazudunk magunknak, még a tükör előtt is. Pont, mint pártunk és kormányunk nekünk. És ezt így természetesnek is vesszük, hozzánk tartozik, hisz mi is ezt tesszük a tükrünk előtt állva. Kifogásokat keresünk, hogy mit miért nem tudunk megtenni. És ezzel fel is mentettük magunkat tehetetlenségünk alól.

Nem változik itt semmi, és nem is fog. Dilettáns, hozzá nem értő, ki ha én nem politikusok, irányítják az országot. Mi szavaztuk oda őket, a mi kutyánk kölkei. Egy cél vezérli őket, minél tovább ülni abban a bizonyos bársonyszékben. A nép nem érdekli őket, de nemzetibe csomagolt, nagy, álságos szavak mögé bújnak.

Sokan változást akarnak, miközben naponta tapasztalják, hogy még saját táborukkal sem tudnak összhangot teremteni. Nem tudnak egy cél érdekében összefogni és egyfelé, előre nézve, következetesen kitartani. A tömegben megjelennek olyan megmondóemberek, akik a régi jó magyar hagyományokat, berögzült szokásokat akarják tovább vinni, hogy majd ők megmondják a tutit. Amit a másik gondol, az ezért meg azért nem jó, csak és kizárólag az ő elgondolása a kivitelezhető.

Ne akarjunk mások lenni, mint amik vagyunk. Ne akarjunk mások lenni, ha nem vagyunk képesek még mindig másképp gondolkodni. Minek is akarunk változást, ha képtelenek vagyunk önmagukban változni, ha azt csak a másiktól várjuk el? Mert hát mi tökéletesek vagyunk. Csak hát a másik is pont így gondolja, épp ezért aztán nincs alku, kiegyezés, egyfelé nézés, mert Magyarország 10 millió agysebész, futball professzor, és közgazdasági zseni országa! Miért is lenne itt változás, ha mindenki királynak tartja magát saját királyságában? Ugye, azt senki nem gondolja komolyan, hogy ilyen módon bárminemű változás lesz itt?

Amíg a korrupció átitatja – a sarki fűszerestől a portáson át a miniszterig – az egész társadalmat, amíg mindenki a másikra vár, mert addig magában nem kezd el semmit, amíg cipeli örökségünket, a magyar történelemben megélt rossz dogmákat, addig itt változás nem lesz, ezt jó lenne megérteni. Csak és kizárólag a csodavárás, a másikra várás, aztán majd csak lesz valami. Addig viszont naponta eladjuk magunkat a túlélésért, a holnapot a máért. Aztán, majd ha mi nem, akkor majd az unokáink, ha akarják, megoldják a saját életüket.

Azonban van egy rossz hírem. Ma Magyarország, itt a 21. században már nem az az ország. Mert nincs korlát, ami tömegeket visszatartana. És a tömegek mennek. Napról napra, egyre többen. Aztán, ha a ma önmaguk sanyarú sorsában eladott lelkeivel megöregedett emberek feleszmélnek, egyszer csak észreveszik majd, hogy öregségükre nincs, aki eltartsa őket. Mert ne áltassuk magunkat, ez lesz a sorsunk. A fiatalok lelépnek, mert a hi-tech korban ők már értelmes szabad kreatív gondolkodásra képesek, és ők változni is képesek. Mert nem akarják eladni a holnapjukat a jelenükért. Nincsenek gyökereik, mert már nekünk sem voltak, ezért nem is kaptak. Csak mi még féltünk elmenni. Pont ők fognak majd hiányozni a jövőnkből. Ők, akik vinnék előre az országot. Csak mi még most itt nem vagyunk képesek látni a fától az erdőt. Lefoglal bennünket a túlélési játék, az önsajnálat, és a mérhetetlen csodavárás.

Nincs semmi baj, hazudjuk a tükör előtt állva, majd jön valaki aztán kiment bennünket. Mert hát mi magyarok vagyunk, büszke nemzet, a puszta seggünkre, de azért is. Az itt maradó, egyre növekvő szegény réteg nem lesz képes GDP-t termelni. Sőt, megélni sem. Ahhoz meg parányi ország vagyunk, hogy lerohanjuk hadsereg nélkül valamelyik szomszédunkat egy kis kenyérért meg sonkáért. El kellene kezdeni végre gondolkodni, amíg még nem késő. Ha már most nem késő! És ne hazudjunk, legalább magunknak ne! Ne áltassuk magunkat, és ne bújjunk valami soha el nem jövő csoda mögé. Végre kezdjünk el mi, magunkban változni, ha egy szebb, boldogabb, kiszámíthatóbb nyugdíjas kort akarunk megélni e honban.

Persze, tudom, Orbán után is lesz majd élet. Mert az élet már csak ilyen, megy tovább. Na, de milyen? És addig milyen?

Hazám csak egy, de otthonom kettő. Szívem hazámé, s ha kell, meghalnék érte, de lelkem most nem élhet benne. Hazám börtönben raboskodik. Mert gyáva, gyenge, nem juthat így a szabadság földjére.

Czotter József

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.