Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez valami istenverte nemzeti betegség lehet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gávavencsellő vezetése kicsit félreértelmezte, mire is kellett volna felhasználnia az Uniótól, társadalmi felzárkóztatásra kapott 135 millió forintot. Jutott biorezonancia mérésre, masszázsra vagy épp Oravecz Nóra előadásra. Hogy ezek hogyan is kapcsolódnak a község szegregációban élő felének társadalmi felzárkóztatásához, azt nehéz lenne kitalálni. A polgármester asszonynak sem igazán sikerült érdemi magyarázattal szolgálnia, amikor a Hír TV riportere erről érdeklődött. Ehhez képest előbb sértegetni kezdete a riporternőt, majd kérdéseit megunva kizavarta irodájából. Ugyanis a polgármester asszony nem érti, mi köze is van bárkinek ahhoz, hogy ők mire költötték az EU-tól kapott milliókat. Úgy tűnik, Vojtó Mihályné szereptévesztésben él, miután azt képzeli, ő a tanárnéni, mi pedig a diákjai vagyunk, akikkel úgy beszél, ahogy azt jónak érzi.

A nagyközség polgármestere független jelöltként, általános iskolai igazgatói háttérrel nyerte meg a választásokat. A mostani eset talán nem ért senkit hidegzuhanyként, ugyanis a korábbi években több száz bejelentés érkezett visszaélésekről, azonban a hatósági vizsgálatokat követően nagy többségében nem találtak szabálytalanságot. Akkor az a szóbeszéd járta, hogy a roma nemzetiségi önkormányzat állhatott a háttérben, ugyanis ők másra költötték volna azt a 135 millió forintos EU támogatást.

Az akkori feljelentések kihasználatlan épületekről, visszaélésekről szóltak, azonban ezt a hatóságok akkor nem látták megalapozottnak. Mostanra azonban kiderült, a 2015-ben véget ért program folyamán több ilyen visszaélés is történt. A Vojtó Mihályné-féle vezetés saját célokra, magánvagyonként kezelve használt fel több millió forint EU-s támogatást. A Hír TV információi szerint, a 135 millió forintból 12 millió visszafizetésére kötelezték Gávavencsellő vezetését.

Egyre inkább tűnik úgy, hogy idehaza divatossá vált az uniós támogatások saját célra történő felhasználása. Ahelyett, hogy a köz érdekében használnák azt fel, saját nyaralót építenek belőle, kocsit vesznek, vagy épp befizetnek egy masszázsra. Úgy látszik, ez valami nemzeti betegség lehet, egyszerűen megfertőz mindenkit, aki állami vagy EU-s pénzzel kerül kapcsolatba. Politikusok és polgármesterek Magyarország vagy épp az Unió adófizetőinek pénzéből építenek maguknak kiskirályságokat, melyekben ők hozzák a döntéseket. Ők élet és halál urai, rajtuk áll, ki kap állást és ki nem.

A legnagyobb baj pedig az, hogy ezek az emberek már annyira megszokták ezt az életet, hogy azonnal támadnak, ha veszélyben érzik annak meglétét. Ahelyett, hogy beismernék, lebuktak, azonnal nekiugranak az őket vádolóknak. Egy olyan világot építettek ki maguk körül, melyben már ők maguk is elhiszik, ezt ők kapták, ez nekik jár. Ezt pedig senkinek nincs joga megkérdőjelezni. Az ország szétrablása már nem csak kormányszinten történik, hanem a felbátorodott polgármesterek részvételével kezd országos méretűvé válni.

Nagyot tévednénk, ha azt hinnénk, csakis a fideszesek képesek hasonlóra. Vojtó Mihályné nem a Fidesz színeiben nyerte meg a választásokat, hanem független jelöltként. Ez pedig pontosan megmutatja, hogy a hazai korrupció bőven kinőtte a pártokat. A lopás és csalás mára elfogadottá, rendszerszintűvé vált több polgármesteri hivatalban is. A helyi ügyeket úgy befolyásolják, hogy az nekik kedvezzen, a retorzióktól való félelmükben pedig teljes falvak, községek, vagy épp városok hallgatnak, tűrnek némán. Félnek attól, hogy mi lesz, ha a polgármester visszahallja a véleményüket. Mi lesz a munkájukkal, mi lesz a családjukkal, ha beszélnek?

Vojtó Mihályné esete sajnos messze nem egyedi, hanem egy a sok százból, ahol a község vezetésére felesküdöttek hatalmukkal visszaélve lopják meg sajátjaikat. A végtelenül szomorú ebben az, hogy ezt egyre természetesebbnek érzik. Egy esetleges polgármesteri pozícióban nem annak a lehetőségét látják meg, hogy végre tehetnek a saját falujukért, hanem, hogy végre a zsírosbödön mellé kerültek. Végre ők is részesei lehetnek, egy az ország jövőjét szétlopó mozgalomnak. A kiskirályok kora nem a Fidesz-KDNP kormány hatalomrakerülésével jött el, ez egy attól sokkal mélyebben gyökerező probléma. Egy esetleges ellenzéki győzelem sem változtatna a jelenlegi helyzeten, ahhoz ugyanis a fejekben kellene változtatni. A korrupció mára egy olyan népbetegséggé vált, mely megfertőzött minden falvat, várost és községet. Ne hagyjuk, hogy a kór legyűrjön mindannyiunkat. Védjük meg városainkat és falvainkat, védjük meg jövőnket és gyermekeink jövőjét.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.