Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Petivitéz! Európa eleve egy nagy olvasztótégely

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szijjártó Péter, ügyeletes hisztivitéz biztosan ellógta a földrajzórákat a suliban. Talán már akkor is Orbán Viktor bódító közelségéről ábrándozott és ennek örömére töriórákon is legfeljebb csak álmodozott, ahelyett, hogy figyelt volna erősen.

Nem fogjuk megengedni, hogy Európából egyesek olvasztótégelyt csináljanak.

Ezt kukorékolta a szülői segédlettel villát vásároló Petike. A franc nem tudja, kinek a nevében és felhatalmazásából tesz ilyen nagyívű kijelentéseket, de szerencsére senki nem veszi komolyan. Nem is lehet.

Petivitéz! Európa eleve egy nagy olvasztótégely. Mindig is az volt, az is marad. És tudod mit, okostojás? Ezért jó és ezért erős Európa. Majd kérd el valamelyik gyerekedtől a történelematlaszt és vess rá egy pillantást. Mindjárt látni fogod, hogy hányféle nemzet él itt egymás mellett.

Európa lakossága meghaladja a 750 milliót. Ezen belül az Európai Unióban közel 510 millió ember él. Komolyan azt hiszed, hogy hogy valakit is érdekel, mit akar Szijjártó Péter, vagy Orbán Viktor? Vagy – legyünk nagyvonalúak – az a kétmillió szavazótok mit akar? Nyugi, senkit nem érdekel.

Az a helyzet, hogy szerintem kevés jobb dolog van, mint a szabad mozgás lehetősége. Ezt Őcsényben, vagy Perbálon talán nem tudják az emberek, vagyis egy részük nem tudja, ahogy Bercelen és Alsónémediben sem, de Európa más részein teljesen normális dolog, hogy az olasz fiatalok Norvégiába mennek melózni, a románok Olaszországba és általában keresztül-kasul megy mindenki mindenhová. Ez aztán azzal jár, hogy megtanulják, és egy idő után természetesnek veszik, hogy indiaikkal, ázsiaiakkal és afrikaiakkal, vagy ausztrálokkal dolgoznak, utaznak, laknak, buliznak együtt.

Ilyen formán máris előállt az olvasztótégely-effektus, mert tanulnak egymástól. Megismerik egymás kultúráját, megtanulják a másik anyukájának receptjeit, megismerik egymás szokásait. És nyilván a nekik tetsző dolgokat átveszik, beépítik a saját mindennapjaikba.

Mindez Magyarországon sajnos nem nagyon látható, mert nem tódulnak ide a fiatalok. Legfeljebb a német nyugdíjasok zizzennek rá a rommá védett magyar ugarra, de azok is jellemzően a legalsó rétegből kerülnek ki. Ők aztán nem akarnak keveredni velünk és mi sem velük. Egyszóval az itthon ragadt populáció meg van védve, máris sikerrel járt Szijjártó Péter.

De azok a fiatalok (ismételten leírom: számomra a fiatalság nem az évek számától, hanem a nyitottságtól függő fogalom), akik elmentek, már egy más közegben érzik otthon magukat. Számukra már nem vonzó a bezárkózás, a másikkal szembeni gyanakvás, a gyűlölködés, a nacionalista melldöngetés. Ők – szerencsére – megtanulják, hogy nem a bőrszín számít, hanem az, ami alatta van. Hogy jó ember-e a másik, az nem külsőségek kérdése. És megtanulják azt is, hogy a magyarság nem jár előjogokkal. Arra nem kell külön büszkének lenni, kizárólag csak a tudásra, az emberségre, a becsületre. Tehát olyasmikre, amikért megdolgoztunk.

Akik hosszabb-rövidebb időre más országba költöznek, azok nem csupán pénzben mérhető módon gazdagodnak. Az lenne a normális, ha ide is jönnének más országokból, de ameddig ilyen bezárkózó, idegengyűlölő, nagyképű, ok nélkül melldöngető, rosszindulatú társadalom kiépítésén dolgozik szeretett kormányunk, addig nem fognak. Ameddig Spanyolország legszegényebb régiójában is nettó 1200 euró egy szakképzett nővér kezdő fizetése – miközben a megélhetés nem kerül többe, mint Magyarországon – addig nem fognak. Sőt, azok a fiatalok sem fognak hazajönni, akik elmentek.

Ezen kellene változtatnia a kormánynak, nem pedig azt kukorékolni nagy erőkkel, hogy ők nem fogják engedni, hogy Európából olvasztótégelyt csináljanak egyesek. Mert Európa egy csodálatos olvasztótégely, mindig is az volt. Sokkal gazdagabb, színesebb, izgalmasabb, mint amilyennek a kormány hatalma megtartása érdekében mutatni akarja azoknak, akik a tetves mentális szögesdróttól nem látják a valóságot.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.