Jegyezzük meg jól az örökké sértődött Kövér László eme kirohanását

Fotó: fidesz.hu Fotó: fidesz.hu

Ha már az állampárt széttrollkodta a nemzet vasárnapját minden idők legnagyobb tisztújító kongresszusával – amelynek úgynevezett tisztújító jellegéről már azelőtt mindent lehetett tudni, hogy az extázisba esett küldöttek tiniket megszégyenítő lelkesedéssel szelfizték volna agyon egyetlen vezérüket -, ejtsünk pár szót erről az eseményről.

Amely évek óta a betonbiztos meglepetés nélküliség erejével bizonyítja, hogyan vált a rendszerváltásnak álcázott népi átverés emblematikus alakulatából, a fiatal, magát demokratának és lázadónak becézgető Fideszből egy önmaga feddhetetlenségétől és tökéletességétől megrészegült, demokratikus reflexeket már foltokban sem tartalmazó, az egyszemélyes vezetésnek maximálisan kiszolgáltatott, megkövesedett, rosszemlékű korokat idéző párt.

A mai parádéval kapcsolatban egyetlen percig sem az volt tehát a kérdés, hogy vajon kit választanak újra meg újra királynak a mindenkori lojális alattvalói, hanem hogy miket fognak egymásra licitálva kinyilatkoztatni az elvtik, milyen üzenetekkel próbálnak erőt demonstrálva üzenni a tábornak, hogy semmi para, folytatjuk, megvédjük, csak a Fidesz.

Meg kell mondanom, hogy némiképp sikerült a legvadabb elvárásaimat is felülírniuk az önelégültségtől, az ellenfél szarba vevésétől mámoros állapotba került megszólalóknak, és ebben még egyáltalán nincs benne a fényességes, megkérdőjelezhetetlen egyistenkirály sajátos magyar észjárásból fakadó, dakota kínviccekkel teletűzdelt expozéja.

Azt hiszem, számomra az úgynevezett nap kommentje, egyben a Fidesz nevű kormány- és állampárt mibenlétének definíciója kétségtelenül Kövér László morcos, magába fordult, a párt élő lelkiismeretének csúfolt országgyűlési házmester nevéhez kapcsolódik, íme:

Tegnap este még egyáltalán nem akartam beszélni, de mondták, hogy ez nem lehetséges. A Fidesz egy demokratikus párt, tehát mindenkit azt csinálja, amit mondanak neki. 

A poénnak szánt megejtő vallomásban számomra semmi vicces, de még csak megmosolyogtató sincs. Ellenkezőleg.

Pedig a csalásba és plágiumba belebukott Schmitt Pál mindenkori áLamfő sem fukarkodott a seggnyalással és nagyívű víziókkal. Pali ugyanis tudni véli, hogy szentéletű Orbán Viktor már a 2032-es olimpiára készülődik, mert valahol azt is olvasta, hogy ugyan 70 éves lesz akkor, de még mindig ő lesz döntési pozícióban. Aha.

Pedig Tarlós István termelési beszámolójából is kiderült, hogy az ellenzéki térfélen nincs olyan ember, mint őcsillogása, aki már többszörösen bebizonyította, milyen nagy dolgokra képes.

Pedig Semjén Nemzetegyesítőfővadász Zsolt szerint is az van, hogy egy értékelvű, kipróbált, bajtársi szövetség áll szemben egy tál skorpióval, és különben is megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár.

Pedig Kubatov Gábor sem maradt le a nagyotmondó, gúnyos görénységeket puffogtatók sorából: Páran azon tanakodtunk, hogy sajtótájékoztató-sorozatot kellene indítani az ellenzék székházainál. De az derült ki, hogy ilyenek nincsenek. A Jobbiknak ugyan van irodája, de nem teljesen biztos, hogy az az övék, vagy már azt is megvette-e Simicska Lajos. Mert ha az övé, akkor ott biztosan hamarosan szalon lesz szemöldökszedéssel, szőrtelenítéssel. Egy ügyfele már biztos van.

Pedig Gulyás Gergelynek sem sikerült elrugaszkodni a politikai ellenfél kicsinyes rugdosástól: a Jobbik jelenlegi legnagyobb sikere, hogy Havas Henrik könyvet ír Vona Gáborról.

És mégis. Az Orbán kottája nyomán felbátorodott alattvalók arcpirítóan aljas, cinikus, nagyarcú beszólásait most mégsem érzem annyira relevásnak (igen, volt már példa arra, hogy ráfaragtak az elbizakodottságra), Lázár bábellenzékezése és kötelező Brüsszelt szapulása, Szijjártó, Szájer, vagy bármelyik tetszőleges papagáj nemzeti ömlengése sem dühítő annyira, mint Kövér László produkciója. Aki még 1994-ben sem hitte el, hogy

 a kommunizmus bukása után fenyegethet minket egy még aberráltabb rendszer, amely az ember társadalmi meghatározottsága után már annak biológiai meghatározottságát is vitathatóvá teszi. Ahogyan azt sem, hogy a nyugati média (…) az egypárti sajtónál összehasonlíthatatlanul hatékonyabban manipulálja a társadalmat, és hogy a Kommunista kiáltvány és a Mein Kampf után van még a gonosznak a világ számára új mondanivalója. Azt hittük volna el a legkevésbé, hogy a (…) liberális demokráciának hazudott új totalitarizmus elleni küzdelemben nemcsak a vezető szerep lesz a miénk, hanem szinte magunkra is maradunk.

Hát ezt is megértük így, hangosan kimondva. Ez pedig akkor is kemény, ha Kövér László nézeteinek mibenlétével kapcsolatban eddig sem voltak különösebb kétségeink. Ez itt ma, néhány hónappal a sorsdöntő, mindent eldöntő 2018-as választás előtt pár hónappal az ország messze legnépszerűbb pártjának hitvallása. Ezek után nem tökmindegy mit prédikál a megtisztújított, a lelkes rajongók által szinte darabokra szelfizett megismételhetetlen Orbán Viktor? Szerintem teljesen mindegy.

Kövér agymenése pontosan az, aminek látszik és azt is jelenti. A Fidesz nem egy tál önmagát felzabáló skorpió, hanem egyetlen ember agybajának alárendelt bűnszervezet, amely a rendszerváltás önjelölt hőséből lett azzá a párttá, amely hivatalosan, tisztújításilag, kongresszusilag totalitárius berendezkedésnek minősíti a demokráciát. Amelyik pozitív előjellel beszél az egypárti médiáról. Amelynek visszaállításán nyolcadik éve fáradozik, csak az a baj, hogy még mindig nem sikerült teljeskörűen lerendezni a dolgot.

Szerintem jegyezzük meg jól az örökké sértődött Kövér László elszabadult, ellenzéket, Európát, és mindenfajta másságot egyformán gyűlölő, semmibe vevő házelnök kirohanását, mert ez itt a Fidesz választási programja is egyben. Ez a párt fogja megvédeni a normalitást, ez a párt fogja befejezni nyolc éve tartó ámokfutását azzal, hogy a liberális demokrácia zsibbadt tyúkszemére lép és végre visszaállítja az egypárti sajtót. Csak tessék szíves lenni rájuk szavazni megint, és többé már semmi bajunk nem lehet.

A józan észtől, az emberségtől megvédett fideszes normalitás Őcsénytől Perbálig mutatja az utat az oly nagyon áhított totalitárius-diktatórikus egypártrendszer irányába. Számukra ez a tét, és úgy látom, a legjobb úton haladnak afelé, hogy összejöjjön nekik.

adomany-1