Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Egy politikai szereposztódívány önkéntesei ők, akik kurvának álltak, mert jövedelmező volt számukra

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Emlékszünk erre a pár héttel ezelőtti fotóra? Akkor még talán viccesnek tűnt, azonban mára kiderült, ezt a bohózatot is a mi pénzünkből finanszírozták. A kormány közpénzből  bízott meg hivatalnokokat, hogy megszervezzék a Simicska cége által kihelyezett plakátok letépkedését. Vélhetően több millió forintunkba került ez a köz érdekét még csak nyomokban sem szolgáló akció. Ezzel sokadszorra bizonyították, a közpénzt szemrebbenés nélkül használják fel a saját politikai céljaikra.

A Népszava biztos forrásokra hivatkozva állítja, több közszolga már meg is kapta a több százezer forintos „prémiumot”, azonban a kormány természetesen tagadja a vádakat. Mint tették ezt korábban oly sokszor, noha majd minden alkalommal kiderült, hogy hazudtak. A kormány élből elutasít minden vádat, sőt azonnal perel, noha tudja, a vádak nem alaptalanok. Minket, adófizetőket néznek teljesen hülyének.

A Fidesz-KDNP úgy költi a közpénzt kampányfinanszírozásra, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, ha pedig lebuknak, azonnal letagadják, mint egy rossz tolvaj. Az, hogy bírósági ítélet ellenük szinte soha nem született, nem azt jelenti, hogy a felmerült vádak hamisak lettek volna. Egyszerűen arról van szó, hogy a hatóságoknak nem érdekük a kormány elleni nyomozás. A kormánytagok és a hozzájuk köthető vállalkozók egyszerűen sérthetetlenek. Egyelőre legalábbis.

Egy olyan országban élünk, ahol a kormány felhatalmazva érzi magát arra, hogy azt tegyen, amit csak akar. Ugyanis az szerintük a nép érdeke, értünk teszik mindezt. Ők maguk naponta köpik szemen az ellenzéki pártokat, a civil szervezeteket, vagy éppenséggel bárkit, aki kritikát fogalmaz meg velük szemben. Egyszerűen törvényeket írnak saját céljaik érdekében, hogy amit akkor épp törvénytelenül tennének, az hamarosan törvényes legyen.

Úgy irkálják át az alaptörvényt, mintha az egy darab jelentéktelen fecni lenne. Olyan törvények tucatjait tolják át a parlamenten, melyek csakis az ő érdekeiket szolgálják, az emberek véleményét teljes mértékben leszarva. A törvénytelen hirtelen törvényes lesz, a törvényes pedig törvénytelen. Az ellenzéknek lassan nem marad fegyvere a kormány ellen, ugyanis véleménye kinyilvánítására hamarosan már nem marad szabad felület.

A majd 50%-os adót – amelyeket különböző jogcímeken gyűjt be a kormány -, nagy többségében olyan intézkedésekre költik, melyek nem a köz érdekeit szolgálják. Mi működőképes egészségügyet, oktatást, szociális ellátást szeretnénk látni. Nem vagyunk kíváncsiak Orbán Viktor lázálmaira, sem arra, hogy gázszerelők gazdagodjanak meg a mi adónkból. Elég volt abból, hogy a pártkasszában köt ki az a pénz, amit keményen dolgozó emberektől raboltatok el, adó címén.

Ezt a vég nélküli színjátékot már csak az hiszi el, aki anno hitt Kádár meséjének, vagy épp Rákosit éltette. Olyan emberek hisznek már csak nektek, akiknek egy olyan vezérre van szükségük, aki megmondja nekik, mit gondoljanak. Ők a ti politikai bázisotok, azonban maradtak még gondolkodó emberek, akiket nem lehet hülyének nézni. Akiknek elegük van az eszetlen, minden mögött Soros szellemét vizionáló barmokból. Elegük van a Hollikokból, Rogánokból és Németh Szilárdokból.

Elegünk van a jó pénzért a saját anyjukat is eladó, gerinctelen férgekből. A megvesztegethető közszolgákból, a politikai prostituáltakból, akik inkább némán, lehajtott fejel tűrik azt, ami körülöttük folyik, noha pontosan tisztában vannak azzal, hogy ők is cinkosai ennek a rendszernek. Egy politikai szereposztódívány önkéntesei ők, akik kurvának álltak, mert jövedelmező volt számukra. Ők nem áldozatai, hanem kollaboránsai a jelen rendszernek. Bűnösök.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.