Vendég: Hagyjátok abba Isten megvédését! Különben ezen a bolygón nem maradnak emberek, csak cipők

A PK című 2014-es film egyik hivatalos plakátja (via Bollyone.com) A PK című 2014-es film egyik hivatalos plakátja (via Bollyone.com)

Van ez a PK című indiai film. Nagyon érdekes. Már csak azért is, mert indiai. Kicsit másképp, számunkra szokatlan képi világgal jeleníti meg a film mondanivalóját. Színes, zenés, zajos, kicsit cukormázas.

Szóval van ez a PK című film, amiben egy különös emberszabású idegen érkezik a Földre. Nem ismeri a nyelvet, nem ismeri a szokásokat. Az első ember, akivel összetalálkozik, elrabolja tőle a kommunikációs eszközét, és itt ragad. Magányosan, ruha nélkül – újszülöttként – bolyong a számára idegen világban. Ártatlan, gyermeki kíváncsisággal szemlél minket, embereket. Állandóan kérdéseket tesz fel olyan témákban, amelyekben mi, emberek soha nem kérdezünk, kínos, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel az embereket.

PK Istent keresi, mert az emberektől azt hallja válaszul a kérdéseire, hogy csak ő segíthet. A sok fura helyzet, amibe kerül istenkeresése során, azt a gondolatot ébreszti benne, hogy ő folyton rosszul kereste, rosszul hívta Istent. Az ő naiv tisztaságával azt gondolja, hogy az ő kérései is, mint félretárcsázáskor, rossz számra mentek, azért nem hallja Isten. Ezért szüntelen keresi a jó számot, amivel elérheti őt, hogy a kérése meghallgatásra kerüljön, visszakapja a kommunikációs eszközét, és elhagyhassa ezt az őrült bolygót.

Persze indiai a film, ami mit se érne szerelmi szál nélkül. De kell is sok rózsaszín máz, hogy a néző ne érezze sokkolva magát a feltett kérdésektől, hisz azokra nemcsak a filmbeli szereplők, de mi magunk sem tudjuk a válaszokat. Aztán a film vége felé pár perce leválik a cukormáz… és előjön az a mély mondanivaló, amit a néző már érez, talán egyesek már meg is fogalmazták magukban. Ami megülte a gyomrunkat, mint ahogy a túl sok vattacukor a vurstliban. PK az ő őszinte naivitásával, a tiszta logikájával beletolja az arcunkba saját rideg valóságunkat…

A film vége fele zajlik az alábbi jelentet. A nagy hindu guru és PK egy nyilvános tv-műsorban vitázik egymással Istenről és vallásról.

Mondja a guru, dölyfösen, pökhendien:

„Mi ez? – mutat a guru PK kommunikációs medáljára – Isten mondja: ez egy gyöngy az Ő nyakláncáról. Ez az ember azt állítja, hogy az ő tulajdona. Isten mondja: építs egy templomot. És ez az ember ellenzi azt.

Kire hallgassak? Istenre vagy erre az úrra, aki ezeket az istenkáromló lapokat osztogatta?

Először azt állította, hogy Isten eltűnt. Aztán azt, hogy Isten csaló. Legközelebb majd azt mondja, hogy Isten meghalt.

Mit akarsz fiú? Egy Isten nélküli világot?

Van arról fogalmad, hogy szenvednek az emberek?

Nincs étel, amit megegyenek.

Nincs hol lakniuk.

Nincs egy barát, akihez szólhatnak.

Az emberek megölik magukat. Felvágják az ereiket, leugranak az épületekről.

Miért? Mert nincs semmi reményük!

Ha meghajolnak Isten előtt, szent hamuval bekenve, amuletteket viselve, az reményt ad nekik az élethez.

Ki vagy te, hogy elvedd ezt a reményt?

És ha elveszed az Istenüket, mivel fogod kitölteni az űrt?

Ez az ember rossz számokról fecseg. Ma el kell mondania nekünk, hogy mi az a jó szám!”

Erre válaszol PK, halkan, szinte csak magának beszélve:

„Igazad van, Őszentsége.

Volt idő, mikor nem volt ételem, amit megegyek.

Nem volt hol laknom. Sokat sírtam, mert nem volt barátom.

Akkor csak egy reményem volt, Isten.

Isten. Minden nap abban bíztam, hogy a holnap jobb lesz. Isten majd megoldja.

Elismerem, Istenben hinni reményt ad. Erőt, hogy szembe nézzünk a megpróbáltatásokkal.

De van egy kérdésem. Melyik Istenben kellene hinnem?

Azt mondod, egy Isten van. Én azt mondom, nem. Két Isten van.

Egy, aki minket teremtett. És egy másik, akit ti teremtettetek.

Nem tudunk semmit arról az Istenről, aki teremtett minket.

De az az Isten, akit te teremtettél, pont olyan, mint te. Kicsinyes. Elveszi a pénzt, hamis ígéreteket ad. A gazdagoknak azonnal készen áll, a szegényeket megvárakoztatja. A hízelgéstől gyarapszik. Félelemben hagy téged.

A jó számom egyszerű.

Az Isten, aki mindnyájunkat teremtett, higgy benne. Az Istent, akit te teremtettél, el kell törölni.”

Erre a guru mérgesen:

„El fogod törölni az Istenem, és én maradjak csendben? Tudom, hogy védjem meg az Istenem!”

Itt PK is begurul:

„Te fogod megvédeni Istent? Te?

Ez egy szánalmas bolygó! Nagyobb bolygók milliószámra vannak a világűrben.

És neked, ennek a szánalmas bolygónak egy kis sarkában ülve van bátorságod azt mondani, hogy megvéded őt, aki az univerzumot teremtette?

Nincs szüksége arra, hogy megvédd! Meg tudja védeni magát!

Ma valaki próbálta megvédeni Istent, és a barátom meghalt. Ennyi maradt csak utána, a cipője – itt PK mutatja a halott barátja egy pár megégett cipőjét.

Hagyjátok abba Isten megvédését! Különben ezen a bolygón nem maradnak emberek, csak cipők.”

A guru fölényesen mosolyogva, kioktatóan:

„Egy muszlim terrorista felrobbant egy vonatot, és egy hindu guru prédikál az erkölcsről. Ez jó!”

És most jön a lényeg PK-től:

„Mi ez a hindu, muszlim? Mutasd meg a címkét! Te teremtetted ezt a megkülönböztetést, nem Isten! Ez a leghalálosabb rossz szám ezen a bolygón! Gyilkolja az embereket, szétválasztja őket!”

Nézzétek meg a filmet.

H. Lívia

adomany-1