Nem az én érdemem és nem az én bűnöm

Budapest, 2017. november 9. Orbán Viktor miniszterelnök (k), Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésén a fővárosi Várkert Bazárban 2017. november 9-én. Az eseményen idén 93 magyar szervezet vezetője vesz részt. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Budapest, 2017. november 9. Orbán Viktor miniszterelnök (k), Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a világban szétszórtságban élő magyarság szervezeteit tömörítő Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésén a fővárosi Várkert Bazárban 2017. november 9-én. Az eseményen idén 93 magyar szervezet vezetője vesz részt. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mert van a peronoszpóra, meg van a diaszpóra. Az első ellen nagymamám rézgáliccal védte a szőlőt, a második meg a kormány és külön Orbán Viktor egyik kedvenc vesszőparipája. Fényestekintetű, hihetetlenül mélyen vallásos (ez a kórság csak mostanában ütközött ki rajta és a komplett környezetén) főparancsnokunk és vezérünk – vagy hát azoké, akik a sarkában tódulnak – ma a diaszpóráknak tartott szemináriumot, hogy okosodjanak ők, ahogy a csillag megy az égen.

Azt mondta ő, hogy a diaszpóra a nemzeti büszkeségnek egyszerre forrása és erőtartaléka is. Franc tudja, mi lehet az a nemzeti büszkeség. Mire kell büszkének lenni? Én például arra nem lennék, hogy magyarnak születtem, merthogy az nem érdem, hanem adottság. Hogy melyik határ melyik oldalán született valaki magyarnak, az megintcsak nem érdem és nem bűn, hanem így alakult. Én speciel a magyar határon belül születtem, de ha lehet, erre sem büszke nem lennék, sem lelkifurdalást nem éreznék azért, mert esetleg más meg a határ túlfelén látta meg a napvilágot. Nem az én érdemem és nem az én bűnöm.

Orbán Viktor  megköszönte a diaszpórában élő magyaroknak az elmúlt években mutatott támogatást. Én biztosan egy másik országban élek, mert évek óta azt látom, hogy az Orbán-kormány úgy önti kifelé a határon a magyar adófizetők pénzét, mintha nem lenne holnap. Épít ő templomokat, iskolákat, rezidenseknek lakásokat, támogatja a vállalkozásokat teljes mellszélességgel. Mármint más országokban, nem itthon. Itthon az is jó a kölyköknek, ha a fejükre szakad az iskola teteje, ha nincs pénz normális székekre, krétára, fénymásoló papírra. Nálunk az is frankó, ha nincs fűtés az oviban, vagy a kórházban, ha nincsenek diagnosztikai berendezések, ha a hospice-alapítványoknak úgy kell könyörögni némi alamizsnáért a fennmaradásukhoz.

Mi, anyaországi (micsoda hülye elnevezés ez is, mert akkor vannak gyerekországaink?) magyarok kifejezetten szeretünk hónapokat várni egy vizsgálatra, éveket egy műtétre és nagyra értékeljük, ha beteg, rokkant, munkaképtelen embertársaink éhen pusztulnak. Mi erre vagyunk büszkék. Aha.

Magyarország a saját lábára állt, rendbe tette pénzügyeit, gazdaságát, nem szorul más pénzére – mondta Aranyszáj. Háde, pajtás. Szorul. Az uniós források nélkül már fejre állt volna az ország. És azt se felejtsd el, kis drága, hogy az államkötvény az egy hitelezési forma. És nem a magyar állam hitelez a kötvényvásárlónak, hanem fordítva. Az oroszoktól felvett paksi hitel micsoda szerinted, édes drága gyöngyvirágom? Biza más pénze. Azt a nagyon hülye magyar adófizetőknek kell majd visszafizetni, kamatokkal együtt. Meg az állampapírok árát is. Meg a letelepedési kötvények árát és kamatait is. Bizony. Hazudós vagy, én már figyellek egy ideje.

Az elismerés és a tisztelet jelének tartja a Magyarországgal szembeni nemzetközi támadásokat Orbán Viktor miniszterelnök. (kormany.hu)

Az! Ha leköpnek, az meg direkt felér egy Nobel díjjal. Amúgy nem támad minket senki, hanem kritizál. Mielőtt kitalálod, hogy az lényegében dicséret, szólok: nem az. Azt szokták kritizálni, aki szarul csinál valamit és mellé még hülye is. Sajnálom, ha ezt tőlem kell megtudnod.

Egyszóval puszikálom a diaszpórákat, de egyáltalán nem tartom jónak, hogy más országokba szórja a pénzt a kormány, miközben itthon ezer helye lenne. A honosított magyarok nem fogják pótolni az itt – nagyon sokszor egzisztenciális ellehetetlenülés miatt – meg nem született gyermekeket, sem pedig a hasonló okokból külföldre vándorolt honfitársainkat és az ő gyerekeiket, akik nem fognak többé hazajönni.

Én nem szeretném finanszírozni más országok fejlődését, de az egyházat sem. Arra ott az adószázalék, a többit meg szedjék be a hívektől, vagy kérjenek pénzt a Vatikántól. Ezzel szemben örömmel beszállok egy elmegyógyintézet létrehozásába. Az már tegnap is késő lett volna, de jobb későn, mint soha. adomany-1