Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Már tegnap is késő lett volna felköpni és alá állni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jóreggelt! Nem baj, nekem sem tetszik ez az állatka, de ha sokáig nézzük, már majdnem szép. Ugyanezt a magyar közéletről viszont jóindulattal sem tudnám elmondani, pedig éppen elég hosszú ideje nézegetem. Csak a tájékozódás kedvéért mondom el, hogy csütörtök van és november. Kezdjük is a mókát!

Például azzal, hogy a nemzeti konzultáció ügyében – amely minden hazugságával együtt már így is felszínre hozta a hülyére zsibbasztott magyar társadalomban feszülő agressziót – az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani jövő héten találkozik fényességes Orbán Viktorral az EU jövő heti göteborgi csúcsértekezletén.

Addig is az történt – Ujhelyi István szocialista EP-képviselő Facebook-bejegyzése szerint -, hogy az EP szerda délutáni elnöki értekezletén (ahol a képviselőcsoportok vezetői és az EP elnöke tárgyal stratégiai ügyekben) napirendre került Magyarország és a Soros-inzultáció ügye. Mégpedig Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető tette asztalra a kérdést, Ujhelyi szerint pedig még a néppárti képviselőcsoport sem vette védelmébe Orbánékat. Az egészen biztos, hogy az úgynevezett Kormányzati Tájékoztatási Központ máris vinnyogásba kezdett a megszokott primitív tőmondatok és csatakiáltások kíséretében:

 Az Európai Parlament védelmébe vette Soros Györgyöt és a Soros-tervet. Az az Európai Parlament, amelyik nemrég arról döntött, hogy fel kell gyorsítani a betelepítési kvótaprogramot. Az EP döntése alapján minden tagországba telepítenének bevándorlókat, felső létszámkorlát nélkül, kötelező jelleggel (különös tekintette azokra az országokra, akik eddig szerintük nem fogadtak be elég bevándorlót). Soros György szándékainak megfelelően az NGO-kat is bevonnák az betelepítési eljárásokba, miközben megkönnyítenék a családegyesítéseket is. Sajnálattal látjuk, hogy Brüsszel az európai emberek helyett a milliárdos oldalára állt, és ehhez asszisztál Ujhelyi István és a Gyurcsány-párt képviselője, Niedermüller Péter is. (Országos Sajtószolgálat)

Nyilván a cél az, hogy lehetőleg jövő tavaszig ki lehessen húzni ezzel a hazug óbégatással, de azért lehetne némi következetességet csempészni ebbe az akcióba is. Például beszélni kellene arról, hogy mindeközben mintegy 19 ezer bevándorló kaphat letelepedési engedélyt a kormányhoz közel álló offshore-cégeknek köszönhetően. Ha már vinnyogunk és hisztizünk, legalább tegyük képbe magunkat minden fontos részlettel.

Itt van például egy adatfoszlány, amit Demeter Márta LMP-s képviselő húzott ki nagy nehezen a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalból: eddig 6211 külföldi kapott letelepedési engedélyt a kötvényprogramon keresztül. Ugyan azt nem nyögték ki, hogy családegyesítés útján hányan jöttek, érdmes ezt összevetni azzal, hogy egy korábbi adatigénylésből tudható: 10 ezren már megkapták, 3600 külföldi családtag sorsa pedig kérdéses. Az egy dolog, hogy ha mindenki jól jár, akkor  magyar kormány 14-szer annyi bevándorlót enged be az országba, mint ahány miatt hisztizik (1294), de ha már családegyesítés: miközben a nemzetközi szokásjog szerint ez a házastársra és a kiskorú gyermekekre vonatkozik, a kötvényprogramban a magyar kormány ezt kiterjesztette a nem egy háztartásban élő, nagykorú gyerekekre, sőt a nagyszülőkre is. Ergo egy 300 ezer eurós kötvény vásárlásával akár nyolc ember is vígan jöhet.

És akkor nézzük, hogy állnak a számok: a kötvényprogramot bonyolító, kormányközelinek tartott offshore cégek 145,9 milliárd forintot kaszáltak, Habony és Rogán ügyvédje, Kosik Kristóf irodája 9,6 milliárd forintnyi nyereséget könyvelhetett el, miközben a magyar költségvetés csak idén 16,4 milliárd forintot veszített a bulin (Magyar Nemzet). Persze már tegnap is késő lett volna felköpni és alá állni, de ez tényleg nem zavarja az öntudatos Soros-fóbiás polgárokat? Mert ha ez nem átverés, akkor semmi nem az. Orbán migránsai jó migránsok? Orbán migránsai, akiknek befogadásával bizonyíthatóan bukik a magyar polgár, jó migránsok? Orbán migránsainak még pénzt is hajlandó fizetni a magyar polgár, csak jöjjön?

Akkor nyugodjak meg szépen, beszéljünk a zaklatási mizériáról egy keveset, nem mintha nem vesztettem volna el a fonalat régesrég, mert de. Az ELTE kirúgta Mikonya Györgyöt, a Tanító- és Óvóképző Kar dékánját, akinek hatalommal való visszaélésével kapcsolatban egyik beosztottja tett feljelentést. Az egyetem lefolytatta az etikai vizsgálatot (mint korábban tette G. Fodor Gáborral) és menesztette a jóembert.

Közben Kerényi Miklós Gábor – aki szerint a vállfával elfenekelés dehogy zaklatás, hanem sima oktatási-nevelési módszer – nyolchavi fizetéssel távozhat az Operettszínháztól, vagyis nem kirúgták, hanem ünnepélyesen felmentették a munkavégzés alól, miután a művészeti igazgató úr nyugdíjazását kérte. Nem az a lényeg, hogy a havi 800 ezret – 1 milliót be kell szorozni nyolccal, hanem hogy az intézmény nagy szavak szintjén ítélte el csupán a dolgot, és ahelyett, hogy azonnali hatállyal felmondtak volna neki, esetleg bűnösségét vagy ártatlanságát tisztázó, szabályozott munkaügyi eljárásra kényszerítették volna, hozzávágtak egy kegyes ajándékot.

Ami Marton Lászlót illeti, őt annyira megviselték a történtek, hogy Rimaszombatra ment pihenni és terápiás segítséget is igénybe vett, majd hazatért és Magyar György ügyvédi irodájához fordult, mivel nem bírja a zaklatást, amit a kialakult helyzet miatt kap. Az ügyvéd úr szerint valószínűleg nem lesz szükség perre, ám ez még megfontolás tárgya.

Na, akkor én tényleg inkább nem kommentálom ezt az egészet. Csak még annyit mondanék, hogy rendesen köll viselkedni, mert akkor a Jézuska sok ajándékot hoz. Például 15 milliárdos stadiont a pénzünkből. Én egyelőre feladom, de később jövünk! 🙂

 

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.