Vendégírás: Hát ezekért küzdünk mi?

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke ajándékot kap egy résztvevőtől pártja Vigyünk emberséget Magyarországba! elnevezésű nagygyűlésén az Egyetem téren 2015. szeptember 13-án. (MTI Fotó: Bruzák Noémi) Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke ajándékot kap egy résztvevőtől pártja Vigyünk emberséget Magyarországba! elnevezésű nagygyűlésén az Egyetem téren 2015. szeptember 13-án. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Egy ország – pontosabban egy ország jobb érzésű része – háborog a vak Weszely Ernő mind a kormány, mind a kézivezérelt nyugdíjas-kommandó általi megalázásán. Teszem hozzá: jogosan háborog. Embereket megalázni, bántalmazni, rágalmazni nem igazán civilizált dolog. Arról nem is beszélve, hogy igencsak beszédes az efféle cselekedet az elkövető(k) mentálhigiéniás  állapotával kapcsolatban – s így a társadalom számára is jelzés arról, hogy mégis miféle embertömeg alkotja azt a közeget, ami négy évente felelős döntést hoz az ország sorsáról.

Szeretnék megemlíteni egy másik dolgot, ami szintén érdekes fényben tünteti fel mind a fenti eseményt, mind társadalmunk jelenlegi állapotát. Egy egészen személyes dolog, és erősen kötődik a Weszely-incidenshez. Történt ugyanis, hogy a Szalonna közzétett egy képet Gyurcsány Ferencről, annak határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatos népszavazási kérdésével együtt. Természetesen, a magukat kormányellenesnek, demokratának, rendszerkritikusnak gondoló olvasók egyöntetűen kiálltak Gyurcsány azon kampányfogása mellett, hogy a határon túliaktól el kell venni a szavazati jogot. Mert így erkölcsös. Meg mert így lehet leváltani Orbánt, így lehet keresztbe tenni neki. Szerintük.

Jómagam ezzel ellentétes véleményt képviselek, pedig magyarországi magyar vagyok, és egy percig sem támogattam a szavazati jog kiterjesztését. Mondanom se kell: véleményemmel én lettem a helyzet online Weszely-je (bár akkor még a nevezett eset meg se történt). Hogy miért? Özönlöttek az olyan kommentek, amelyek szerint

1. fel kellett volna ismernem, be kellett volna látnom, hogy micsoda nagyszerű esély ez Orbán rendszerének megdöntésére;

2. be kellett volna látnom, hogy én hülye vagyok;

3. el kellene fogadnom, hogy Orbán leváltásáért semekkora ár sem túl drága – az bármit megér!

Miért írtam le ezt a két, egymástól látszólag teljesen független esetet? Mert mindkettőnél egyetlen kérdés motoszkált a fejemben: hát ezekért küzdünk mi? Hát ez az a társadalom, amiről az ember jó szívvel képes elhinni, hogy egy nap majd képes lesz kilábalni az elmúlt 27 év szellemi és társadalmi pusztításából? A válasz szörnyűséges: nem. Ez Kádár népe. A nép, ami mindig, minden körülmények között a saját hasznát lesi. A problémák megoldását ugyanabban látja, mint egy öt éves kisgyerek. Ha nem ez, akkor csak is amaz.

Mindkét eset remekül szimbolizálja a kispolgári kádárizmust, hogy csak szekértáborok vannak, és a pillanatnyi előnyért akár a Sátánnal is szövetséget kötünk, mert az legalább nem a másik Sátán. Mert a kisebbik rosszat kell választani. Huszonhét éve mindig, minden egyes alkalommal a kisebb rosszat választjuk. És huszonhét év alatt a folyamatos kisebbik rossz választásával eljutottunk a NER-ig. Ez tényleg csak engem gondolkodtat el?

A szavazati jog a határon túl élő magyaroknak nem volt jó döntés, de a baj megtörtént. Ha azt most szimplán visszavesszük, az hatalmas problémákat vet fel, olyan társadalmi földcsuszamlást generál, amit soha nem tudunk kiheverni, és a magyar nemzet, amit eddig is csak szentlélek tartott egyben, végleg darabjaira hullik. Aki világosan látja, érti Orbán megosztó, aljas, egymás ellen uszító politikáját, annak ugyanilyen világosan kell látnia Gyurcsány azonos törekvését ebben a kampányában is!

Manapság ott tartunk, hogy már az erkölcsi- és kultúrfölénynek számít egyesek szemében, hogy nem a másik táborhoz tartoznak. És mivel ők nem „azok”, ezért nekik mindent lehet. Sőt! Nekik akkor ugyanazt lehet, mint „amazoknak”, mert ők nemesebbek, jobbak! Ha Orbán odaadta nekik, hát mi majd visszavesszük! Mert nekünk is lehet a tűzzel játszani! Sőt „nekünk” jobban lehet! De ez baromság. Aki így gondolkodik, az valójában semmiben, ismétlem SEMMIBEN nem különbözik attól a tábortól, amelyik Orbán Viktorra, mint az ország megtestesült Istenére tekint.

Arra kéne végre rádöbbennie itt a széles tömegeknek, hogy ez az a gondolkodás, ami ide juttatott minket. Hogy vannak Orbánok, megy Gyurcsányok, akik egymásra licitálva gyűjtik a híveket, és elhitetik: a cél bármikor szentesítheti az eszközt, ha azzal le lehet győzni a másik tábort. És ezt az emberek beveszik. Ugyanez a gondolkodás, ez a szervilis önérzet motiválta a vak zenészt ráncigáló idős nénit, és az én kommentemet mindenféle valós érv, vagy megoldási javaslat nélkül fikázók ujjait a billentyűzeten.

A fennálló rendszert, a NER-t, Orbánostól, nyugdíjas-kommandóstól, szekértáborostól, egy az egyben kell eltakarítani. De ez ugyanazzal az eszközzel, ugyanazzal a gondolkodással, amire a rendszer épül, nem fog menni. Soha. Aki ott tart, hogy itt semmi más nem segít, csak az orbáni módszerek, az jobb ha félre áll, mert csak még jobban a szakadék felé taszítja az országot.

Bármilyen társadalmi probléma merül fel, ami minden embert egyformán érint – a szavazati jogtól, az egészségügyön és oktatáson át a korrupcióig – arról csak úgy lehet vitázni, úgy érdemes megoldást keresni, ha ezt a szekértábor-mentalitást elvetjük. Mert az nem megoldás. Hogy bárki, bárkinek a válasza azonnal jó, ami nem Orbán, ami nem Orbán válasza (sőt, még jobb, ha azzal teljesen ellentétes!). Mert ebbe az ország bele fog pusztulni.

Tisztelettel,
Pájer Csaba

U.I.: E cikk szerzője huszonkilenc éves, alsó-középosztályból származó értelmiségi, vallásbölcsész, buddhista tanító. Fél éve külföldön él, mert látva az Orbán-rendszernek az embereket a létbizonytalanságba taszító politikáját, nem akart itt családot alapítani, és mert elege lett abból, hogy egy ilyen, a fentebb leírt szellemi környezetben kellene leendő gyermekeit felnevelnie. Utóbbi indoka sokak szemében nagyobb bűn, mintha orbánista lenne. Szégyen.

adomany-1