Saját lábúlag rúgják egymást

Weclipart Weclipart

– Nemzeti Kaszinó és a Magyar Lovaregylet ügye –

Budapest, szeptember 3.

Demokrata Magyarországunkat váratlan szenzáció tüzeli e különben is forró napokban. A Nemzeti Kaszinóba sarkantyús, finom, sárga csizmás lábbal belerúgott a Magyar Lovaregylet. A Nemzeti Kaszinónak hat mágnása akart belépni a Magyar Lovaregyletbe vagy mondjuk bennfenteskedve: a zsoké-klubba. A hatból könnyen, fekete golyó nélkül csak egyet fogadtak be, ez is egy Esterházy. Alig-alig juthatott be egy Pallavicini és egy Wenckheim, ilyen kitünő két fő-fajmagyar. Ellenben kibukott, coki-üdvözletet kapott egy valóságos Károlyi gróf és Vojnits báró. Harmadiknak egy erdélyi mágnás, ami már nem olyan nagy csoda, mert az erdélyi mágnást máig sem veszi komolyan a magyarországi. Az erdélyi mágnásnak úgyszólván csak azóta van egy kis becsülete, mióta zsidó bárók is vannak.

Képmutatók volnánk, ha azt mondanók, hogy nem érdekel bennünket a Nemzeti Kaszinó és a Magyar Lovaregylet e mulatságos ügye. S nem is véletlen dolog az, hogy ők éppen akkor bolondoznak legjobban, amikor mi egyre többen vagyunk. Mi, akik úgy sejtjük, hogy: most vagy soha, mi is rúgunk már egyszer. Rúgunk pedig minden megkülönböztetés nélkül a Nemzeti Kaszinóba és Magyar Lovaregyletbe egyformán.

Nagyon tetszik nekünk, ha ők egymás között új, úri klasszisokat állítanak föl. Valahogyan így szórakoztak a francia nemesek is, mielőtt a nép el nem bömbölte magát s meg nem rohanta a Bastille-t.

Addig is, míg a latifundium gőgös urai, akik Nyugaton éppen annyik, mint a cigányprímások, amikor tudniillik intelligens helyeken próbálnak kopogtatni, nagyot esnek, gyönyörködjünk az apró pikantériákban. Zsidó újságírók milyen tisztelettel kerülgetik a zsoké-klub forró kásáját. Harcias demokratáknak minő elégtétel, hogy a Nemzeti Kaszinó tagjain is eshet “társadalmi sérelem”.

Talán ne soroljuk föl a többi könnyű, kínálkozó pikantériát. Már az maga is pikantéria – igaz, egy kissé szomorú pikantéria -, hogy mi magunk is írunk a demokrata Magyarország e késő nyári szenzációjáról. Ez azt jelenti mégis, hogy a magyar társadalom színe és ereje még mindig a lovak köré csoportosul. Ugyanakkor, amidőn azt is jelenti, hogy velőtlenül is erős ellenségeink már egymás megmarásánál tartanak.

Mit mondjunk, mikor inkább viharsejtések, mint jóslások, amit mondani tudunk. Egy megkésett ország készül az álombarlangjából kijönni, mint a medve Gyertyaszentelőkor. Az bizony furcsa kis társadalmi harc lesz, amit Magyarország a közeli jövőben produkálni fog. Kissé zavaros, példátlan, nyolc-tíz korszakból összeszedett fegyverekkel. De nagy harc lesz, de jön ez a harc. Igazán nagy szolgálatot tennének önmaguknak a mágnásurak, ha addig egymást vernék agyon. Mégiscsak más az, ha rangbeliek végeznek az emberrel, mintha a mob végez.

Budapesti Napló 1907. szeptember 4.

Ady Endre