Ezért érdemes adót fizetni és a tisztességesen elvégzett munka becsületében bízni

Illusztráció: Orbán Viktor/Facebook Illusztráció: Orbán Viktor/Facebook

Én már többet ilyeneket nem írok le, hogy újabb brutális szintet lépett, hogy soha nem látott mélységekbe süllyedt. A szavak elfogytak arra, amit ezzel a síkhülyére zsibbasztott országgal művelnek a nagyurak.

Nem csak olyankor, amikor (vagyis napi 24 órában) ordas kamu- és álhíroldalak riogatásait tényként közli a lezüllesztett állami, közpénzszolgálati média, de akkor is például, amikor az elmúltnyolcév minden bűzös gyakorlatával szakító nemzeti piacgazdasági viszonyokról van szó. Amikor például valakit nem Mészáros Lőrincnek, Garancsi, vagy éppen Tiborcz Istvánnak hívnak, ám boldogulni kíván ebben a rohadt országban.

Van itt egy egészen érdekes – tragédiájában érdekes – sztori arról, hogyan ment tönkre egy ember élete azáltal, hogy alvállalkozók alvállalkozójának alvállalkozójaként dolgozott a világhírűen magyar okoskerítés megépítésében.

Emberünk kilométerenként 10 millió forint plusz áfáért előszerződött a táplálékláncban felette álló – fő tevékenységi köre szerint sertéstenyésztéssel foglalkozó (!) – céggel a 11 kilométeres szakasz megépítésére. Mint tudjuk, a bonyolult cégháló tetején a büntetés-végrehajtás, a BV Holding állt.

Emberünk 50-70 munkással dolgozott, az ígéretek szerint két hét után hetente hívhatta volna le a pénzt, amiből fizetni tudta volna őket. A felettes sertéstenyésztő cég 5 millió forint úgynevezett alkotmányos költséget jól teljesítési kauciót kért, erre hitelt kellett felvennie. További 2 millió forint kölcsönt pedig azért, hogy az első két hétben egyáltalán dolgozni tudjon: autót bérelt és benzint vett, mivel kisbuszokkal, személyautókkal naponta ingáztak Csongrád és Bács-Kiskun megye között.

A két hét letelt, sertéstenyésztőék nem fizettek. Kavarások, hitegetések, újabb alkotmányos költség, újabb szereplők az egyenletben, a kilométerenként 10 millió végül 8,7-re zsugorodott az újabb kényszerszerződésben (amelybe körmönfontan az is belekerült, hogy lemond minden követeléséről), az elszámolás sosem történt meg, emberünk pénze elfogyott. A munkát elvégezte, a kauciót nem kapta vissza, a 10 millió x 11 kilométer = 110 millió helyett végül rongyos 30 milliót kapott, amit szétosztott a munkásai között. Állítása szerint összesen mintegy 60 milliót bukott az üzleten és a házát is elárverezik, ha nem történik valami csoda. A tápláléklánc csúcsa kussol és leszarja a sirámokat.

Ha már itt tartunk, tegyük hozzá ehhez a NER-be simuló, gyönyörű történethez – amelyben, akárcsak a mesékben, a büntetésvégrehajtással haveri kapcsolatokat ápoló disznótenyésztők építtetik fosért-hugyért-átbaszásért az Európát védelmező, büdösmigránsokat feltartóztató kurvaokos kerítést -, hogy nemzetünk vezetője szeptemberben hogyan tartotta az ő markát az európai szolidaritásra hivatkozva az Európai Bizottság felé, hogy fizessék már ki az európai határok megvédésére fordított 270 milliárd forint felét. Igaz, hogy Lázár János márciusban még 284 milliárdról beszélt, de ki számolja, egyáltalán ki képes nyomon követni ezt a lánctalpakon száguldó gigantikus korrupciót, ami szó szerint mindent felzabál és nyomorba dönt?

Hát ez itt a szolidaritás iskolapéldája, így kell ezt csinálni, dörzsölgetheti a kezét a sok fotelpartizán. Hogy ki az a marha, akivel bármit alá lehet íratni, ki az, aki előszerződés alapján dolgozik, hát ez mindig így volt, az elmúltnyolcév alatt is így volt, balekok mindig voltak, a nagyhalak felzabálják a kicsiket, lehet oszlásnak indulni. Akkor is elmutyizták a Megyeri hidat, a nemtomhányas autópályát, meg az ég alját is, na bumm! Jó kis tanulópénz ez a balfasznak, hátha legközelebb meggondolja, kivel húz ujjat.

Ha esetleg az ilyenkor kötelező, oly nagyon kiszámítható áldozathibáztatáson képesek vagyunk túllendülni, akkor viszont elég pontos képet kapunk arról, hogy milyen az, amikor egy kormánynak bevallottan a korrupció a legfőbb politikája. Pont ilyen. Az átverési lánc legalján álló jóhiszemű kisvállalkozó semmi jóra ne számítson. Névtelen senkiként az állammal üzletelni nem hogy nem életbiztosítás, de nincs az a jog, amely a kéményen, jelen esetben a kerítésen dolgozót megvédené ebben a ragacsos rendszerben.

Ez így rendben van? Ezért robbantak fel a forradalmi fülkék 2010-ben? Hogy az elmúlt nyolc év mutyijai után százszoros, ezerszeres nagyságrendben ugyanaz történjen? Hogy megszámlálthatatlan alvállalkozó, és ilyen-olyan mondvacsinált költségek közbeiktatásával kifosszák a tényleges munkát elvégző szerencsétlent? Azért, hogy a kormány haverjai megszedhessék magukat, a munkát elvégző, baromnak nézett embereknek meg rámenjen az életük? Azért, hogy az adófizető zsebéből a valós ár többszörösét húzzák ki, mert így lehet kitömni a közbeiktatott sertéstenyésztőket, a konkrét feladathoz nem értő parazitákat, akiknek minden bizonnyal visszacsorgatási kötelezettségük is van?

Hogy lett a 175 kilométeres déli határzár 10 milliós kilométerenkénti építési költséggel (= elvileg 1,75 milliárd) és a mintegy 700 fogvatartott részvételével (akik ingyen dolgoztak, ugye) zajló kerítésépítésből közel 300 milliárdos határvédelmi összkiadás? Akkor is, ha erre természetesen még rájön az anyagköltség, műszaki felszerelés, a kerítés miatti kártalanítás, talajelőkészítés, munkagép-bérlés, miegymás. Ha 10 milliót ígértek a lánc alján lévő nyomorultnak, mennyi lehetett a valós ára egy kilométernyi kerítésnek? És mennyit kaszáltak azok, akik mindenféle kauciók zsebrevágása után csak az előszerződött összeg egyharmadát fizették ki neki?

Megannyi kínzó, de legalább egyirányba mutató kérdés. A nemzeti vejek és mangalicaszerelő sztárvállalkozók országában mindenki magára vessen. A csókosok fizetnek, ha akarnak, amennyit akarnak a keményen izzadó munkásembereknek, a határvédelem védőszentje, a gátlástalan keresztapa meg a tápláléklánc csúcsán – önérzetesen visszautasítva minden korrupcióval kapcsolatos vádat – dagadó zsebekkel dübörgő gazdaságról hadovál. És működik. Ezért érdemes itt adót fizetni, és a tisztességesen elvégzett munka becsületében bízni.

adomany-1