Nem teljesen világos, hogy egy hithű hazafinak, illetve egy romlott balliberálisnak mit kell gondolnia arról a nagyszerű hírről, miszerint Szaúd-Arábiát utolérte egy korrupcióval összefüggő tisztogatási hullám, amelynek keretében a szaúdi királyi család 11 tagját letartóztatták.
Ez eddig érdektelen információ egy távoli abszolút monarchiából – fapados definíció -, amelynek legfontosabb intézménye a Szaúd dinasztia, amelyben a hatalom férfi ágon öröklődik. Az országnak nincs alkotmánya, sem választott kormánya (nem tartanak általános választásokat), így ezek hiányában a királyi jogkört hivatalosan nem korlátozza más, mint az iszlám szent könyve, a Korán (amely betölti az alkotmány funkcióját) és az iszlám jogrendje, a Saría. Csakhogy a letartóztatottak között van al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg is, aki az uralkodóház külföldön legismertebb képviselője, a világ egyik leggazdagabb embere.
Akinek 2014 júliusában Orbán Viktor maga adta át a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést, amelyről akkor a kormány büszkén tudósított. Ide is teszem a videót, hogy világos legyen, miről, és főleg kiről beszélünk (azért az a szerelmes pillantás többet mond ezer szónál):
Mint bizonyára emlékszünk, 2014-ben és foltokban még 2015-ben is Orbán Viktor még az iszlám legnagyobb barátja volt, amelyről – akkori elmondása szerint – a tisztelet hangján illik beszélni, vagy sehogy, a menekülthullám pedig még a kanyarban sem volt ahhoz képest, hogy mára gyakorlatilag kizárólagos kormányprogrammá vált a migránsokkal való riogatás.
Azóta több egymást követő hullámban változtak az évszakok, és Szaúd-Arábiában is megalakult egy új, korrupcióellenes testület, amelynek élén a júniusban kinevezett Mohamed bin Szalman koronaherceg áll, aki azon erőlködik éppen, hogy megerősítse hatalmát és reformprogramja keretében átalakítsa az országot. Ügyködésének első körében 11 herceget, 4 hivatalban lévő minisztert és több tucat korábbi minisztert is őrizetbe vettek, akikkel kapcsolatban az új korrupcióellenes tanács elfogatóparancsot és utazási tilatmat is kiadhat.
Egyáltalán nem gondolom azt, hogy a Szaúd-Arábiában éppen zajló látványos tisztogatásokból feltétlenül messzire mutató következtetéseket kellene levonni (más országok belügyeibe köztudottan nem avatkozunk, kivéve amikor nagyon is), viszont Orbán 2014-es elképesztően felszopó kitüntetési beszédét hallgatni a jelen viszonylatában pont olyan zavarbaejtő, mint bármelyik választási ígéretét összehasonlítani jelenlegi ars poeticájával.
Az, hogy Szaúd-Arábiában kit tartóztatnak le miért, hogy ki próbálja koncentrálni a hatalmat és a vagyont kivel szemben, milyen eszközökkel, az – különös tekintettel az olajmonarchia játékszabályaira – nem feltétlenül egy betonbiztos erkölcsi vonatkoztatási pont. Ettől függetlenül, meg attól függetlenül is, hogy érdekeltségei okán a külföldi nagy pénzügyi központokat is sokkolta al-Valíd letartóztatása, azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy a dicső nemzetvezető ennyire nem tud hibázni. Hogy legalább egyszer tök véletlenül valaki olyat tüntetne ki az érdemeiért, akire még utólag sem vetül semmiféle árnya semmiféle gazemberségnek.
Nem akarom megmondani, hogy ki mit gondoljon al-Valíd letartóztatásáról, de azért idézzük fel Orbán megállapításait erről a nagyszerű emberről, akivel – mentségére szolgáljon – a fél világ is üzletel:
– Egy üzletember a sikert is leginkább üzleti eredményben tudja mérni, ugyanakkor Magyarország ezt a díjat nem üzleti sikerei miatt ítélte oda. Ez nem egy üzleti díj, ezt az elismerést olyanoknak adjuk, akikre felnézünk, mert olyasmit tesznek, ami kivívja elismerésünket.
– Mi tiszteljük azokat, akik túl tudnak tekinteni saját üzleti eredményeiken, akik úgy forgatják vagyonukat és tehetségüket, hogy azzal a szegényeken is segítenek, törődnek a jövővel is, és nem feledkeznek el azokról, akik körülveszik őket.
– A herceg életútja rendkívül figyelemre méltó és elismerést vált ki a világon mindenhol. Magyarország büszke arra, hogy ezt a kitüntetést átadhatja.
Ha jobban belegondolok (azon kívül, hogy Orbán Viktor=Magyarország), ki más tudhatná jobban mit jelent a szegényeken segíteni, mint a fényestekintetű, terhelt gyerekkorú, frusztrált hatalommánia? Aki páratlan előrelátással, bölcsességgel, a nemzet érdekeit mindig szem előtt tartva igyekszik földig lehajolni olyan kétes alakok előtt, akikről ha nem előbb, akkor utóbb mindig kiderül, hogy valami nem kerek velük. Megboldogult Pharaon professzor iránt is micsoda nagyrabecsüléssel és tengermély tisztelettel volt, igaz, hogy nemzetközi körözés alatt állt, de ki emlékszik már ilyen apróságokra?
Engem csak az az egy jelentéktelen kérdés nyugtalanít, hogy tényleg senki más nincs, akire felnézhetne ez a szerencsétlen, akinek a személyével a legmagasabb állami kitüntetéseket ne járatná le egytől egyig? Azért titokban remélem, nem arról van szó, hogy valaki félrevezette a becsület és tisztesség élő szobrát, mert ha tudta volna, kivel áll szemben, biztosan nem tünteti ki. Hát persze hogy nem.
Még jó, hogy Magyarországon egyáltalán nincs korrupció (a szó sem magyar), ezért nem fordulhatna elő, hogy olyan embereket, akikre felnéz a fél ország, vezetőszáron elvezessenek. Én nem tudom, hogy vannak vele a pártszékházban, de én úgy gondolnám logikusnak, hogy addig is, ameddig korrupt tevékenysége elismeréseül Azerbajdzsán, Kazahsztán, Szudán, vagy Törökország valamelyik tehetséges és vagyonos emberének akasztanának a nyakába valami plecsnit, a biztonság kedvéért ezt a kitüntetést vonják vissza.
Hát hiszen mindennél nyilvánvalóbb, hogy nem méltó a közismerten tisztakezű miniszterelnök úr pártjának bizalmára. Na, jó, van egy még jobb ötletem: rá kell kenni Sorosra. Biztosan ő irányítja a szaúdi korrupcióellenes háborút, amelynek keretében demokratikusan soha meg nem választott, ám elismert bűnözőgyanús embereket próbálnak lejáratni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.