Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az, hogy eddig mindent megúsztatok, távolról sem jelenti, hogy ez örökre így is marad

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szijjártó Péter kikéri magának, visszautasítja, mégpedig nagyon határozottan. Ez bármire igaz, amit nem tud a maga eszétől megindokolni, megcáfolni, vagy legalább megmagyarázni. Olyankor marad a toporzék és a hiszti, szokás szerint. Visszautasítja, fel van háborodva, amúgy is minden marhára jogszerűen történt, lehet oszlásnak indulni.

A fenti esetleírás az elmúlt évek szinte bármelyik Szijjártó megnyilatkozására érvényes, amikor a nagyon tehetséges teremfocista és ingatlangyűjtő szembe találkozott a valósággal. Ez történt most is, amikor az ATV Egyenes Beszéd című műsorának örömére Krug Emíliát az a ritka megtiszteltetés érte, hogy telefonon beszélhetett Peticsatárral.

Az adta a csacsogás apropóját, hogy Magyarországra akarjuk cipelni (a franc se akarja, vagy én legalábbis biztosan nem) Franciaországból azt a bizonyos kőkeresztet. Az nem derült ki, hogy miért is a külügyminisztérium ügyintézkedik és főleg miért az adófizetők pénzéből, miért nem például a keresztény egyház. Pedig Krug Emília rákérdezett. Szóba került még Ramil Safarov, aki a baltás gyilkos néven lett hihetetlenül népszerű kicsiny hazánkban. Konkrétan az volt a kérdés, hogy ugye ő is keresztényt gyilkolt, akkor miért adták ki. Szijjártónak ezen a ponton mentek el teljesen otthonról, kikérte magának, visszautasította, jajveszékelt. Mert – szerinte – azt nem lehetett tudni, hogy Safarovot kiengedik az azeriek.

De, Petike! Pontosan lehetett tudni. Előre lehetett tudni. A nemzetközi jog szerint sem lett volna kötelező kiadni. Safarov 2004-ben gyilkolta meg egy baltával az örmény Gurgen Margaryant. A kihallgatásán azonnal beismerte a gyilkosságot és azt is mondta, hogy amennyiben kiszabadul, annyi örményt fog meggyilkolni, ahányat csak tud.

Az azeri kormány próbálkozott a Gyurcsány, majd a Bajnai kormánynál is. Ők nem adták ki a gyilkost, mert pontosan tudták, hogy a hazájában azonnal szabadon bocsátanák és nemzeti hősként ünnepelnék. Az Orbán-kormány sem adta ki két éven át, majd történt valami. Hirtelen megállapodott Orbán Viktor és Ilham Alijev.

Ilham Alijev elnök személyes közbenjárása miatt vált lehetővé, hogy Magyarország kiadja Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot – állította Fuad Alasgarov, az azeri elnöki hivatal rendvédelmi szervekkel való együttműködésért felelős osztályának vezetője a News.az azeri hírportálnak adott interjújában – írta az MTI 2012-ben.

Úgy tűnik, hogy a Safarov-ügyet Orbán Viktor és Szijjártó Péter eszelte ki  – vélekedett a brit The Economist.

A német Die Welt internetes kiadása szerint Orbán Viktor miniszterelnök személyesen vezette a tárgyalásokat Azerbajdzsánnal, és Safarovot e tárgyalások eredményeképpen adták ki Bakunak. Ezt szintén az MTI hozta le 2012-ben.

Kovács László szocialista politikus betekintést kért a kiadatási tárgyalások dokumentumaiba. Akkor még kapott erre engedélyt, ma már biztosan nem kapna. Kovács azt állította 2012-ben:  a külügyi és az igazságügyi tárca is mindvégig ellenezte Ramil Safarov átadását Azerbajdzsánnak, tudva, hogy hazájában nemzeti hősként ünneplik a gyilkost, így átadása után feltehetően szabadlábra helyeznékIsmételem: ezt Kovács úgy állította, hogy olvasta a vonatkozó dokumentumokat. Tehát a kormány pontosan tisztában volt azzal a kiadatás előtt is, hogy Safarovot szabadon fogják engedni, mégpedig elnöki kegyelemmel.

Minderről a most nagy hangon hőbörgő Szijjártó Péter is pontosan tudhatott, ha valóban édes kettesben intézték az üzletet Orbán Viktorral. Mert ez üzlet volt, az nem is kérdés. Sőt!

Éles vita alakult ki a Fidesz múlt heti elnökségi ülésén az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt. Orbán Viktor információink szerint elismerte, hogy ő adta ki az utasítást Ramil Safarov kiadására, noha tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb szabadon engedik. A lépés kockázataira többször figyelmeztették Orbánt, aki viszont szeretett volna gesztust tenni az azerieknek, abban bízva, hogy segíteni fognak a gyengélkedő magyar költségvetésen. 

Na, hol jelent meg a fenti cikk? Bizony, az Origón. Akkor még ilyen volt a portál.

Mint azt az nemzetközi azeri korrupciós hálózatot vizsgáló OCCRP nemzetközi újságíró szervezettel együttműködő oknyomozó portál feltárta: pont a Safarov-kiadatás idején jelent meg hétmillió dollár egy budapesti, az MKB Banknál vezetett számlán, majd tűnt el, egyelőre nem tudni, hogy hova. Mint arról beszámoltunk, a budapesti számla tulajdonosa történetesen az Ilham Alijev azeri diktátor legközelebbi bizalmasának számító azeri miniszterelnök-helyettes, Jakub Ejjubov fia. Furcsa egybeesésként pont Ejjubov volt az, aki a dollármilliók Budapestre érkezése előtt, 2012 júniusában fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Bakuban. Erről a látogatásról állította később Novruz Mammadov, az azeri elnöki hivatal egyik osztályvezetője, hogy egy évnyi titkos azeri-magyar tárgyalások után ott dőlt el Safarov sorsa, ott bólinthatott rá Orbán az alvó örmény katonatársát baltával lemészárló Safarov kiadására. (Népszava)

Egyszóval Peticsatár! Lehet nyugodtan hőbörögni és háborogni, felháborodni és kikérni magadnak. Bizony, sajnos – mármint számotokra sajnos – az internet nem szenilis, szemben a magyar társadalom egy részével. Elég nehéz lenne újból egy hosszú bájtok éjszakáját rendezni, ahogy azt a legokosabb Lajos tette, még a geci-korszak előtt.

Az, hogy eddig mindent megúsztatok, távolról sem jelenti, hogy ez örökre így is marad. És többnyire úgy szokott lenni biliborításkor, hogy olyasmik is a felszínre kerülnek, amire az ember nem is számít. Bizony.adomany-1

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.