És az egész pereputty annak a holminak a birtokosaként lépi át a börtön küszöbét, ami rajta van

MTI Fotó MTI Fotó

Az angol parlament 1839-ben fogadta el a People’s Chartert, aminek az egyik pontja (szabad fordításban) így hangzott: a parlamenti képviselőnek semmiféle vagyona nem lehet, fizetését (megélhetését) kizárólag a parlamenttől kaphatja, más jövedelme nem lehet. Még egyszer: 1839. Annak a részleteit most hagyjuk, hogyan valósították meg, mi lett belőle (Anglia ma is a legvilágosabb színnel jelöltek egyike a korrupciós világtérképen, ha be tetszik írni a keresőbe a „korrupció angliában” címszót, a motor nem jelez találatot), az adatok azt mutatják, hogy az elképzelés bevált.

Elábrándoztam. Semmi újat nem kellene kitalálnunk. Miután a csúti brigantitól és seggnyalóitól mindent elkobzott a bíróság, és az egész pereputty annak a holminak a birtokosaként lépi át a börtön küszöbét, ami rajta van, az ezt követő első parlamenti ülés elfogadja a magyar People’s Chartert, kis híján 180 évvel az angol után, valamennyi parlamenti képviselő, akinek bármilyen vagyontárgya van, azonnal elhagyja az üléstermet, a helyébe választanak olyat, akinek semmije sincs, utána megkezdheti munkáját az országgyűlés. Ahol kivétel nélkül mindenki annyi fizetést kap, amennyiből meg tud élni. Nincs semmilyen juttatás!

Nem nehéz ám kiszámolni. Elhatározás kérdése. A lényeg az, hogy a képviselő hölgyeknek és uraknak a munkahelyük jelenti a megélhetést – és annál egy kicsivel sem többet. A fizetésüket egy választott kuratórium állapítja meg, a miniszterekével együtt. Akik így végre méltók lehetnek a nevükre: szolgálókká válnak. Azzá, amivé akkor ígérik magukat, amikor rinyálnak a népnek, hogy válasszák őket. A helyzet ugyanis az, hogy a képviselő hölgyek és urak semmivel sem értékesebbek, mint bármely más közalkalmazott. Megszűnnek a drága minisztériumok, a drága irodák és a drága felszerelések. Az állam fenntart egy (azaz 1) irodaházat, ahová mindenki bejár a maga által választott közlekedési eszközzel, és az irodájában használja az ott lévő holmikat. Amit így nem lehet elintézni, azt nem is érdemes.

Hogy az államháztartás milliárdjairól kell dönteniük? Igen, és? Legalább érdek nélkül tehetik, nincs kísértés. Hogy abból kinek mennyi jut. Senkinek semennyi. Ez a kiírt közbeszerzések alapja. Hogyan lehet rábízni valakire ilyen összegeket, akinek semmije nincs és még érdekeltté sem válhat? Egy metrószerelvény vezetőjére hogyan lehet rábízni a fizetésénél összehasonlíthatatlanul többe kerülő járművet? Plusz emberek ezreinek az életét. Hogy az más? Már miért volna? People’s Charter. Egyik napról a másikra működni kezdene az ország.adomany-1