Mari néni és Lajos bácsi mindig boldog volt, amikor azt mondták nekik, hogy ők boldogok

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

Ezen is túl vagyunk. Nálam minden évben tovább tart, amíg magamhoz térek az undorból. Nemzeti ünnep volt. Legutóbb az ötvenes években utasította Rákosi apánk a Meteorológiai Intézetet, hogy a május elsejei felvonulásra napsütést ígérjen, idén októberben megértük, hogy a csendes eső vörös riasztással marassza otthon az „ellenzéket”. Otthon is maradt. Jól tette. Így valamivel kevesebb politikus tépte a pofáját a pesti srácokról.

Nemzeti ünnep. Említettem már nyáron (Nemzeti ünnep – 2017. július 25. kedd), listavezetők vagyunk, világbajnokok, ennyi nemzeti ünnepe egyetlen országnak sincs. Ezeken a napokon a hőseinket ünnepeljük. „Szerencsétlen az az ország, melynek hősökre van szüksége.” (Brecht: Galilei élete) A mi szabadságszerető népünk ünnepel. Szabadság, elvtársak! Így kellett köszönni az ötvenes évek elején. Boldogság! Így köszönt Varga Géza, a Magyar Rádió rendezője mindenkinek. Sosem tudtam megfejteni, tudatában van-e annak, milyen mélységig ment le ezzel a köszönéssel az ironikus keserűségbe, kérdezni nem mertem, sértés lett volna feltételezni, hogy ez nem szándékos.

Szabadság, boldogság. Ha megengedjük, hogy egy népről, nemzetről szólva használható a szabadság és a boldogság fogalma (szerintem nem), akkor tegyük fel a kérdést: Magyarország szabad és boldog-e. Volt-e valaha szabad és boldog? Ugye nem kell válaszolnom? Mari néni és Lajos bácsi? Az más. Ők szabadok és boldogok. A mi kutyánk kölyke van a kormányrúdnál. Ő a kormányzó, nem? Majd emelek, azt mondta a drága. Egyem meg neki a szivit. A probléma csak az, hogy Mari néni és Lajos bácsi mindig boldog volt, amikor azt mondták nekik, hogy ők boldogok (azt most kérem ne, hogy boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, most nem az Újszövetség baromi marhaságairól van szó).

Négy nap múlva ünnepeljük a „forradalom és szabadságharc” leverésének évfordulóját. Azt tetszik mondani, ilyesmit nem szokás ünnepelni? Máshol talán nem. De Magyarországon? „Takarodj ki a pincémbű, maj hagyom, hogy temiattad lűjjék széjjel a házat!” Vagy idézzek még egy másik mondatot? „Nem megmondtam, hogy ezt is a büdös zsidók csinálják?”  Az ország népe alig várta, hogy vége legyen. Nem kell itt fölfordulást csinálni, kinek jó az! Lop ez a mi kormányzónk, aszt mondják. Hát aztán! Attú lop, akinek van, jól teszi! Két-két és félmillió szavazó a felmérések szerint. Persze. Amíg ez a briganti a „kormányzó”. A valódi kemény mag, a hithű náci bagázs néhány százezer. A többi? A többi legyint. Nincs mit tenni. Úgyis ezek nyernek. Mindig ezek nyernek.

Boldogság.adomany-1