Milyen kár, hogy nem hiszek a mesékben

Tiborcz István, Orbán Ráhel, Ali Mirza, Garamvölgyi Balázs és Ahmed Ali Al Sharyan (Forrás: noga.gov.bh) Tiborcz István, Orbán Ráhel, Ali Mirza, Garamvölgyi Balázs és Ahmed Ali Al Sharyan (Forrás: noga.gov.bh)

Akár történelmi eseményként is lehetne értékelni az Origón megjelent cikket, ha elég naiv lennék, ezt is tenném. De valahogy nem sikerül szívből elcsodálkoznom azon, hogy Matolcsy György fiának nemrégiben gründolt portálja interjút készített Orbán Viktor lányának férjével. Már amennyiben interjúnak lehet nevezni valamit, ami pontosan annyira tűnik életszerűnek, mint újgazdagék kastélyparkjában a gipszoroszlán. Innen is gratulálok az Origónak, hogy kivételesen ezt a cikket névvel vállalta a szerző, de Tiborcz István volt cégének nem Ellios a neve, hanem Elios. A portál tudja hibásan, vagy a volt tulajdonos?

Tiborcz István felbukkant a sűrű homályból. Érthető, hiszen egyre közelebb a választás, kell az emberarcú politikus portréja. Nem lennék megdöbbenve, ha hamarosan olvashatnánk Lévai Anikóról is egy nagyobb terjedelmű alkotást és megtudhatnánk belőle, hogy hogyan készíti a buggyantott tojást, mi a kedvenc mosogatószere és akár néhány spontán fotó is születne arról, ahogy a zura zokniját stoppolja gyertyafény mellett.

El tudok még képzelni egy gazdagon illusztrált kétoldalast Ráhelről, ahogy a miniszterelnöki unoka fenekét kenegeti Orbán Viktor édesanyjától kapott (természetesen saját készítésű) körömvirág kenőccsel.

Tudatosítani kell a választópolgárokkal, hogy a hatalom csúcsán lévők sem mások, mint Mari néni Lucfalván. Orbán Viktor egyszerű ember, egy közülünk. A családja is olyan, mint bárki más családja, legfeljebb picit ügyesebbek, de az csak a tehetségtől van, szó sincs korrupcióról.

A sajtó az, ami folyamatosan támadja, méltatlanul megvádolja, meghurcolja és megrágalmazza ezeket az áldott jó embereket. Ezt tették Tiborcz Istvánnal is, akinek tíz év ment el az életéből arra, hogy megértse: a miniszterelnök vejeként nincs keresnivalója a közpénzek körül. Ezért szállt ki az Eliosból is. Mondja ő. És kegyetlen ez a világ, a magyar újságírók különösen. Pontosabban a balliberális újságírók, akik életük céljának tekintik, hogy sárba rántsák a miniszterek elnökének vejét. Bosszúból. Gonoszságból. Érdekből.

Holott – bárki láthatja – ő egy keményen dolgozó vállalkozó, aki semmi mást nem akar, mint megfontoltan, szinte már bölcsen, ugyanakkor hihetetlen jó üzleti érzékkel építgetni a kis vállalkozását. Hát nem gyönyörű történet ez? Mennyire kár, hogy egy büdös szót nem tudok elhinni belőle.

Mennyire kár, hogy most kellett rájönnie Orbán Ráhel férjének, hogy semmi keresnivalója a közpénzek körül. Milyen kár, hogy ez nem evidencia az első pillanattól kezdve, amikor valaki közpénzek közelébe kerül. Mert olyankor nem csak a kiváltságokat kell elfogadni, hanem azt is, hogy ameddig apu-anyu-testvér-após-sógor hozzáfér a közöshöz, a rokonság még a látszatát is kerüli annak, hogy profitál a dologból.

Milyen kár, hogy egy betűt sem tudok elhinni Tiborcz szavaiból. Kár, hogy tudom – ahogy mindenki más is tudja – az eredeti történetet az Eliosról, a túlárazott, pocsékul kivitelezett beruházásokat. Bárcsak ne emlékeznék arra, hogy a miniszterelnök veje akkor lépett ki a cégből – jogilag és névleg legalábbis kilépett -, amikor az uniós szervek vizsgálódni kezdtek körülötte.

Milyen kár, hogy az egykori kollégista fiúk minden rokona és ismerőse ott nyüzsög az uniós milliárdok körül és viszik, mintha nem lenne holnap. Minimális szégyenérzet és félelem nélkül dobják szét maguk között a jövőnket. Ezen semennyi emberarcú interjú nem fog segíteni, ahhoz már régen késő. Azt sem hiszem, hogy amikor majd sor kerül az elszámoltatásra, elég lesz előkapni az ilyen fokhagyma szagú cikkeket. Remélem, nem lesz elég.adomany-1