Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Itt nincsenek hősök

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mi, magyarok tiszteljük a hőseinket, szívünkbe zárjuk az áldozatokat és soha többé nem engedjük, hogy bárki elvegye a hazánkat, a függetlenségünket, a szabadságunkat és a derűnket. Szabadok vagyunk, ezért nem kesergünk a múlton és nem szorongunk a jövő miatt. Megőrizzük szívünkben mindazokat, akik nemzetünk hihetetlen csodáit véghezvitték. A ma fiataljainak pedig elég annyit mondanunk: Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak! (Orbán Viktor 2017)

Mi, magyarok leszarjuk a hőseinket. Mi a tolvaj geciket ünnepeljük. Akik kurvára lelkesen és önként az utcára vonultak viktorelőttiutolsónagyszabadságharc után tíz perccel éltetni Kádárt, pontosan ugyanazok hörögnek most a szabadságról. Csak most éppen nem hithű kommunisták, hanem hithű keresztények. De ugyanazok. Pont ugyanazok.

Ez pont ugyanaz a házmester-ország, ugyanaz a dögöljönmegamásikteheneis mentalitás. Széthízott-szétcsúszott milliárdosok óbégatnak a színpadon, golyóálló mellénybe gyömöszölt kamu-hősöket istenít a csürhe. Kézzel varrt, méregdrága öltönybe csomagolt igehirdetők pofáznak az éhezésről, a szegénységről és arról, hogy csak akarni kell. Mert a munka szabaddá tesz. Rohadékok.

Itt nincsenek hősök. Ha vannak, hallgatnak, éheznek, vagy már benőtte a gaz a sírjukat a szegények temetőjében. A kamu-hősök ülik torukat azokon a sírokon. Kivénhedt kurvák lobogtatják a szüzességük zászlaját, luxuséttermekben zabálnak a forradalom tisztalelkűi. Nyüzsögnek a moslékos dézsa körül azok, akiknek a nyelvén még ott csomósodik az előző vezér bűzös ürüléke, de már dugják a következő seggbe és tagadják a másikat.

Hitről ugatnak az embertelenek, becsületről prédikálnak a tolvaj élősködők. A csürhe pedig tombolva ünnepli a hazatántorgott amerikai nagybácsit, kéjesen szívják be a drága szivar illatát és őrjöngve éltetik a szaros bakancsot, amelyik fejbe rúgja őket. Mert a másikat is fejbe rúgja, a másik kezére is rálép és az mennyire kurvajó. Az megér minden pénzt.

Itt a hősöket nemhogy nem felejtik, hanem meglincselik. Feljelentik. Tapsolva keresztre feszítik. Leköpik. Aztán – amikor már nem kockázatos, hanem előnnyel jár – előmásznak a nyirkos kövek alól azok, akik lincseltek, feljelentettek, leköptek és kihirdetik, hogy ők a hősök. Mindig is ők voltak. A bátrak, akik értünk harcoltak. Mostantól ez így volt.

És a csürhe, amelyik ott volt akkor is, amikor meg lehetett volna akadályozni a lincselést, a csürhe, amelyik pontosan tudja – mert látta, mert ünnepelte -, hogy ez nem a leköpött, hanem a leköpő, nem a meglincselt, hanem a lincselő, ütemesen tapsolni kezd és a vállára emeli a hulladékot. Így legitimálva a saját árulását, így hazudva gerincet a saját puha csigatestébe.

Itt nincsenek hősök. Azt mi nem szeretjük, mert akkor szembesülnünk kellene azzal, hogy mennyire gyáva szarok vagyunk. Mi nem szeretjük a tudást, a műveltséget sem, mert akkor kiderül, mennyire sötét tahók vagyunk. Mi nem állhatjuk a gerinces, elveihez ragaszkodókat sem, mert mellette tisztán látszik a nemzeti büszkeségbe csomagolt szervilitásunk.

Mi nem harcolunk a szabadságért, mert nem tudunk mit kezdeni vele. Mi a szart ünnepeljük, az értéktelen hulladékot táncoljuk körbe és mindig utólag választjuk ki a múltunkból azt, amire büszkék lehetünk, eltagadjuk azt, ami most éppen nem passzol bele a pillanatnyi trendbe.

Nemhogy a múltunkkal, a kibaszott jelenünkkel sem vagyunk hajlandóak szembe nézni. Nincsenek hősök. Nincs forradalom, nincsenek csaták. Nincsenek lobogó zászlók, szélnek feszülő mellkasok, lobogó üstökök. Kifosztott, elszegényedő, megtört, megfáradt nyomorultak vannak és az ő bőrükre féktelenül dőzsölő hazug gecik vannak, akik felmásztak egy maguk ácsolta talapzatra és örök időkre ott is akarnak maradni.

Nincsenek hősök, emberek és életek vannak. Nem is kellenek hősök, hanem könyvelők kellenek, targoncások, pénztárosok, orvosok, varrónők, tanárok, nyugdíjasok, fiatalok, szülők. És egyetlen olyan pillanat kell, amikor végre felemeli a seggét ez a sok ember és elzavarja a picsába a mindig, minden diktátort kiszolgáló, hatalomban tartó csürhét és lerúgja a talapzatról ezeket a pondrókat. Aztán visszaül a targoncára, a pénztár mögé, a fotelbe és teszi tovább a dolgát. Hogy végre ez egy normális ország legyen és hogy soha ne kelljenek hősök.adomany-1

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.