December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Tényleg minden morális gátat le kell rombolni ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP újra választást nyerjen?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem fogok nagy szavakat használni, nem rökönyödöm meg, és nem borítja el az agyamat a szar. Bármennyire is nehéz, megpróbálom higgadtan és összeszedetten tudomásul venni és feldolgozni azt, amit a magyar kormány második embere – a kormány hivatalos álláspontjaként – eltörpülő jelentéktelenségnek nevez a Weinstein-ügy nyomán kirobbant Marton-ügy viszonylatában. Csapjuk ide nyugodtan Verebes István és Stohl András korszakos megszólalását is, mert így lesz kerek ez a kép. Azt hittem, ebben a kérdéskörben ők jelentik a mélypontot. Csalódnom kellett.

Ha elvetemült perverz lennék, akkor persze már leírtam volna régen, hogy a Marton-ügyből hiányolom a Soros-migráns-muszlim szálat. Ennyire nem vagyok perverz, viszont ténykérdés, hogy sosem volt kívánságom teljesült. A keresztény kormány oszlopos tagja, a kóbor kutyák védőszentje, ártatlan élőlények hidegvérű gyilkosa, a nemzetegyesítés álszent motorja (sokadszorra) kórtörténeti diagnózist állított fel arról, hogy 2017-ben kik vezetik Magyarországot.

A vak komondorok által körbehugyozott büszke, szuverén nemzetállamban, amely a demokratikusan megválasztott kormány óbégató kappanhangján keresztül az értékválságban fetrengő Európa keresztény végvárának hazudja magát a nap 24 órájában, a keresztény típusú szexuális zaklatás hivatalosan is eltörpül az idegen kultúrájú/vallású, más bőrszínű emberek által elkövetett hasonló cselekedetek sorában. A keresztény, magyar nemzetiségű, fehérbőrű emberek által elkövetett szexuális zaklatások Semjén Zsolt olvasatában

el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt.

Bár nem ez a történet legfontosabb tanulsága, de örömmel konstatálom, hogy zavar keletkezett a napi riogatás mátrixában. Ezek szerint már nem érvényes ama igen jól hangzó, oly sokszor hallott felemelő szólam, miszerint ameddig ezt az országot egy Orbán nevű Viktor vezeti, mi fogjuk eldönteni, kikkel akarunk együtt élni. Semjén Zsoltnak remélem kinéz egy atyai saller ezért a szervilis túlmozgás – vagyis a főnök iránti hűség folyamatos bizonygatásának kényszere – okozta önkéntelen elszólásért.

Tehát miközben azért kellett Sorost elsőszámú nemzet ellenségének megtenni és az arcképével, meg a nyakába varrt kamutervvel most is széthaknizni az országot, mert nem jönnek a barbár hordák a Fidesz választási kampányát megtámasztani hivatott tempóban, most kiderül, hogy mégis mindmeghalunk, mert az Orbán-kormány verbális szabadságharca és túlárazott, szétlopott kerítése mégsem fogja megakadályozni, hogy iszlám tömegek zúduljanak Mária országára. Elkanyarodtam kicsit a lényegtől, de világos.

Ameddig Semjén Zsolt kebelcimborája, a méltán elismert Bayer Zsolt, vagy valamelyik nagytudású szopó, nyaló, gombot varró segédmunkatárs elmagyarázza, hogy miként értette félre a gaz balliberális sötét oldal a piócapárt elnökének valójában nemes és majdani történelemkönyvek piros betűvel szedett lapjaira kívánkozó szavait, lefordítom kereszténydemokratáról emberi nyelvre, mit állít a szóban forgó szellemi árvízkárosult.

Az van, hogy minden, a hatalmával visszaélő, nőket szexuálisan/bármilyen módon molesztáló, bántalmazó, megalázó gazember erkölcsileg felmenthető, cselekedete másodlagossá, jelentéktelenné tehető pusztán azáltal, hogy mások majd valamikor ugyanitt, ugyanezt, ugyanezekkel a nőkkel el fogják követni. Tömegesen, nyilván.

Azt nem hiszem, hogy ezen túlmenően külön magyarázatra szorul, miért veszélyesek, mérgezőek és halálosak egy társadalomra nézve, ha az illető társadalom csúcsára katapultált hivatalos személyek relativizálják a deviancia bármely formáját. Hogy járulékos haszonként, ócska hatalomtechnikai okokból, a társadalom állítólagos megvédésére hivatkozva aláznak porig zaklatás áldozatává vált nőket/férfiakat, külön gyönyörű.

Más szavakkal: az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának elodázásával a nők elleni erőszakot nem létező társadalmi problémának tekintő, nőügyekkel egyébként sem foglalkozó kalandorok kormányának egyik legkártékonyabb figurája kvázi azt állítja, hogy becsületes keresztény ember nem bízhatja a véletlenre idegenekre azt a gyalázatot, amit némelyik becsületes keresztény hazánkfia is meg tud cselekedni. Már csak azt kellett volna hozzátenni, hogy a Marton László és társai által emberi, női mivoltukban megalázottak legyenek hálásak azért, hogy ilyen kifinomult emberek követték el velük azt, amit aljább népek is elkövethettek volna. És pláne el fognak követni, ha ők, potenciálisan veszélyeztetett nők nem töltenek ki hazug kérdőíveket és nem szavaznak jövőre is arra, akire kell.

Vajon tényleg egyetlenegy ember nincs ebben a Fidesz-KDNP nevű bandában, aki ilyenkor azt mondja, hogy ez már tényleg sok? Mert ez a rengeteg ordas gondolat ordassá teszi, lezülleszti, dehumanizálja a magyar társadalmat. Mert egy kormánynak nem az a dolga, hogy a legsötétebb ösztönöket keltse életre az emberekben. Mert egy magát kereszténynek nevező miniszterelnök-helyettes szájából nem bocsánatos bűn elmaszatolni olyan megbocsáthatatlan cselekedeteket, amelyeket kötelező volna határozottan elutasítani, amelyekre normális embernek csak az elhatárolódás és elítélés lehet az egyetlen elfogadható válasza. Mert nem normális, ha pozícióban lévő emberek a nemiszervüket kínálják fel olyan kiszolgáltatott nőtársaiknak, akik egyáltalán nem kíváncsiak arra a nemiszervre.

Akkor majd ha holnapután a Semjén Zsolt ordas bagatellizálásán felbátorodott, erkölcsileg felmentett keresztény honfiú nekiáll nőkre vadászni, ha a szomszéd fizikai erőszakkal rendezi a telekvitát, mindenre az lesz a válasz, hogy ez eltörpül ahhoz képest, ami majd egyszer itt lesz? Ha nekiállunk agyonverni egymást, akkor is kifizethető lesz a társadalom azzal, hogy ez semmiség a muszlim tömegek által majd valamikor elkövetendő bűncselekményeihez képest? Lehet ilyen ciánba mártott előítéletekkel – minden muszlim zaklató, erőszaktevő, ha mi tesszük, szóra sem érdemes – még jobban földbe döngölni ez egyébként is gyűlöletre idomított magyarokat?

A normalitást, a szellemi és lelki egészség által megkövetelt minden morális gátat le kell rombolni ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP újra választást nyerjen? Muszáj? És utána mi lesz?

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.