Február 18,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Hátha addigra történik valami

Hideg van, mindössze 4 fok. Elővesszük a meleg kabátot, bekapcsoljuk a fűtést. A bokrok menedékében, lépcsőházakban, lakatlan romok rejtekén élők nem vesznek elő semmit, hiszen egész évben magukkal hurcolták az ócska télikabátot, a kinyúlt pulóvert, a más ember méretére készült meleg nadrágot. Most nem hurcolják a batyuban, hanem felveszik. Több réteg kartonpapír kell és több olcsó bor a túléléshez. Talán megérik a következő telet. Talán nem.

A középréteg, a polgári Magyarország boldog és boldogtalan kisemberei tömítik az ablak réseit, még egy réteg pulóvert-nadrágot vesznek fel este, amikor hazaérnek a munkából. Néha bekapcsolják a gázsütőt – amúgy is kell főzni és olcsóbb, mint a távfűtés, vagy a tűzifa – és a takaró alatt vacogva szívják az oxigén nélküli levegőt. A középréteg megtanítja a gyerekét arra, hogy lekapcsolja maga után a villanyt, hogy a hajmosáshoz használt vízzel öblítse le a vécét, takaróval a dereka körül írja a házifeladatot. A középréteg összeszorított fogakkal szívja be a frissen felvágott téliszalámi illatát, miközben 15 deka parizert kér az olcsóbbikból. Vékonyra szeletelve.

A középréteg úgy dönt, hogy jó lesz még az a cipő, kibír egy újabb telet és dacos elszántsággal kicseréli a gyerek ágyát. Hiszen már kinőtte. A gázszámla meg várhat fizetésig, most a villanyt kell befizetni, mert azzal van megcsúszva.

A középréteg elbőgi magát, amikor az ablaknak koccanó seprűnyél megrepeszti az üveget, majd szigetelőszalaggal betapasztja a repedést. Hátha úgy nem jön be annyi hideg. A konyhában kicsavarja a hűtőszekrény alá gyömöszölt felmosórongyot és magában fohászkodik, hogy bírjon még ki a szerkezet egy évet. Vagy kettőt. Hátha addigra történik valami. Valami jó.

A középréteg a radiátor alá tolja a vízköves műanyagtálat, mert csöpög a szelep. Ilyenkor mindig, amikor egy kicsit muszáj fűteni. A gyerek miatt.

A középréteg elhozza a szüleitől a recepteket – majd én kiváltom, ne törődj vele, anya – és átgondolja, hogy mi van otthon a konyhaszekrényben, amiből vacsorát tud majd főzni a héten. Talán egy kis krumplit tud még venni, de tojásra már nem futja. A húst nem szereti. Már nem.

A középréteg gyűlöli a telet. Az őszt is gyűlöli. A hideget, a sötétet, a nyirkos utcákat is gyűlöli. A savanykás doh szagot, a konyhaablak üvegén lecsorgó vastag párát, a vékonyra szeletelt olcsó parizert, a leárazott joghurtot, a tömött buszon terjengő bűzt, a cipőjébe beszivárgó nedves hideget, a gyereke tekintetét a primőr eper láttán, az apja kezén az egyre áttetszőbb bőrt, az anyja szemében a rémületet, a kórházi folyosó húgyszagát, a számlával tömött borítékot, a saját hangját, amikor rámorran a párjára egy égve felejtett lámpa miatt.

A középréteg erre rendezkedett be. Arra, hogy nem tudja lecserélni a tönkrement hűtőt, hogy fogalma sincs, mi lesz holnap, ha ő megbetegszik, hogy legfeljebb egy ócska fazekat tud tolni a beázó plafonból csorgó víz alá és hogy csak a ma létezik, talán még a holnap is, de a jövő hónap nem. Az sohasem.

A középréteg azt hiszi, ez így normális, ez így rendben van és soha nem lehet más, soha nem lehet jobb. Azt hiszi, ezen nem lehet változtatni. Pedig de. Lehet.adomany-1

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.