Vendég: Gyuri bácsi! Kellene egy kis hajcihő

Orbán Viktor fogadja a Parlamentben Soros Györgyöt 2010 októberében
(Fotó: Pelsőczy Csaba / Miniszterelnökség) Orbán Viktor fogadja a Parlamentben Soros Györgyöt 2010 októberében (Fotó: Pelsőczy Csaba / Miniszterelnökség)

A lefordítatlan papírzacskó, avagy a Soros-terv

Keresem a magyarázatot arra, hogyan tudott ez a vidám, széles mosolyú kapcsolat így megromlani. A Soros-mosoly ugyanaz, mint most. Most is ez néz le ránk az óriásplakátokról. Igaz, akkor még jóbarátként mosolygott ránk, ma meg már a megtestesült Sátán. A gerincproblémákkal küzdőt már akkor is előre húzta a nagy hasa. Nézem a borítóképet és nem értem. Hacsak…

Úgy látszik még mindig nagyon sok munkája van az illetékeseknek, mert újabb lefordítatlan anyag került elő. Biztos emlékeznek, hogy a kisteherben megfulladt emberek szállítóit már korábban lehallgatták, és megelőzhető lett volna a tömeges haláleset, ha a lehallgatott telefonbeszélgetéseket időben lefordítják. Valamikor persze eljutottak oda, hogy leírták, kinyomtatták, de valahogy ennek lefordítására sem jutott idő. Pedig sok munkával nem járt volna.

Mivel az anyag elég régi, selejtezésre került. Hiba csúszhatott a rendszerbe. Zúzda helyett a piacra került. Valaki papírzacskót csavart, ragasztott belőle és az egyik piaci árushoz jutott el. Mint régen.

Az eladó az egyikbe fejes salátát, a másikba paradicsomot csomagolt. Kissé megviselten érkeztek haza, de néhány szó megragadta a tekintetem, ezért kiterítve megszárítottam őket. Nagy valószínűséggel a hangfelvételt angolban járatlan személy írhatta le. Az eredmény:

– Háj, díránkledzsordzs! (Hi, dear uncle George)

– Ájm Viktor OrbanfromBjudapest. (I’m Viktor Orban from Budapest.)

– Háj Viktor. (Hi Viktor.) Beszéljünk magyarul, nekem még megy.

– Okéj, máj inglisizbed, döskolarsip in Oxford vastú sort. (OK, my English is bad, the scholarship in Oxford was too short). Gyorsan haza kellett jönni rendszerváltani.

– Abban az időben ennyire tellett.

– Jó, jó köszönöm ezt is, mert sokat tanultam.

– Ok, most miért hívtál, mi a baj?

– Baj nincs, csak a tanácsodat kérem. Ja és mellette egy aprócska szívességet.

– Mi lenne az?

– Nagy terveim vannak.

– Éspedig?

– Azt gondolom, hogy elég jól felkészültünk rá.

– Mondd már, mi lenne az?

– Akciókat tervezünk különböző ügyekben.

– Az tök jó. De mi a baj?

– Hát az, hogy nincs megfelelő arcunk, akivel ezt az egészet megcsinálhatnánk.

– És?

– Itt jött a gondolat. Te már sokat segítettél nekünk ezzel az ösztöndíjjal is, különböző támogatásokkal is és remélem most is segítesz. Segítettél személy szerint nekem és a pártomnak is, amiért nem tudok elég hálás lenni.

– Miről lenne szó?

– Egy később megvalósítandó akcióhoz kellene a neved és a barátságos mosolyod.

– Hogyhogy? Ahol és amiben tudok segítek, de a nevem nem adom olyan egyszerűen.

– Tudjuk, tudom, ezt megbeszéltem Misivel és Árpival meg Tónival is, de arra is van elképzelésünk. Itt van ez a magánnyugdíjpénztár. Van benne kb. 3200 milliárd forint.

– Vagyis?

– 17-18 milliárd dollár.

– Hejjj! Szép summa.

– Tudjuk, ez nem éri el az angol font bedőlésén szerzett milliárdokat, de kis ország, kis foci, akarom mondani, kis pénz.

– Jól van és megértem. Szóval mi a terv?

– Gyuri bácsi! Kellene egy kis hajcihő.

– Vagyis?

– Már nagyjából felépítettük a dolgokat. Gabikát, aki majd szenátorasszony lesz, elküldtük próbaútra a Tescoba, hogy lopjon egy kiflit. Tudod, nagyon kevés a parlamenti meg a szóvivői fizetés.

– Tényleg?

– Na jó nem, de most nem is erről beszéljünk.

– Rendben, de mi kell tőlem?

Azt tervezzük, hogy keltünk egy kis félelmet, mi pedig megvédjük az országot. Tessék már néhányszor felszólalni Brüsszelben, hogy kellene ide Európába néhány százezer vagy akár egy millió meneeeeküüüüüüüült – vagy majd migránsoknak nevezzük inkább őket – évente. Majd jól megriogatjuk hazánk fiait, de legfőképp lányait velük, hisz ki emlékszik már a kunokra, a rácokra vagy akár a németekre, akiket eleink behívtak a végvárakra vagy a sivár Alföldünkre? Persze ők jól beilleszkedtek. De ez most nem ide tartozik. Meg tudjuk, hogy Gyuri bácsi mindig milyen vidám. Ezért kellene a mosolya. Egy olyan jó mosolygós kép. Aztán majd mi rittyentünk rá valami frappáns szöveget, konzultációt.

– Na mégis, hogy képzeled ezt ennyiért???

– Ööööööö, hááááááááááát… kevés a 17-18 ezer milla? Majd szólok Gyurkának és Misinek, hogy keressenek még valamit. Jut eszembe, itt van még sok milliárd a megtakarításokban. Ezek a mocskos spekulánsok brókereknél tartják a pénzüket.

– Na-na Viktor!

– Jó, hát nem úgy gondoltam. Gyuri bácsi, te kivétel vagy. De hogy jönnek ezek ahhoz a pár százezer vagy pár millió, tízmillió (honnan van ezeknek ennyi pénzük?) forintjukkal, hogy a nagyok játékát játszák?

– De ha jól tudom, akkor sokan bíznak bennetek és állampapírban tartják a pénzüket.

– Na és? Az legyen az ő bajuk. Ha bebukják, akkor legalább nem kell visszafizetni nekik. Tiszta nyereség. Azért dolgozik Gyuri bácsi is. Vagy nem?

– De, igen. És ezt mégis, hogy képzeled?

– Tudom, ez emberáldozat nélkül nem megy. Az élet kegyetlen. Itt van nekünk a Törő barátunk.

– Törő? Hisz ő egy klasszis focista volt.

– Jó, de én most nem rá gondoltam. Nem a Törőcsikre, hanem az Istvánra, a Töröcskei Istvánra. Alapíttatunk vele egy új bankot. Majd beszállunk a bankba, hogy még nagyobb legyen a bizalom. Ígér fűt-fát, magas kamatot, ahogy a mi Csabikánk is.

– Milyen Csabi? Nem ismerem ki magam abban a kis provinciában, pedig nem vagytok sokan.

– Mindegy is, bonyolult, de a Tarsolyról beszélek. De a koncepció a magas kamatokban rejlik… és dől a lé. A parasztja majd megszédül és hozza a pénzt. Adunk nekik 10-15 évet, halmozzák a pénzt és akkor ezeket mi bedöntjük. Igaz, kell még vállalnunk egy kis áldozatot, mert, hát Brüsszel, meg a befektetésvédelem… De nem gáz, csak kisebb lesz a nyereség. A haszon minden áldozatot megér. Ha meg nem elég, akkor keresünk másokat is. Jó pénz van, sőt még mennyi lesz akkor a Buda-Cashben is, a Hungáriában is. De mindig azzal vádolnak, hogy nőknek nem adunk szerepet. Hát legyen. Bevonjuk Marcsikát is. Misi mondta, ő már csak tudja, hisz onnan jött, hogy elég jól működik azon a vidéken. Sértett perszóna, de munkába állítható. Akár APEH elnök is lehetne a Lajos után. De ellenezem, mert idegen hangzású cégnevet választott. Kunmediátor…. Borzalom. Már Ibike is érezte, hogy egy Kunost nem szabad kimenteni a börtönből. Árpi bácsi – az Isten nyugosztalja -, hiába írta alá a dokumentumokat. A mi kis Dávidunk megakadályozta a liberális szemétséget.

– Fiam, fiam! Fogd vissza magad ezzel a liberális dologgal. Valaha te is az voltál. Nem tudom, hogy mi történt veled. Talán apád pofonjainak utóhatása vagy Antall kórházi meglátogatása sokkolt ennyire. Mindenesetre azt látom, hogy rossz útra tértél. De mert szeretlek, mint apa a hülye gyermekét, megteszem, amit kérsz. Persze azok a fillérek is jól jönnek.

– Gyuri bácsi! Majd kidolgozunk még pár propagandaanyagot. Uszítunk, gyűlöletet keltünk, lesz belőle és hozzá pénz. Gyere el hozzám a kicsinyke házamba, a Parlamentbe, megmutatom minden szegletét és akkor megbeszéljük a részleteket.

– Annyira be vagyok táblázva, hogy csak októberben érek rá.

– Nem baj. Várunk. Kell a felhajtás.

Lejegyezve: Budapest, 2010. május 28.

Czakó Péter

adomany-1