Az élet nem ilyen, nem erről szól

Fotó: tnamb Fotó: tnamb

A nőnek megvan a dolga és funkciója, ahogy a férfinak is megvannak a jogai. A férfi megkeféli a nőt, a nő ezt olykor élvezi, olykor elviseli, de mindenképpen ellátja a funkcióját. Mert van alárendelt és fölérendelt viszony, ez az élet rendje.

Az elmúlt hetekben kirobbant és egyre nagyobb hullámokat vető zaklatási ügyek kapcsán elhangzott – az én értelmezésemben – legsúlyosabb kijelentést Stohl András színész adta elő a Class FM Morning Show című műsorában.

Azt hiszitek, hogy mondjuk egy Tescóban, vagy bármelyik hivatalban, vagy egy csapatépítő tréningen a főnök nem dugja halálra a beosztottjait?

Nem óhajtok, nem is fogok Stohl Andrásról beszélni. Nem ő az érdekes számomra, hanem ez a fenti mondat, az ehhez kapcsolódó gondolkodás. Tudom, hogy megint megkapom a hülye feminista címkét, de eddig is túléltem, most is túl fogom élni. Nézzük ezt a hihetetlenül fontos és számtalan rétegből összeálló mondatot.

Én azt gondolom, hogy meglehetősen örömtelen élete lehet annak, aki így gondolkodik. Aki a nőt egy halálra dugható tárgyként, a férfit ösztönlényként értelmezi. Az emberek nem ilyenek, a nők nem ilyenek, a férfiak nem ilyenek. Az élet nem ilyen, nem erről szól.

El szeretnék mondani valami nagyon fontosat, amit megtapasztaltam életem és munkám során és most nagyon ide kívánkozik. Sok falusi – a szó valódi, jó értelmében vett – paraszt embert ismerek. Nem arról van szó, hogy láttam már olyat és egy nyaralás kapcsán jópofiztam velük egy sort. Falun nőttem fel, majd olyan volt a munkám, hogy a falvakat jártam, parasztokkal – mai, szebb szóval: termelőkkel –  dolgoztam.

Nőként soha nem tapasztaltam olyasmit, ami az önmagát értelmiséginek tartó réteg bizonyos köreiben természetesnek tűnik. Falun, a valóban keményen dolgozó kisemberek között nincsenek halálra kefélt nők, mint Stohl világában és nincsenek szexuális tárgyként kezelt, maszturbálási segédeszköznek használt aktfotók, mint G. Fodor Gábor világában.

Feleségek vannak, testvérek, húgok, édesanyák, nagymamák. Normalitás van. Kölcsönös – ha nem is megfogalmazott, vagy tudatos – tisztelet van. Apa cipeli a gázpalackot, mert ő erősebb, ő cseréli ki a villanykapcsolót, mert ebben ügyesebb, de anya főz jobban, mert van hozzá érzéke és anya tudja, mit mivel lehet együtt mosni. És ebben nincs sem feminizmus, sem hímsovinizmus. Egyszerűen így működik, legalábbis nagy vonalakban. Mert – ha úgy alakul – mindig kiderül, hogy anya is elbírja azt a gázpalackot, de akár a traktort is elvezeti, ha kell és apa is képes ehető ételt főzni, talán még a mosógéppel is megbirkózik.

Miközben látszólag alá-fölé rendelt viszony van, valójában nincs. Egymás mellett, együtt, egymást kiegészítve élő emberek vannak. Kölcsönös tisztelet van. Harmónia van. Kivételek persze vannak, mint mindig.

Az iskolázott városi értelmiség bizonyos köreiben – szerencsére nagyon elenyésző, de ugyanakkor nagyon irritáló is ez a kör – ilyesmiről szó sincs. Ebben az eltorzult világban kurvák vannak és faroklengető hímek, megkefélhető préda van és lúdtalpas széptevéssel nyomuló vadász. Halálra dugható alkalmazott van és a nő testén kéjesen hörgő főnök. Szomorú dolog ez. Ilyenkor elgondolkodom, hogy aki képes így gondolni egy emberre – akár férfiról, akár nőről van szó, hiszen mindkét nem egyaránt lealjasíttatik – hogyan gondolkodik a szüleiről? Hogy önmagát mennyire becsüli, azt meg sem kérdem, mert már megkaptam a választ.adomany-1