Március 19,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Olvasói levél: S ha az áldozat a hibás, akkor ez az elkurvult társadalom csak azt kapja, amit kiérdemelt?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,141,887 forint, még hiányzik 1,858,113 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Zaklatott vagyok. Ez az egész nekem nem Marton Lászlóról szól. Még csak nem is Sárosdi Lilláról, és a lassan előbújó többiekről. Nem is arról, hogy igaz-e vagy sem. Tehát nem is hitről és hitetlenségről (hiteltelenségről?), hanem az erőszak létjogosultságának össznépi hitelesítéséről.

Ez az egész nekem egy országról szól, melynek nyelvét nagyon is jól értem, lakóit viszont már régen nem. Ez az egész nekem a bunkó kommentelőkről, a megengedhetetlen hangnemről, a fanyalgásról, a csípőből tüzelő és nem átgondolt hitetlenségről szól. A mocskolódásokról, mocskos gúnyolódásokról, sokszor nők tollából/szájából, vállalhatatlan hangnemben elhangzó – „a nőkről úgy általában”, vagy épp ellenkezőleg, „a férfiakról úgy általában” típusú – kinyilatkoztatásokról.

Megemlítheteném még, hogy nem csupán a férfiak lehetnek elkövetők, ahogy azt is, hogy az elkövetők maguk is lehetnek áldozatok. De ez az egész nekem nem az áldozatokról szól, s nem is pusztán egy megengedhetetlen aktusról, annak kísérletéről, nem a megaláztatásról, hanem a megalázás létjogosultságának jelenségéről.

Arról, hogy némi külső segédlettel hogyan bújik elő a legrosszabb egy ország lakóiból, hogy hogyan bátorodik fel és szabadul el minden lekicsinylő és aljas indulat, hogy hogyan lesz életszerűbb a komondor hazug története, mint egy 15 évvel ezelőtti NATO-konferencia részvevőjéé pusztán attól, hogy ennyi idővel később – bár az áldozat már nem túl szép, és nem is kívánatos – végre erőt véve magán könnyít a lelkén, és elmesél egy igaz történetet: másokért kiállva és másoknak okulásul.

Röviden ez az egész nekem a hatalomról, a hatalommal való visszaélés össztársadalmi legitimálásáról szól. Meg arról, hogy míg nem saját bőrre megy, addig nem veszünk róla tudomást. Hogy nem csak szemet húnyunk afölött, hogy ilyen van, de hibáztatjuk, sőt gyakran ki is gúnyoljuk az áldozatot, ha ez nekünk kényelmesebb. Ahelyett, hogy belegondolnánk abba: ilyen van, s holnap akár velünk is megtörténhet.

Kétségbeejtő, de inkább nem veszünk tudomást a társadalmi elutasítás szükségességéről, arról hogy az elkövetők köztünk élnek, s nem riktán kulturált és/vagy sikeres emberek látszatát keltik, mert a siker már maga hatalom. És mi mindenek előtt a hatalmat tiszteljük, nem az embert.

Ez az egész nekem a magyar társadalom egészéről szól, mely kollektíven bűnbakot keres és talál, ha kell. Egy társadalomról, mely kollektíven felmenti önmagát, mely nem vállal felelősséget, inkább hibáztat, mert úgy egyszerűbb. És ez az élet bármely színterére leképezhető. A hibáztatás mint társadalmi reflex univerzális és bármikor bevethető. Hol a rothadó Nyugatot, hol a pártokat, hol a rendszerváltást, hol a brüsszeli bürokratákat, Soros Györgyöt, a genderizmust, a nyitott társadalmakat, a feministákat, a szocialistákat, a liberálisokat, a nácikat, a cigányokat a zsidókat, a papokat, a pápát, a civileket, a vallásokat, az ateizmust, a nőket, a (színész)nőcskéket, a férfiakat hibáztatjuk. Úgy általában.

A társadalom mindig a rajta kívül álló okokat, csoportokat vagy egyéneket veszi célba, ahelyett, hogy saját magát venné nagyító alá, és azokat hibáztatja, szaggatja miszlikbe, akik áldozatok, de többnyire soha semmiért nem hibáztatja önmagát, mert ez így kényelmesebb. Minden egyszerűbb, mint beismerni, hogy egy társadalom rohad.

Biztosan beteg vagyok. Beteg vagyok én is, hogy párhuzamot látok a magyar társadalomra jellemző áldozathibáztatók és a rasszizmus között. Hogy nekünk mindig az áldozat a hibás. A nők, akik miért voltak ott, miért voltak úgy felöltözve, és úgy általában miért provokálnak puszta létükkel is. De legyenek bárkik is, akik nem közülünk, vagy a hatalmasak közül valók, ha gyengébbek, elesettebbek, hibásak már  azért is, amiért olyanok amilyenek, s azért is, ahova jutottak, sőt még abban is, hogy miért vannak itt velünk. És egyáltalán, ezek miért akarnak részt venni életünkben és döntéseinkben is?

A cigányok, akik tanulatlanok, és nem tudnak végezni csak közmunkát, de ebből nem tudják sem eltartani, sem taníttatni népes családjukat, akik 700 év alatt nem tudtak beilleszkedni, mert hagyományosan kitaszítottuk őket.

A menekültek, akik minek jönnek ide, rajtunk élősködnének és ezzel párhuzamosan elvennék a munkánkat, nem is beszélve életünkről és lányaink ártatlanságáról. Nem adunk nekik esélyt, bármit is tesznek, ők nekünk nem jók. Ezek mind-mind a van, vagy nincs rajta sapka tipikus esetei.

Mert mi tudjuk a tutit már jó előre, mindig az áldozat a hibás, mindig ő a felelős, a dolgok pedig szükségszerűen meg is történnek, ha az ember kiprovokálja őket. Nos, azon gondolkodom, hogyan nézne ki ez a filozófia, ha leképeznénk a társadalom és a jelen hatalom viszonyára? Az össztársadalmi hárítás vajon nem puszta provokáció-e? S ha igen, akkor vajon ki a hibás? Az, akivel mindent meg lehet tenni, vagy az, aki ezt kihasználja? S ha az áldozat a hibás, akkor ez az elkurvult társadalom csak azt kapja, amit kiérdemelt? Mert félreértés ne essék, minden „kurvával” eltöltött időhöz kell egy olyan, aki ezzel is beéri. És meddig van még lejjebb? Egy nyíltan áldozathibáztató társadalom mikor vállalja fel és mondja ki nyíltan, hogy nincs tovább, hogy végre leért az aljára, és nem csak pitiáner egyéni ügyekben áldozathibáztató, de ezt már réges-rég leképezte a társadalmi csoportokra, és antiszemita és rasszista is?

S vajon mikor értik meg a demokraták, hogy a Marton László-ügy valójában a szélsőjobb 2018-as győzelmének előszele?

Balaskó Tímea

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!