Viktor komám, mi a jó büdös franc folyik tinálatok?

Kép: Bluesnap Kép: Bluesnap

Drága barátom, Viktor!

Biztos nagyon elfoglalt vagy, de én meg pont most érek rá, mert esik kint az eső és beszorultam a házba. Úgyhogy most írok. Képzeld, a Sanci (tudod, akivel egy csapatban fociztunk, csak aztán kilépett, mert mindig felrúgtad, ha nem neked passzolta a labdát) fogta a családját és elköltözött a faluból. Azt mondta, elege van a beltenyészetből meg a szektásodásból. Neki napfény kell és levegő – mintha bizony itt nem lenne elég mindkettőből – és szabadság. Ezért ő megy. Összecuccolta az asszonyt, a két gyereket, meg az anyósát és elpöfögött az öreg mikrobuszával, amit még a téeszből mentett ki annak idején.

Nem nagyon értettük ugyan, hogy mi kínja van, de ha menni akar, hadd menjen. Segítettünk neki összecsomagolni, meg begyömöszölni a dunyhákat az anyóspajtás nyakába – már csak ott volt szabad hely – betoltuk a kisbuszt, mert sehogy nem akart indulni és integettünk nekik. Aztán mentünk dolgunkra, mert a világ nem áll meg attól, ha a Sanciék elvágyódtak innen, a tököt meg a káposztát be kell hordani, a birsalma is beérett, szóval volt dolgunk elég.

Na, még meg sem szikkadt a birsalmasajt – diót is szórt bele az asszony, mert úgy szeretjük -, hát mit látunk? Jön ám visszafelé a Sanci busza, de olyan furán, cikk-cakkban, mint amikor Lacibá vasárnap este úgy dönt, hogy első a család, ha már egyszer kidobták a kocsmából. Olyan lassan jött, hogy az egész falunak volt érkezése kicsődülni, úgyhogy sorfalat álltunk és úgy fogadtuk a visszatelepülőket.

Merthogy azt mondta a Sanci, hogy ők most visszajöttek és a lábukat nem teszik ki a faluból többet. Amúgy azért volt olyan fura a busz járása, mert tolta az egész család, csak a négy éves gyerek nem, mert az tekergette a kormányt. Még az anyós is tolta, sőt, az volt a legfürgébb, pedig mást se hallottunk tőle eddig, mint hogy itt fáj, meg ott hasgat és nem élet ez így, neki már csak a kapa főd lesz a gyógyír. Most meg úgy megtáltosodott az öregasszony, hogy az valami csuda. Szerintem egymaga eltolta volna a csotrogányt akkor is, ha benne ül az egész család.

Amikor kipakoltak, csak megkérdeztük, mi érte őket. Már nem kell a napfény, meg levegő, meg szabadság? Erre elkezdtek mesélni, csak úgy dőlt belőlük a panasz. Úgy kezdődött, hogy a Sanci egy gyárba ment dolgozni, már előre leszervezte. Csak aztán kiderült, hogy amit ott keres, az a lakbérre sem elég, pedig csak egy dohos odút béreltek ötüknek. A felesége, a Málika tanárnő, ő talált is állást gyorsan. Csak hát nyolcvan kilométerrel arrébb, mint ahol a Sanci. Gondolták, hogy majdcsak megoldják valahogy, de aztán nem kellett, mert az első tanári értekezleten megkérdezte az iskolaigazgató a Málit, hogy mit gondol a keresztény erkölcsökről, a Máli meg azt találta mondani, hogy azon ő még nem gondolkodott, viszont kurvára hideg van az osztályban, mert nincs fűtés, de legalább huzatos az ablak, a menzán meg olyan kaját adnak, hogy azt ő a disznónak sem adná, erre meg is kapta a felmondást, merthogy rendszerellenség, vagy micsoda. Aztán más iskolába se vették fel. De sehová ám, pedig jelentkezett hirdetésekre, ahol magyar-bármilyen szakos tanerőt kerestek. Hiába mondta, hogy ő pont bármilyen-szakos, sehol se kellett. Híre ment a forradalmi nézeteinek.

Szóval ott nyomorogtak öten a dohos albérletben, amikor az öregasszonyt elővette a rosszbaj. Reggel elment a piacra egy kis krumpliért és úgy beleállt a lábába a csúz, hogy le kellett ülnie. Mivel pont valami lépcső mellett jött rá, hát oda ült. Szólt ő szegénykém az embereknek, hogy segítsék már haza, nem lakik messze, de rá se bagózott senki. Hideg is lett, sötét is, ez meg ott bőgött, mikor jöttek a rendőrök. Az öregasszony felcsillant, hogy majd most segítenek rajta, de azok csak ráförmedtek, hogy ne kolduljon. Mikor aztán földhöz vágta magát kínjában, meg dühében, akkor kihívták a mentőt.

A mentő jött is, bevitte a kórházba. Az öreglány gondolta, hogy most majd valaki segít a baján, mert nagy fájdalmai voltak, de egész éjjel ücsöröghetett a huzatos folyosón, mire betolták az orvoshoz. Addigra meg már csak nyöszörögni tudott kínjában, meg hát el is fáradt, nem is evett második napja. Kapott azért valami gyógyszert és csak másnap ébredt fel. Mégpedig arra, hogy valami csövet toltak a csúnyájába, bepelenkázták, de felül meg tök csurdé, még egy lepedőt se dobtak rá. Ott hevert világ szégyenére félmeztelenül.

Agyafúrt fehérnép az, mert hiába hozta a nővér a gyógyszert, nem vette be. Amikor elmúlt a szédülése, meg a kettős látása, csórt egy ócska pulóvert valahonnan és kiszökött. Nagy keservesen hazatalált, volt is nagy öröm, mert azért szereti a Sanci is az öreglányt, hiába, hogy sokat évődnek. Nem sokat töprengtek, összekapkodták a kis holmijukat és hazafelé vették az irányt. Csak hát nem indult a kisbusz, úgyhogy tolták hazáig. Most itt istenkednek, hogy többé a lábukat nem teszik ki a faluból akkor se, ha seprűvel akarjuk kiverni őket.

Mi persze nem akarjuk kiverni, elférünk mi egymástól. De azért nem értek valamit, Viktor komám. Mi a jó büdös franc folyik ott, tinálatok?

Várom válaszod. Addig is megfenem a kapát, mert soha nem lehet tudni, mikor fog kelleni.adomany-1