Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Vendégírás: Vedd ki a kezed a zsebedből! Meg az én zsebemből is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát megérkezett hozzám is a Nemzeti Inzultáció. Bevittem magammal a klozettra, hátha jó lesz valamire, de túl kemény a papír… bánatomban elolvastam, hogy legalább ihletet adjon. Adott. Úgyhogy közkinccsé is teszem – dőlt betűvel az Inzultáció remek pontjai és dezinformációs kampánya alá – kérdésenként.

1.

Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is.

Soros hosszú évek óta azon dolgozik, hogy megváltoztassa Európát és az európai társadalmakat. Célját más civilizációs hátterű embertömegek betelepítésével akarja elérni. Terve bemutatásakor így fogalmazott: „az előre látható jövőben az Európai Uniónak be kell fogadnia legalább egymillió menedékkérőt évente”. (Project Syndicate, 2015. 09. 26.) Hasonló álláspontot képvisel az Európai Parlament is. A testület támogatta az áttelepítési programokat, valamint a bevándorlási útvonalak létrehozását. (2015/2342. (INI))

Tisztelt polgártárs! Ön tudja, hogy Brüsszel egy város? Ha nem, segítek: Brüsszel, képzelje, egy város… szóval nehéz lesz bármire rávenni. Magyarország pedig aláírta a kvótát 1294 menekült befogadásáról. Nem Soros György írta alá Magyarország nevében az egyezményt, hanem Orbán Viktor. Amúgy látott ön már Magyarországon letelepedett „migránst”? Jól sejtem, hogy nem? Na, hát ezután is pont ugyanannyit fog… Mármint a való életben. Az óriásplakátokon bármi lehetséges, akár migránsbőrbe bújt Sorosgyörgy is.

A „más civilizációs hátterű embertömeg” fogalmán meg sírva röhögök. Mit nevezünk civilizációnak? Ne, kérem, a választól inkább kíméljük magunkat. Mert az a társadalmi berendezkedés, ahol simán hagyjuk magunkat nyomorult sorsú embertársaink ellen uszítani, nem civilizáció. Legfeljebb embertömeg. Vagy egyszerűen csak tömeg.

2.

Soros György brüsszeli vezetőkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.

A jól őrzött határok hatékony védelmet jelentenek az illegális bevándorlás ellen. Nem véletlen, hogy a Soros-tervnek fontos célja a határvédelmi kerítések lebontása. Így a határok megnyílnának az illegális bevándorlók előtt. A milliárdos úgy fogalmazott, hogy „a mi tervünknek a menekültek védelme a célja, és a nemzeti határok jelentik az akadályt”. (Bloomberg Business, 2015. 10. 30.) Egyes brüsszeli vezetők is keményen támadták a határzárat. A migrációügyi biztos idén júniusban kijelentette: nem jó megoldás, ha az uniós tagállamok kerítéseket húznak fel a külső határokon.

Csak egyetlen kis kérdés: tetszik tudni, hogy a kerítés nem csak kintről befelé, hanem bentről kifelé is kerítés?

3.

A Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie.

Soros György az alábbiakat írta a bevándorlók szétosztásáról: „ha ez nem lesz egy állandó és kötelező eleme a közös uniós menekültügyi rendszernek, akkor az össze fog omlani”. (Financial Times, 2015. 07. 26.) 2015-ben Brüsszelben döntés született arról, hogy első lépésként Magyarországnak 1294 bevándorlót kell befogadnia. 2016-ban az Európai Bizottság már arra tett javaslatot, hogy korlátlan számban lehessen szétosztani a bevándorlókat. (IP/16/1620.) Soros György javaslatával egybehangzó módon feláll az uniós Menekültügyi és Migrációs Ügynökség is, amely tovább gyengíti a nemzeti hatáskört a bevándorlás kérdésében. Ha a betelepítési kvóták életbe lépnek, a magyaroknak már nem lesz beleszólásuk abba, hogy kivel élnek együtt a jövőben.

„Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie?” 1294… aláírta a Viktátor… túl vagyunk rajta. Meg itt vannak a letelepedési kötvénnyel érkezettek is. Tudta?

Amúgy én határozottan szeretném, ha lenne beleszólásom, kivel élnek együtt a magyarok a jövőben. Úgyhogy megyek szavazni, remélve, hogy az Orbán-kormánnyal továbbra is együtt élhetek, csak egy kicsit más keretek közt: mondjuk úgy, hogy én jogállamban, ők meg rács mögött.

4.

A Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt.

Soros szerint jelentős összegeket kellene költeni a bevándorlókra. „Az EU-nak biztosítania kellene menedékkérőnként évi 15 ezer eurót az első két évben, hogy fedezze a szállást, az egészségügyi ellátást, az oktatási költségeket – és hogy a menekültek befogadását vonzóbbá tegye a tagállamoknak.” (Project Syndicate, 2015. 09. 26.) A milliárdos szerint ezt az összeget hitelből kellene előteremteni. Soros úgy gondolja, hogy a hitelek visszafizetéséhez adóemelésre van szükség: a milliárdos emelné az ÁFÁ-t, valamint a benzinfogyasztást és a turizmust terhelő adókat. Soros tavaly Brüsszelben azt is javasolta, hogy az EU a migrációs válság megoldása érdekében csökkentse a közép-európai országoknak járó mezőgazdasági és kohéziós támogatásokat.

Értő olvasás! Szigorított PISA teszt! De azonnal, könyörgöm! Itt konkrétan arról az összegről van szó, amit a befogadó állam KAP az EU-tól a menekültek ellátására. Megkapta Magyarország is. Remélem, tetszenek a stadionok, amiket füvesíteni sikerült belőle. A kisvasút is szépen pöfög, szóval nem volt hiába.

Egyébként Magyarországon a legmagasabb az ÁFA az egész világon. Hogy megértsük: a liter tej nem 200 forint, hanem 146 Ft plusz ÁFA. A csirkemell kilója nem 1000 forint, hanem 730 Ft plusz ÁFA. És igen, ÁFA mindenen fizetendő. A benzin pedig drágább, mint Nyugat-Európában, és elvileg akkor is adóköteles a szállás, ha a nénikénknél sátorozunk a kertben Balatonvilágoson. A mezőgazdasági támogatások meg annak járnak, akinek földje van. Nem véletlen, hogy a Fidesz-maffia már több mint a fél ország földjeit birtokolja, pontosabban bitorolja… Jó, nem? És egyetlen migráns sem kellett hozzá.

5.

Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért.

Soros György jelentős összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat. Ilyen például a Helsinki Bizottság, mely a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy „aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása”. Egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték. Az Amnesty még kártérítést is fizettetne a magyar állammal.

Oké, látja a vak is, itt a gonoszSorosgyörgy mellé sikerült odafűzni a csúnya Helsinki bizottságot és az Amnesty Internationalt… Két szervezetet, melyek, hogy is mondjam, nem támogatják a magyar kormány túlkapásait a saját polgáraival szemben sem.

Kedves csekély értelmű medvebocsok, senki nem akar külön törvényeket hozni, hogy holmi migránsok szabadon lopjanak és zavarogjanak. Lop és zavarog, rabol és uszít a kormány is eleget, nem tűrik a konkurenciát.

6.

A Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.

Soros György „A nyílt társadalom” című könyvében arról írt, hogy „a nemzetállamok tekintélyének hanyatlása üdvözlendő fejleménynek minősül”. Soros arról is nyíltan beszélt, nem szabad feladnunk meggyőződésünket, hogy a migráció jót tesz Európának. Felszólította a nem kormányzati szervezeteket (NGO-k) és a vállalatokat, hogy legyenek a bevándorlás szponzorai. Arról is beszélt, hogy a kontinensnek végre aktív lépéseket kell tennie a nyílt társadalmak kialakítása érdekében. Egyes európai országokban és multinacionális cégeknél már ma is önként eltávolítják az európai, keresztény szimbólumokat, hogy azok „ne sértsék a bevándorlók érzékenységét”.

„Megkúrhatod anyádat szájba”… hoppá. Elnézést, de csúnya volt ez! Nem is tudom, hogy… ja, de tudom. Bayer Zsolt lovagkeresztes magyar publicista, nyelvünk és kultúránk elkötelezett ápolója, immár a Nemzeti Könyvtár részeként is tisztelhetjük munkásságát. Édesanyját üdvözlöm.

„Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”- Na ez aztán tipikus Soros. Gyalázat! Azaz… hogy Szent István intelmei? Bocsika. Akkor nem szóltam.

7.

A Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.

A Soros-terv végrehajtásának legfőbb akadályai azok a kormányok, amelyek kiállnak a nemzeti függetlenség mellett, és fellépnek az illegális bevándorlás ellen. Soros György ma még azért nem tud évente egymillió bevándorlót Európába hozni, mert vannak olyan kormányok, amelyek tiltakoznak ez ellen. A magyar kormány eleget tesz a schengeni megállapodásnak, amikor megvédi a határokat és kerítést épít, így nehezítve a Soros-terv végrehajtását. Soros és több brüsszeli döntéshozó ezért támadja hazánkat. Az Európai Bizottság javaslata szerint azoknak a tagállamoknak, amelyek nem vesznek részt a betelepítési programban, minden bevándorló után 78 millió forintos büntetést kellene fizetniük. (2016/0133. (COD)) Ez akkora összeg, amelyért egy magyar munkavállaló évtizedekig dolgozik.

Igen, a magyar munkavállaló évtizedekig dolgozik 78 millió forintért… Számoljunk csak gyorsan! Vegyünk átlagbérnek nettó kétszázezer forintot, ami persze úgy átlag, hogy Mészáros Lőrinc és egymillió közmunkás átlaga, de sebaj… szóval így 390 hónap, azaz 32 és fél év…

És arra is gondoljunk, hogy ezt a büntipénzecskét nem más fizeti, mint az adófizető honpolgár. És nem másért, csak azért, mert egy egész ország képtelen 1294 szerencsétlen menekültről (nem illegális migránsról) gondoskodni, hála az intézményes uszításnak és az inkompetens kormánynak.

Viktorka, vedd ki a kezed a zsebedből. Meg az én zsebemből is. De ne aggódj, senki nem indít ellened politikai támadást. Sajnos.

Goitein Veronika

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.