Vagy akkor hazudtak, vagy most, de a legvalószínűbb, hogy 28 éve mást sem tesznek

MTI Fotó/Kovács Attila MTI Fotó/Kovács Attila

Az van, hogy a kormány és a hozzá közel álló ilyen-olyan intézményvezetők, szekértolók, pártkáderek és lojális rezsimszurkolók, fontos és kevésbé fontos nyúlványok és csatolmányok teljes erőből ráizgultak és fel is kapaszkodtak az október 23-i nemzeti ünnepre, és annak ellenére, hogy még csak 20-a van, ontják magukból az igét.

Értelmezik, újraértelmezik, átírják a múltat, konferenciázgatnak, mikrofonok előtt fröcsögik az egyetemes fideszes igazságokat és azonosítják magukat, meg a híveiket 1956 hőseivel. Miután Schmidt Mária nagyságos történészasszonynak köszönhetően velejéig meggyalázták a tavalyi emlékévet, mi mást tehetnének? Ha a múlt nem illeszkedik sehogyan sem a jelenlegi hatalmat hatalomban maradni segítő kurzushoz, most majd hozzáfércelik és átszabják a dicső múltat. Ahogy az alkotmányt összetákolták, -gányolták, ez is menni fog.

Mivel én nem kaptam meghívót ama jeles konferenciára, amelyen az 1956-os antikommunista küzdelmekről cseréltek eszmét a nemzet nagyjai (már ha Kovács Nemsikerült Zoltán, vagy Schmidt Terror Mária illethető ezzel a kategorizálással), kénytelen vagyok a Magyar Távirati Iroda nevű csúsztató, hírhamisító ügynökség beszámolójára hivatkozni. Ezzel a lendülettel át is adom a szót a milliárdos NER-történésznek, pontosabban történelemcsinálónak és kurzuslovaginának. Valóban történelmi gondolatok ezek. A szemünk előtt zajló ocsmány politikai köpönyegforgatás kitörölhetetlen bizonyítékai:

A magyar nemzet bebizonyította, hogy megharcol a szabadságért és a függetlenségért, bármilyen árat is kelljen ezért fizetnie. A tavalyi kerek évforduló ünnepségsorozatának egyik célja az volt, hogy visszaadják ’56-ot a magyaroknak.

A hatvanadik évforduló megemlékezéseinek középpontjába “a pesti srácokat és lányokat” állították, hogy a ma szabadság- és hazaszerető embere magára ismerhessen bennük. Ez szembement a kizárólagos értelmezés jogát magának vindikáló “ballib értelmiséggel”, amely szerint a forradalmat előkészítő és vezető kommunista funkcionáriusok az igazi hősök.

1956 “robbanásának” sok összetevője volt, de a legfontosabb ezek közül az volt, hogy a kommunisták maguk ellen hergelték az országot a megelőző egy évtizedben, ebben pedig – tevőlegesen vagy támogatóként – közreműködtek a forradalmat előkészítő kommunista vezetők is.

Belügy- és begyűjtési miniszterként Nagy Imrének is személyes felelőssége volt a szabadságot korlátozó intézkedések meghozatalában, végrehajtásában, ő “csak kullogott az események után, amelyeket nem vezetett senki, mert 1956 a magyar emberek közös spontán vállalkozása volt”, és ennek során “nemzetté vált a nép”.

Nem volt szép halála, de “Nagy Imre szépen halt meg”, hiszen “abban a történelmi pillanatban nem tagadta meg a hazáját, nem tagadta meg a forradalmat, illetve a szabadságharcot”, mindvégig kiállt mellettük, ezért van ott a helye a hősök között.

Azt majd a magyar nemzeti emlékezet eldönti, hogy ezért a kiállásáért cserébe elfelejti-e neki mindazt, amit vezető kommunista politikusként a nemzet ellen elkövetett.

Arról nem én tehetek, hogy az MTI-nél a magyar idézőjelek használata is kihívást jelent, szerencsére nincsenek egyedül ezzel az igénytelenségükkel, de ezúttal sem erről lesz szó, hanem az én mindenek felett kedvenc Schmidt Máriámról, aki Nagy Imre és a ballib értelmiség (és ez történész, hogy a macska rúgja meg) tudatosan felépített rugdosásában találta meg 1956 csillagát. Igen, ez ma a hivatalos fideszes történelemszemlélet, és szerintem az utókor kedvéért tegyük ide, honnan indultak ezek a hölgyek és urak 1989-ben:

Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. 

Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek. 

Mi értetlenül állunk azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói.

Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt. (Orbán Viktor beszéde Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén, 1989-ben)

A fent idézett beszédet mintegy 250 ezer ember hallgatta 1989. június 16-án a Hősök terén és vette tudomásul, hogy Orbán Viktor megkérdőjelezhetetlenül, a magyar nemzet nevében beszélve emelte a nemzeti hősök sorába Nagy Imrét és társait. Azóta eltelt 28 év, Orbán Viktor ott ragadt ezen a színpadon, és jelképesen ugyanezt a beszédet ismételgeti. Csak az ellenségek változtak meg időközben. A Schmidt Mária-féle sufnitörténészek meg ehhez a folyamatos harchoz gyártják az ordas eszméket.

2017. október 20-án Schmidt Mária, aki úgy adta vissza a magyaroknak ’56-ot, hogy közben ’56 hőseit halálukban gyalázza mai napig, ma legalább hivatalosan lehányta Orbán ama híres beszédét, amelyben azon államférfiak előtt hajtott fejet, akik szakítottak a kommunista tabukkal, és életük árán sem tagadták meg a nemzetet. 28 év után a fideszes kurzus relativizálja Nagy Imre demokratikus gondolkodását, emberségét, józan ítélőképességét és azt, hogy kommunista mivolta ellenére egy élhető, igazságosan működő Magyarországot akart megvalósítani.

Annyira nem vagyok elvetemült (még ha néha trágár és vulgáris szavakat használok is), hogy egy nyilvánvaló kirakatpert követő kötél általi halált szép meghalásnak tudjak minősíteni. Ellenben Schmidt egyrészt-másrészt szarelkenő, alattomos kommunistázása akkor is gusztustalan lenne, ha Orbán Viktor nem írta volna be magát a történelembe azon a bizonyos újratermetésen. És ha nem pontosan azokkal a gondolatokkal tette volna ezt, amelyekkel. Mivel pontosan értem, hogy 28 év után a ballibsik zsigeri gyűlölete bármekkora gazemberséget és undorító fordulatot legitimál, megállapítom: Schmidt Máriának ma újra sikerült egy méterrel közelebb ásnia magát a magmához.

Helyben vagyunk, kedves Mária! Miután egy öblös hazugsággal és egy méltatlan bírósági perrel, milliárdos költések eltitkolásával, és egy mindent megkoronázó halszagú giccsel sikerült a pesti srácokat és lányokat, valamint ’56 szellemiségét – Pruck Pál emlékének besározásával egyetemben – meggyalázni, ma már azt is tagadni tetszik, amit Orbán Viktor 1989-ben mondott. Hányingerkeltő, ahogy a politika által kilóra felvásárolt, hivatalos előadásaiban fröcsögve ballibező áltörténész alávaló módon forgatja a nemzeti köpönyeget, és tekinti az 1956-os forradalom mellékszereplőinek Nagy Imrét és mártírhalált halt társait.

Az van, hogy Nagy Imre hős is, de inkább nem, mer’ majd az utókor eldönti. Az van, hogy egyetlen szó nem esik arról, hogy reform miniszterelnökként mi minden fűzödik a nevéhez. És az is van, hogy Dózsa László piedesztálra emelése és a ballibsik köpködése fontosabb, mint az a konszenzus, amelyet nem a ballibsi értelmiség, hanem a magyar társadalom teremtett meg Nagy Imre körül. Nem most, hanem 1956-ban.

1989-ben Orbán Viktor állt értetlenül azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét korábban kórusban gyalázók váratlanul ráébredtek arra, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Ma én állok kevésbé értetlenül, de meglehetősen dühösen azelőtt, hogy ma azok gyalázzák kórusban és harsányan Nagy Imrét, akik az ő újratemetésén vetették meg a lábukat a honi politikában és azóta sem lehet szabadulni tőlük. Vagy akkor hazudtak, vagy most, de a legvalószínűbb, hogy 28 éve mást sem tesznek.

adomany-1