December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


És mi vagyunk azok, akik ennek a levét megisszák

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Soros György az ördög maga, a rózsafüzérek félője és nem mellesleg a Fidesz-KDNP legnagyobb kreált ellensége. Tegnap bejárta a világsajtót az a hír, hogy magánvagyonának nagy részét – 18 milliárd dollárt – átutalt a saját maga által irányított Open Society Foundation bankszámlájára. Erre ma délután Hollik István nagyon keresztény és még inkább demokrata képviselő azonnal reagált is.

Sajtóhírek szerint Soros György több mint 18 milliárd dollárt, azaz 4716 milliárd forintot utalt át vagyonából az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványnak. Ez egy veszélyes lépés, azt jelenti, hogy Soros György, illetve az alapítványai be fognak lépni a magyar választási kampányba.

Csupán egy dolgot felejtettek el megemlíteni, hogy ezt Soros György az elmúlt 10 évben tette meg – évről évre egyre többet utalva –  nem tegnap! Soros György nem úgy kelt fel reggel, hogy hmm… támadt egy jó ötletem, ma megdöntöm a magyar kormányt, majd azzal a lendülettel át is utalt 18 milliárd dollárt az általa vezetett szervezet számlájára. Az utalás oka egyszerű, köze nincs kicsiny országunk lerombolásához, meg ahhoz a fideszes uszító lebegtetéshez, hogy migránsok millióit kell befogadnunk, akik megerőszakolják asszonyainkat és gyermekeinket. (Ha szabad így fogalmaznom, megoldjuk azt mi házon belül, elég néhány pillantást vetni a napi hírekre. Sajnos.)

Egyszerűen arról van szó, hogy az amerikai kongresszus 2008-as döntése alapján az ottani fedezeti alapok 2017. december 31-ig kaptak haladékot arra, hogy „hazavigyék” a pénzüket, és kifizessék a felgyülemlett adóikat. Itt annyi történt, hogy ennek a döntésnek Soros György is alávetette magát. Pont. Se több se kevesebb. Mert a törvényeket még a milliárdosoknak is be kell tartaniuk, ugye. Na, de Hollik itt még nem hagyta abba ész nélküli agymenését.

Ezek a Nyílt Társadalom Alapítvány által pénzelt szervezetek a bevándorlás kezdete óta minden eszközt megmozgatnak azért, hogy eltávolítsák az Orbán-kormányt és helyére egy bevándorlás-párti kormányt ültessen, aki engedelmesen teljesíti Soros György kívánságait. Ezek a szervezetek kezdettől fogva támadják a kerítést, a jogi határzárat, a tranzitzónákat, a határt védő rendőröket, támadták a kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazást, most pedig a nemzeti konzultációt, el akarják lehetetleníteni azt.

Kedves nagyon keresztény, nagyon demokrata István! A Nyílt Társadalom Alapítvány Magyarországon túlnyomórészt emberi jogi szervezeteket támogat, akik nem Orbán Viktor személye ellen emelték fel hangjukat, hanem a határokon történő embertelen cselekedetek ellen. A Soros György által pénzelt szervezetek többet tettek a világ polgáraiért országonként, mint amennyit az Orbán kormány tett a saját hazájáért. Az tény, hogy Soros Györgynek vannak saját, önálló gondolatai és ezeket valóban sokszor komoly összegekkel finanszírozza, ad hangot nekik és valósítja meg őket. Azonban ezzel nincs egyedül, a magyar kormány is pontosan ugyanezt cselekszi, a különbség csupán annyi, hogy Soros György a saját pénzén teszi ezt, ti pedig a MI pénzünkön.

A MI pénzünkből olyan gyűlöletkampányt indítottatok, amelyre semmilyen felhatalmazást nem kaptatok tőlünk, akiktől a pénzt kaptátok rá. A nemzeti konzultáció nem felhatalmazás, az egy rosszul hasznosított papírdarabnak felel meg.

Ezekhez a támadásokhoz akkor és most is minden eszközt felhasználnak, tüntetéseket, politikai akciókat szerveznek, Brüsszelbe járnak feljelenteni Magyarországot, hazugságkampányokat folytatnak hazánk ellen. Brüsszeli politikusok vannak a zsebükben, akiken keresztül üzengetnek és fenyegetnek. 

Miről is van itt szó, kedves Hollik úr? A rettegett forró őszről? Igaz is, tegnap melegrekord dőlt meg Budapesten. Amennyiben erre gondoltak, valóban igazuk volt. Azonban tartok tőle, hogy nem erre gondoltak. Magyarországot nem kell feljelenteni, van a kormány magától is olyan hülye, hogy hétről hétre újabb EU-s pénzek ellopásával bukik le. Következménye ugyan nincs, de mindig kiderül azok számára, akik nem fordítják el a fejüket. És amit persze azonnal meg is magyaráznak, hogy de nem is loptunk olyan sokat!

Soros György mai napig legnagyobb bűne az, hogy pénzével támogatta a Fidesz kiépülését. Mert hitt abban, hogy az akkor még valóban fiatalok és talán még demokraták képesek változást hozni a rendszerváltás utáni Magyarország életében. Ami meg is történt, ugyanis a változatosság kedvéért az Orbán-kormány ellop és sajátjai között kioszt mindent, amit csak tud. A változás gyökeres volt, és mi vagyunk azok, akik ennek a levét megisszák.

A Soros- terv helyett talán inkább a Fidesz kormányprogramjáról kellene ilyen elánnal beszélni. Ugyanis az, hogy „folytatjuk” nem egy program, az egy kalap szar, kedves Hollik úr.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.