Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem igaz, hogy nincs alternatíva és mindenütt csak korrupt, megélhetési szarháziak vannak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olyan szintű csömört és undort érzek az Orbán-kormány napi szennyesének turkálásától, hogy igazi felüdülést jelentett számomra annak az interjúnak az elolvasása, amelyet a Magyar Nemzet készített Mellár Tamás közgazdásszal. Aki jobboldali értelmiségiként (abban az időben még volt értelme talán a jobb-bal kategorizálásnak) korábban a Fidesz holdudvarához tartozott, és aki a Századvég egyik alapítójaként 2011-ben azért fordított hátat az úgynevezett szellemi műhelynek, mert ott a győzelmi jelentések elkészítése mellett érdemi munkavégzésre már nem volt sem szükség, sem lehetőség.

Az interjút annak ellenére ajánlom mindenkinek elolvasásra, hogy semmi forradalmian új információt nem tartalmaz. És mégis. Nincs benne összeráncolt homlok, ökölbe szorult kéz, csak víziók, lehetőségek, és olyan kvázi mindenki által ismert tényeknek a számbavétele, amelyek egy Fideszből kiábrándult szakember szájából hatványozottan hitelesek.

Mellár Tamás látszólag naiv optimizmusa azonban mégiscsak fontos, hiszen a Fidesz nem létező ellenzéke fölötti siránkozás konkrétan az a zsákutca, ami miatt kézenfekvő legyinteni és beletörődni abba, hogy újabb négy év narancssárga köd körvonalazódik. Mellár, aki Bokros Lajos felkérésére indul a jövő évi parlamenti választáson a Baranya megyei 1-es körzetben – ezzel egyben próbára akarja tenni mindazokat, akik támogatásukról biztosították -, úgy látja, nincs lefutva még 2018.

Zárójel: Igen, tudom, Bokros, a másik patás ördög. Hát hülye ez a Mellár, hogy Bokrossal nyomul? Igen, azoknak, akik nincsenek képben változatlanul aktuális:

Orbán tortája, Bokros kése

A kormányváltásnak még mindig van realitása. Ahogy a gazdaságban, úgy a politikában sem lehet lineárisan leírni a történéseket. Ha így lenne, az volna a kérdés, lesz-e kétharmada a Fidesznek. Ám gyors és radikális változások még mindig jöhetnek.

Ha egy október 23-ai közös megmozdulást összehozni képtelen/nem hajlandó, széttöredezett ellenzéki oldalra nézek, akkor semmi nem igazolja a fenti sorokat. Ám ha a szellemi fogyatékosok (és nem sértésnek szánom, csak a helyzet lesújtó mivoltát próbálom szemléltetni) szintjén kibontakozó, lebutított, vergődő, már-már önmaga paródiájává silányult kormányzati kommunikációt szemlélem, akkor határozottan igazat kell adnom a szakembernek. Túl azon, hogy amit a magyar gazdasági folyamatokról mond, a Mészáros Lőrincek felemelkedéséről, a piaci viszonyokkal köszönőviszonyban nem lévő, politikailag kijelölt nagytőkések által uralt, vérszegény és brutálisan sebezhető magyar gazdaságról, valamint az uniós források csökkenése/megszűnése okozta elkerülhetetlen összeomlásról, mind hibátlan meglátás.

Óva intek mindenkit attól, hogy Mellár Tamást amiatt kezdje rugdosni, hogy miután évekig asszisztált ennek a bűzös trágyadombnak a létrehozásához, most rádöbben, hogy ú, bazmeg van. Még egyszer: a holdudvartól ő maga távolodott el, mint ahogy a Századvégtől is önként távozott 2011 márciusában, azaz alig egy évvel azután a dicsőséges fülkeforradalom rászabadult az országra. Aki ennyi idő után áll fel, fogja a kalapját, mert azt kell látnia, hogy az érdemi, szakmai munkájára ennek a bagázsnak nincs szüksége, az se nem cinkos, se nem bűnös a némák között.

Viszont pont ezért gondolom azt, hogy a hitükben már régen megingott, de még mindig Fidesz mellett elköteleződött polgárok számára a konzervatív, egészségesen jobboldali Mellár Tamások kiállása kulcsfontosságú lehet. Akkor is, ha rengeteg feltételes módnak kellene egyidőben teljesülnie ahhoz, hogy a kormányváltás elérhető közelségbe kerüljön. Igen, az ellenzéknek össze kell(ene) szednie magát. És igen, ki kell(ene) emelkednie egy olyan jelöltnek a silányságból és perspektíva nélküliségből, aki több szavazói csoportot képes egyszerre megszólítani. Senki nem fog rászavazni közvetlenül (mert egyelőre miniszterelnökre nem lehet szavazni), ám lazán felsorakozhatna mögötte egy komolyan vehető csoportosulás, amelyre nyugodt lelkiismerettel lehetne szavazni, és az a szavazat nem lenne kidobott szavazat.

Tudom, hogy pillanatnyilag úgy tűnik, Mellár Tamás azok közé tartozik, akik nem csupán az ellenzéket értékelik túl indokolatlanul, de a bizonytalan, illetve a bizonytalanul mégis a Fideszre szavazni hajlandó polgároknak az intellektuális és racionális cselekvési képességét is. Ennek ellenére szeretném jelezni, hogy azt a dimenziót, ahol totálisan hülyének, de legalábbis kiskorúaknak nézik a polgárokat, már a Fidesz kisajátította, ebben nem hiszem, hogy érdemes versenyre kelni a gátlástalan aljassággal.

Ugyanakkor nyilván Mellár Tamás sem birtokolja a bölcsek kövét, ahogy senki más sem, de ennél jobban már nem lehet szájbarágni a nyilvánvalót. A picsogást viszont határozottan és nagyon be kellene fejezni. Hogy ebben a rendszerben, ezen feltételek mellett, ezen játékszabályokkal nincs esély legyőzni a Fideszt, úgyhogy marhaságokat nem kéne beszélni. No, ezzel kellene felhagyni végre, és a borítékolható vereség feletti siránkozást sem lenne baj elfelejteni.

Az van, hogy Mellár Tamás soha nem fog úgy fogalmazni, ahogy mi ezen az oldalon megtehetjük, és meg is kell tennünk. Mellár Tamás nem fogja azt mondani, hogy bűnözők irányítják az országot és muszáj lenne büntetőjogi kategóriaként reflektálni a Fideszre, és ennek megfelelően cselekedni. Márpedig ez a lényeg.

És kurvára nem igaz az, hogy nincs alternatíva és mindenütt csak korrupt, megélhetési szarháziak vannak, ameddig a szem ellát. Nem, sokan vannak olyanok, akik kezdettől fogva látják, hogy mi folyik abban a pártban, amelynek ők is tagjai voltak valaha. Be kell fejezni az orbánozást, gyurcsányozást, a kifogások keresését, és az előre elvesztett meccs fölötti óbégatást.

Unalomig ismételtük, de akkor még egyszer: az ellenzék (beleértve Szél Bernadettet és az LMP-t, meg a Momentumot is) egyetlen esélye – és ezt a választói igényekről készült felmérések is alátámasztani látszanak -, ha összefog. Ja, és ha megtalálja a maga 106 Mellár Tamását. Különben mennek a kukába és jön az újabb négy év rohadás.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.