Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hízzuk tele Európát!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép szombat estét! Ma is volt nap, nem is akármilyen. Kellemes, tavaszi vénasszonyok nyara volt és az lesz holnap is és még pár napig. Élvezzük ki szépen.

A reformáció 500. évfordulóját ünnepli idén mindenki, aki akarja. Például Balog Zoltán mindenféle miniszter, most éppen Marosvásárhelyen. Beszélt is, mint a hétördög és mondott olyanokat, hogy azóta sem térek magamhoz. Mutatom.

„A Marosvásárhely körüli négy református egyházmegye közös ünnepi rendezvényére több ezer ember vonult át a városon a vártemplomból a sportcsarnokba. A miniszter a marosvásárhelyi felvonulás örömét idézve kijelentette: »Az a dolgunk, hogy betöltsük azt a teret, ami nekünk adatott, azt az otthont, ami nekünk a Mindenható által kijelöltetett. Mert ha mi nem töltjük be, akkor betöltik mások, és valami olyan fog hiányozni ebből az európai világból, amit csak mi tudunk adni«.  
Az emberi erőforrások minisztere szerint a magyarokat azért ragadta el egykor a reformáció, mert sokszor a nélkülözés tanította meg a népet arra, hogy hitből és kegyelemből éljen. Szerinte ezt azért kell megtanulni, hogy akkor is hitből és kegyelemből éljen a közösség, amikor látszólag másból is megélhetne. 
A sportcsarnokot betöltő református gyülekezet megtapsolta a miniszter bejelentését, hogy 2018-tól a világ bármely pontján, így az Erdélyben született magyar gyermekeket is megilleti a babakötvény. Fontosnak tartotta azonban, hogy »ne csak a pénztárca kösse össze a magyarországi és a határon túli magyarokat, hanem szívük, lelkük is«. 
»Számíthatnak a magyar kormányra. És ha segítenek bennünket a jövő év áprilisában, akkor a gyarapodás ezután is lesz. Lesznek iskolák, lesznek óvodák, lesz babakötvény, de hogy lesznek-e benne élő hitű, az életben bízó magyar emberek és magyar gyermekek, az önökön múlik” – fogalmazott a miniszter, majd önmagát kijavítva tette hozzá, hogy ez is a kegyelem kérdése. »A mi dolgunk annyi, hogy bízzunk Istenben, és utána bízzunk egymásban is« – tette hozzá”.

Hát ezt értelmezzük szépen! Balog azt mondja, szüljük tele a rendelkezésünkre álló teret. Vagy hízzuk be, mert ez is egy módszer. Ami ennél fontosabb: jól értem, hogy nyíltszíni fenyegetés és egyben megvesztegetés zajlik? Tényleg arra használ egy vallási ünnepséget ez a fasztarisznya, hogy megvesztegesse az erdélyi magyarokat, hogy ott döglenek halomra, ha bukik Orbán, de amennyiben rá szavaznak, akkor lesz babakötvény, iskola, óvoda, szőlő és lágy kenyér? Ez a figura komolyan a mi adónkból származó pénzzel vásárolja fel az erdélyiek szavazatát? Eddig is ez volt, tudom én. De hogy nyíltan? A reformáció évfordulójára szervezett ünnepségen.

Én megyek hányni. Holnap találkozunk. A nap kommentje Lászlótól (aki olvasta a A dzsungel könyvét, kétségtelenül előnyben van):

Sokszor láttam már ezt a fotót,és mindig ugyan az a név jut eszembe. Tabaki a sakál. Mögötte, Bender-log idióta népének jeles példánya.

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.